Taksával dicsérd
a napot, hetet, hónapot, parlamenti ülésszakot – a legelőnyösebb és egyben legrokonszenvesebb kocka kiikszelendő: akár így is zárulhatna egy boldogságindex-mérő országos kérdőív, ha erről a kormány netán össznemzeti hangulatjavító stratégiája ürügyén sürgősségi rendeletben kibocsátana ilyet. A kabinet hivatkozhat arra, hogy az ENSZ is támogat hasonló világjelentést, és létezik e földtekén egy ország, ahol nem dzsidípit, hanem Bruttó Nemzeti Boldogságot mérnek, erre pedig Bizottságot is létrehoztak. A csodával – és a Himalájával – határos állam neve Bhután.
Bár néhány ezer kilométer választja el Bukarestet Thimputól, a Bhutáni királyság fővárosától, ezen a héten mintha összezsugorodott volna a tér: 102 darab adóval lettünk kevesebbek, s ez felszabadító erővel hatott a néplélek állapotára. Igaz, a százkettőről rögtön kiderült, hogy csak nyolcvanakárhány. Meg az is, hogy ha kivonjuk a nagy egyenletből, az össztermék 2 tized százalékától esik el az államkassza. Az ajándékcsomag külön csemegéje a rádió- és tévéadó kiiktatása, megérne ugyan egy jegyzetet, sőt egyéb műfajt is elbírna, de most inkább a jelenségről magáról. Az érzésről, ahogyan szusszanunk felfele, fokozatosan könnyedebb lesz a léptünk, mihelyt arra gondolunk, hogy január elsejétől mennyivel egyértelműbb, harmonikusabb és emberibb lét köszönt ránk. Most viszont október van, annak is a vége, bő egy hétnyire a hivatalos kampánykezdéstől.
Pieter Brueghel: Az adószedő irodája
Ha ezt az adóenyhítő akciót két éve terjesztik be, akkor is akadt volna vélemény, amely azonmód lepopulistázza a szándékot. Így csak annyit látni, hogy átlagos csel, amelyből nehezen vonhatja ki magát politikai szereplő, hacsak eleve el nem döntötte, hogy „olimpiai év van, a részvétel a legfontosabb”-alapon nem akar voksokat szerezni december 11-én. A kelepceként előálló döntéshelyzetben, elkerülendő a népszerűtlen ellenszavazást, még mindig két opció áll bevetésre: a szintén rizikós tartózkodás, mert a tévékamerák és a vizsla parlamenti tudósítók kiszúrják a renitenst, vagy a diszkrét, brit szabásmintájú távolmaradás. Ennél hatványozottan botorabb lehet az, hogy voksolsz a plénumban, majd rögtön utána a Tisztelt Ház folyosóján a sajtónak azt mondod: igen, megszavaztam, de rövidesen megfellebbezem az Alkotmánybíróságnál azt, amire előbb rábólintottam. Erre még a politikai balett koreográfiájához konyító szavazópolgár is mondhatná: képmutatásában is minimum dilettáns teljesítmény.
Mégis, mit kezdjünk közben a boldogsággal? Mivel a statisztikák ellentmondásosak, kétféle mérce is van, melyek szerint például Románia világviszonylatban hol az 55. , hol a 86. helyen áll, hajlamos vagyok befelé fordulni, és önző módon saját autonóm hepinesszemre fókuszálni: letölthetném ezügyben azt az ötvenkét pontos tipp-sorozatot, ami a neten kínálja magát, de meggondolom, nem töltöm ezzel az egyre drágább időt. Inkább elkezdem mától gyűjteni a pénzt a bhutáni kirándulásra: az ázsiai országba ugyanis 250 dolláros napidíj fejében lehet belépni: sajátos ollinklúziv, szállással, étellel, idegen- és túravezetővel, hordárral, sőt még satöbbivel.
Rostás-Péter István
Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 28, 16:17
