Listen Live Kolozsvári Rádió

Kisebbség a köbön

Rostás-Péter István

Kisebbség a köbön

Articol editat de fulopnoemi, 21 október 2016, 13:30

Becali a rá jellemző vehemens stílusban oktatja ki az államfőt, akit arra biztat, hogy a maga egy százalékával bújjon el a 90 százalékos ortodox többség elől, és különben is, a lutheránusok hamarabb elkárhoznak, mint a homoszexuálisok.

Gigi, aki évek óta az athoszi szerzetesek szponzora, bevallotta, hogy 40 ezer euróval támogatta a hagyományos családmodellt zászlajára tűző kampányt, illetve a mögötte álló szervezetet.

A honi ortodox egyház a hivatalos nyilatkozatban bevallottan aggódik a demográfiai hanyatlás miatt, és ezt is érvként hozza fel az azonos neműek házasságának elismerése ellen. Nem újdonság ez, a klérus képviselői már több ízben is odáig merészkedtek, hogy nyilvánosan kijelentették: a román néptől eleve idegen a homoszexualitás. Ezt a zsigeri alapbutaságot ha cáfolni próbálnám, azzal mintegy elismerném, hogy ez a kitaláció vitára érdemes. Azt viszont igencsak megkérdezném az egyházi és világi szolgálatos aggódóktól, hogy ugyan mitől fogy inkább a jó román: a kétes egészségügyi ellátástól, alkoholizmustól, mélyszegénységtől, a kivándorlástól, az életvitel-módosulástól, vagy attól, hogy teszem azt, a közeljövőben házasságot köthetnek azok, akik vállalják másmilyen, a bevettől eltérő nemi identitásukat. És akik, a tudomány jelen állása szerint amúgy, a suttyomban megélt családi közegükben sem tudnak-fognak utódot nemzeni.

És ennél a pontnál már egyenesen harmadlagos, hogy Iohannis, aki mindmáig diszkrét volt, ha kisebbségi témák kerültek terítékre, most visszafogottan, de egyértelműen fogalmazott. Nos, hogy miért tette ezt: belső indíttatásból, brüsszeli sugallatra, vagy éppen valami nemzetrontó világösszeesküvés ösztökélésére, valóban nem ez izgat. Ugyanaz a Iohannis, ne feledjük, nagyszebeni polgármesterként németes alapossággal elszabotálta a magyar pavilon felállítását, amikor a város Európa kulturális fővárosaként került a forgatag kellős közepébe. Mostani álláspontja ezentúl hivatkozási alap, az elnöki coming out referencia, már csak a drukk marad, hogy minél többen élnek is ezzel az eséllyel.

Rostás-Péter István

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett