Fogadósi kút, asztaltáncoltatás, csepükötő, aludttej

Nagymamám, Nagy Zsuzsánna 1911. január 16-án született Somlyóújlakon. (Szinte teljesen magyarlakta település, mondhatni istenhátamögötti, ha leszámítjuk, hogy Árpád-kori temploma van.) Szülőfaluját szinte soha nem hagyta el, bevallása szerint, ha Kínában született volna, akkor is „eljött volna errefelé”. Jó interjúalany volt, mesélni azt tudott, és szeretett is. Sok mindent rám hagyott a régiekről. Mikor régi időkről, gyerekkoráról mesélt, mindig kipirult, felderült az arca. Úgy tartotta: neki volt a legszebb „fiatal ílete”. 2000-ben hunyt el, 89 évesen. A jegyzeteim pedig most kerültek elő.

Bódizs Edith

Fogadósi kút, asztaltáncoltatás, csepükötő, aludttej
Interjú a nagymamámmal 4

gémeskút

A rígi öregektül hallottam, hogy legelébb Újlakon csak hatvan ház vót, de az se itt vót, ahun most, hanem ott a belső mezőn, az Írtás alatt. Ott a Fogadósi kútnál. Megvan az a gémeskút most is, de nem jó annak mán a vize, most csak a jószágot itatják belőle. Ott biztos egy korcsma lehetett valamikor, azír hitták Fogadósi kútnak.
Akkor, abba az időbe, nagyon rígen úgy tartották, hogy vót olyan fehirníp, akinek spiritusza vót. Az elvígzett mindent a ház körül helyette, ha meg nem adott neki dógot, bántotta a gazdáját. Aszonták annak a Vadinénak is vót, mer mindig olyan tiszta vót az óljok, mind a pohár. Beszíltik, hogy egy fekete tyúk tojását kell kikőteni a hónyod alatt, osztán ha kikől a spiritusz, az azután csak a gazdájára hallgat. Olyat is csinál, hogy a haragos tehenitül ellopja a tejet. Mire mennének fejni, mán nincs egy csepp té se a tehén tőgyibe. Ezt még léánykoromba hallottam, de nem hittem én az eféllibe sose.
-És az asztaltáncoltatásban se hittél?
-Abba, látod, hittem, há mindenki hit benne a faluba. Rígen a Leventék házába táncoltattuk az asztalt, fiatalkoromba. Olyan kis könnyű mosogatóasztal vót az, tiszta fenyőfábul, nem vót benne egy szeg se. Úgy tartották a rígiek, hogy a Vadiné szelleme van benne. Heten kellett körbeüjjük, rátettük mind a két tenyerünket, hogy bémelegedjen. Azután, hogy megelevenedett, mindenfélit kérdeztünk tülle, s az mindent sorba kikopogott. Hogy hány év múlva mejünk fírhez, Gyurkó összekerül-i Böskével, ilyesmiket. De azt, hogy mikor halunk meg, sose mertük kérdezni. Egyszer, jól jút eszembe, azt mondtuk neki, hogy ha van ílet a halál után, kopogjon egy nagyot. Emelkedett, emelkedett fél ódalára, és akkorát dobbantott, hogy még a hideg is kirázott. Belé is sántult akkor az az asztal. Mikor osztán egíszen tönkrement, tejjesen elkorhadtak a lábai, felvágták a tűzre, fogtunk bé táncoltatni másikat.
-És az is táncolt?
-Táncolt az mind! Még idős asszonykoromba is. Az utósóval, látod, nemtom mi lett, valamerre elkallódott, vagy elvittik a falubul, nem emlikszek. Így osztán elfelejtődött az asztaltáncoltatás.
-Mit tudsz még a régi öregekről? Az anyósodék családjáról?
-Hát én vagyok mán a rígi öreg! Anyósomék, anyámasszonyék, így mondtuk akkor, nagygazdák vótak. De az apjárul, az öreg György Pistárul, úgy tartották, hogy szeginyen került össze a felesigivel. Azt beszíltik rulluk, hogy csepükötővel kerestík a vagyont. (Az olyan viselőskötő, azt tettük elibünk, mikor mentünk dógozni, hogy ne piszkolódjon a ruhánk. Azír kenderbül vót az is, csak nem a legfinomabb vászonbul szűttük. Megfestettük sötítre, hogy ne látszodjon a pecsét rajta.) Osztán, hallod, azok az öregek ügyesek vótak, kaparik, úgy megszedtik magukat, hogy György Pista, mikor 34-be meghalt, száz hód fődet hagyott a hat gyermekire. Annyi marhájok vót, hogy haza se tudták hajtani. Tavasztul őszig a legelőn háltak a jószágok. Anyámasszony olyan kisleány vót, ű ügyelt a mezőn a marhára. Az anyját Sólyom Érzsinek hítták, az minden áldott szombaton kiment a lányához a határba, hogy megfüsülje. El is vadult ott a mezőn anyámasszony, nem szerette soha a házimunkát. Mikor én mán itt laktam véllük, még akkor is inkább elment, megganézta a fődet, vagy ellátta a gazdaságot, ahelyett, hogy takarítson a házba, vagy más asszonymunkát vígezzen. De huncut, rafinált vót az az öreg György Pista, ükapátok. Mikor egyszer disznótorba vótunk ott nállok, ülnék le mellé, há nem alámtette a kezit!
-Hogy kerültek össze anyósodék?
-Úgy hogy előre lett nekik a gyermek. Apámuram nem örült, ne gondold, de muszály vót neki megházasodni, mer a léánytestvíre, Érzsók, mán a családba vót, mer azt meg elvette anyámasszonynak a bátyja, András. Hogy mondjam, hogy értsed? Keresztbeházasodtak. Amikor apámuram elvette anyámasszonyt, mán sógorságba vótak, mer anyámasszonynak a fiútesvíre mán azelőtt jóval felesígül vette apámuramnak a léánytesvírit. Azír is tartottuk mik mindig azokkal a rokonságot jobban, mind mással. Mer azok vótak a legközelebbiek.
-Hát abban az időben senki nem házasodott szerelemből?
-Dehogynem, akit nem raktak össze, vagy akinek nem vót muszáj. Banka Zsuzska is szerelembül ment hozzá Krasznai Károlyhoz. Pedig annak elébb a vonat levágta a lábát, azután meg tanált egy bombát, ami elrobbant a kezibe. Féllábu, félkezű ember vót. Az a Zsuzsika mégis olyan büszkén sétált vélle vasárnap a főutcán. De nem sikerült az íletük, nem biza. Zsuzska meghalt szülís után egy hétre. Beszíltik, hogy lehet a bába rontotta el, vagy azír törtinthetett, mer disznóhúst ett? Nem lehet azt tudni. Azután a Krasznai Károly anyja vette magához a gyermeket. De nem olyan nagyon ápolva nevelte, ne hidd. Elment véle szilvaszedni, ringót kötött neki egy faágra, abba feküdt a kisléány. Meleg vót, megaludt a té az üvegbe, a gyermek az aludttejet szopta. Azír, ládd felnevelkedett, szíp, egiszsíges asszony lett belőle.

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 6 február 2015, 21:55 / actualizat: 28 február 2015, 13:04