Bankamadár, esztendősbál

Nagymamám, Nagy Zsuzsánna 1911 január 16-dikán született Somlyóújlakon. (Szinte teljesen magyarlakta település, mondhatni istenhátamögötti, ha leszámítjuk, hogy Árpád-kori temploma van.) Szülőfaluját szinte soha nem hagyta el, bevallása szerint, ha Kínában született volna, akkor is “eljött volna errefelé”. Jó interjúalany volt, mesélni azt tudott, és szeretett is. Sok mindent rám hagyott a régiekről. Mikor régi időkről, gyerekkoráról mesélt, mindig kipirult, felderült az arca. Úgy tartotta: neki volt a legszebb “fiatal ílete”. 2000-ben hunyt el, 89 évesen. A jegyzeteim pedig most kerültek elő.

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 24 január 2015, 08:47 / actualizat: 28 február 2015, 13:07

Bódizs Edith

Bankamadár, esztendősbál
Interjú a nagymamámmal 2

A távolban Kémer (fotó forrása: Kémer Facebook oldala)

-Idesapám sorolta, hogy a nagyapja legínykorába fogott az erdőn egy bankamadarat, az olyan szíp cifra madár, osztán nem is engedte el többet, a cimborái meg aszonták neki: Na most mán banka leszel tésis. Így osztán Banka lett az összes fajtánk. Ides, az meg kémeri származású vót.
-Hogy ismerkedtek meg a szüleid?
-Úgy hogy idesapámat valaki rávezette, hogy menjen el Kémerre a bálba. Ides sokat emlegette, hogy akkor este űtet a bálbul kihivatták. Kiment, és megismerte idesapámat. Azután meg ráhallgatott arra, aki bíztatta, hogy idesapám jóravaló, jóigyekezetű, hát hozzáment. Nem szerelembül, ne gondold!
-A nagyszüleidre emlékszel?
-Nem ismertem egyik nagyapámat se. Meghóttak fiatalon. Az „emberek” mindig hamarébb meghalnak. Az idevalósimamám kisléánykoromba halt meg. Jút eszembe mindig viccelt vélem, hogy ne mosdjak annyit, mer lemosom a szípet! Olyan tízévesforma lehettem mikor ágynakesett. Ides meg odaállított mellé, hogy hajtsam rulla a legyet (neki dóga vót a ház körül, nem őrizhette). A tornácra vetett mamámnak ágyat, én egy diófalapuval hessegettem a legyeket az orcájárul. Nyár vót, nagy fülledtsíg. Eccer kiáltok idesnek:
-Ides, mondom, jöjjön hamar, mer níz mamám!
Akkor ides odajött, nem szólt semmit, csak lefogta a két szemit. Szípen meghalt.
-Édesapád megsiratta?
-Hogyne siratta vóna meg! De azír nem olyan erősen, a fírfiak nem szoktak olyan nagyon sírni.
A másik mamám vót a kémerimamám. Minden vasárnap elmentünk hozzá. Ez vót nekünk a szórakozás. Két óra járás vót az út gyalog. A Hangáson mentünk keresztül, arra, amerre a Fogadósi kút van, meg a szántófődek. Két dombot is meg kellett másszunk. De vót ott jó szekérút akkoriba.
-Akkor miért nem mentetek szekérrel?
-Hogyne, hogy még avval is bajoskodjunk! Pedig vót idesapámnak mindig jó erős szekere, meg két fejőstehene, de csak azír nem fogtuk bé a tehenet, hogy szekerezzünk! Hát tudtunk mik menni úgy, mind a szél! Idesapám ment elől, mik meg idessel meg a két bátyámmal szinte vígig futottunk utána, pedig ű csak lípegetett. Igyekvő ember vót nagyon. Mikor más felkőlt reggel, ű a határon mán kikapálta magát. Nem is nagyon kellett nekem járjak a mezőre. Beszíltik is a faluba: a Banka léány nem mejen kapálni! Erős vót idesapám, de bíketűrő. Mondhatott annak ides agyba-fűbe mindent, nem bánta. Ferenc bátyám is tülle örökölte azt a türelmessíget. Sokszor úgy rácsatitott a felesíge, ángyom.
-Azt mondtad 14 évesen már nagyleány voltál…
-Igen, én azontúl mán nagyléány vótam. Mán járhattam esztendősbálba. Azír mondtuk, hogy esztendős, mer egy esztendőre fogadták fel a muzsikást. Minden második szombaton mulatság vót, a Zsiga házukba vót a bál. Mikor letőlt az esztendő, úrra megfogadták, de csak ha jól muzsikáltak.