Élő Kolozsvári Rádió

Pajzson vagy pajzzsal

Deveselu_raketaelharito egyseg

Fotó: Eugen Mihai, MApN

Akár fel is lélegezhetünk, hogy most beüzemelték Deveselun az amerikai rakétaelhárító egységet. Ez lenne a második konkrét katonai húzás Romániában a dobrudzsai támaszpont után, leszámítva persze a délszláv konfliktusban átengedett légteret. Az olténiai falu mintegy kétezer lakója mindenképp biztonságban van: öt év alatt sikerült tető alá hozni az egykori légi támaszpont területén a védelmi rendszert, s a kétszáz katona ellátása biztosan jó üzlet a helybelieknek, még akkor is, ha a bázison jól ellátott bolt működik. Ha csak percekig elrugaszkodunk a lokális érdekszférától, látni-hallani a Kreml irritált reakcióját, mely szerves része az amerikai-orosz nyilatkozatháborúnak, és a diplomácia nyelvezetének logikája szerint egyetlen mondatra csupaszítható: már az is támadásnak minősül, ha azt mered feltételezni, támadó szándékaim lennének.

A közelmúlt történései arra utaltak, hogy az orosz tényező igencsak aktív, míg a NATO-bőrbe bújt amerikai vektor inkább reaktív szerepet játszott. A Krím – Kelet-Ukrajna – Szíria, sorozatban Putyin és patinás külügyére, Lavrov mindig előre megírt forgatókönyvvel készült, míg a Fehér Ház és a Pentagon csak vázlatokkal és sebtében összekapkodott jegyzetekkel ült a világméretű sakktáblához. Gazdasági szakik váltig bizonygatták, hogy a nyomott olajár meg a szankciók hatása majd beérik és középtávon Moszkva legalább féltérdre kényszerül. Vagy elszámolták magukat, vagy az a középtáv igen komótosan kiszámított terminus: van még mit szorítani a muszkák nadrágszíján. Visszavesznek az olyan kiadásokból, mint a focivébé büdzséje, egyéb halasztható befektetéseket jegelnek, de a hadiköltségeket és készültséget szinten tartják. Közben a rémhírterjesztés frontján hol a Baltikumot célozzák meg, hol a Kaukázus fele üzennek, és több, mint jelzésértékű az, amit a Pruton túl elkövetnek. Kisinyov éppen a napokban jelezte, hogy évtizedes huzavona után kész tárgyalni a transznisztriai helyzet rendezéséről.

Deveselun a támaszpont megnyitása után fél órával már mindenki a napi teendője után néz: a kocsmában nem tárgyalják az ügyet, a népek nem is tudnak mit mondani, sejtik, hogy az oroszok sem hagyják ezt annyiban, de azért reménykednek: sokat megértünk már, valahogy elleszünk mi ezzel a pajzzsal is – mondják, és hirtelen nincs nyomós ellenérv erre a népi bölcseletre.

Rostás-Péter István

Articol editat de fulopnoemi, 13 május 2016, 13:41 / actualizat: 17 május 2016, 13:40

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány