Bányászok, ha eljárnak…
Rostás-Péter István
Articol editat de fulopnoemi, 17 június 2016, 10:36 / actualizat: 19 június 2016, 19:47
Egyik barátom így szökött feleségével Berlinig; a nő azóta is beleborzong, ha eszébe jut, miként tuszkolták fel az Egyetem téren egy rendőrségi szállítókocsi vezetőfülkéjébe, és hogyan sikerült mégis megmenekülnie a további megaláztatásoktól. A módszer amilyen egyszerű, épp olyan brutális volt: ráuszítani a társadalom egyik csoportját a másikra, felruházni a bányászt az igazságtevők pallosával. Jól érzékeli a kérdést Ovidiu Pecican, aki a bányászvonulás tanulságairól cikkezett a napokban. Szerinte kevés eltérés van aközött, ahogy ’89 decemberében Ceauşescu is azt tervezte: hazafias munkásbrigádokat küld majd Temesvárra rendet teremteni, és ahogyan Iliescu behívta-csalta Bukarestbe a zsilvölgyi vájárokat. Ugyanaz a reflex, manipulációs recept, csak a hozzávalók, az alapanyagok változtak némileg. Ezért is van igaza Lucian Boiának, amikor legújabb könyvében azt taglalja, a kommunizmus eltűnt, a kommunisták meg túlélték a rendszert, és erre rímel rá Mircea Cărtărescunak egy interjúban elhangzó szentenciája, mely a jelenlegi állapotok magvas kritikája is ugyanakkor: „Az a baj Romániával, hogy lakosai vannak, nem állampolgárai.”
Visszatérve a bányászjárásra: alig pár évvel azután, hogy a doronggal rendet teremtő bányászok üvöltése elhalt a téren, egy történelem-ismereti teszten jön velem szembe a következő válasz: a törökök nándorfehérvári vereségét a bányászjárások okozták.
Rostás-Péter István
