Bombasztikus
És ha ez nem lett volna elég, szembejött velem egy másik, szintén kiemelkedő intelligenciáról tanúskodó történet: egy Vaslui megyei pásztor drónra bukkant a mezőn és mivel a szerkezet még zümmögött, kitépett belőle két drótot, hogy hallgasson már el. Utólag derült ki, hogy a drónon éles robbanótöltet volt.
A kanapéfilozofálgatásaim nagy részéhez a mindennapok szolgáltatják az ihletet, és mivel a világ ezen sarkában élek, nem kell attól tartanom, hogy egyszer csak kifogyok a témából. Az ilyen jegyzetek, illetve azok főhősei külön kategóriába tartoznak nálam, a fedőnévről pedig egy annyit elárulok, hogy köze van a Teremtőhöz meg egy nagyobb termetű háziállathoz. Elég csinos kis gyűjteményem kezd kialakulni a címszó alatt: írtam már az Istent perelő gyilkosról, a saját magát törvényszék elé citáló polgármesterről, a hegyi mentőt felpofozó „cocalar”-ról, a tűzoltót megbírságoló rendőrről, a ringben nőket verő izomagyról és a kispárna nélküli Andrew Tate-ről is.
Most pedig megint szembejött velem egy történet, amelynek főszereplője kis híján pályázhatott volna a Darwin-díjra. Egy Szatmár megyei település alpolgármesteréről van szó, aki a minap egy robogón, a hóna alatt szorongatva szállított be egy robbanószerkezetet a helyi rendőrőrsre. A munkások találtak rá a vélhetően második világháborúból származó tárgyra, amely, mint utólag kiderült, egy 75 milliméteres, robbanótöltettel ellátott tüzérségi lövedék volt. Értesítették az alpolgármestert, a fickó pedig valószínűleg úgy gondolta, majd ő elintézi. Felkapta tehát a robbanószerkezetet, keresztül robogott vele a településen, át a forgalmon, házak, autók és választópolgárok között, majd megérkezett a helyi rendőrhöz, aki azt sem tudta, hogy hány kézzel vesse a keresztet…
És ha ez nem lett volna elég, szembejött velem egy másik, szintén kiemelkedő intelligenciáról tanúskodó történet: egy Vaslui megyei pásztor drónra bukkant a mezőn és mivel a szerkezet még zümmögött, kitépett belőle két drótot, hogy hallgasson már el. Utólag derült ki, hogy a drónon éles robbanótöltet volt. De a múlt héten a tengerparton is volt egy hasonló: partra sodródott drónt hurcolt be két nő a napágyak és az emberek közé, hogy legyen már árnyékban…
Esküszöm, nem az a legijesztőbb, hogy vannak emberek, akik életveszélyes tárgyakat fogdosnak. Hanem az, hogy láthatóan fogalmunk sincs arról, hogyan kellene reagálnunk az ilyenfajta veszélyhelyzetekben. Mert évtizedeken keresztül nem volt szükségünk erre a tudásra. A polgári védelem valahogy kikopott a mindennapjainkból: az óvóhelyeken káposztát és krumplit tárolunk, a katonai eszközöket összevissza tapogatjuk, robogóval szállítjuk vagy szatyorban a helyi járaton.
De honnan kellene tudnunk, hogy mi a helyes reakció? Mikor mondta el nekünk bárki utoljára mit kell tenni légiriadó esetén? Mit csináljunk, ha robbanóeszközt találunk? Honnan tudjuk, hogy egy ismeretlen tárgy nem csak egy darab vas, hanem akár az életünk is múlhat rajta?
Nem lehet mindig az emberek józan ítélőképességére hagyatkozni. Veszélyhelyzetben ugyanis nem elég a bátorság és a találékonyság. Tudás is kell hozzá. Iskolában, különböző tájékoztató kampányok során megszerzett tudás. Mert jó tudni, hogy néha a legfelelősségteljesebb döntés az, ha nem csinálunk semmit.
Nem nyúlunk hozzá, nem piszkáljuk kézzel vagy bottal.
Nem tesszük vagy rugdossuk odébb.
Nem szállítgatjuk jobbra meg balra.
Nem próbáljuk megoldani, elintézni, felszámolni, kiiktatni.
Nem teszünk semmit, hanem hátralépünk és a 112-es segélyhívó számot tárcsázva értesítjük azokat, akiknek az ilyen helyzetek megoldása a feladata.
Ne legyen belőlünk hír, és ha nem muszáj, ne versenyezzünk a Darwin-díjért! Mert azt posztumusz ítélik oda azoknak, akik saját ostobaságuk következtében tesznek szívességet az emberiségnek azzal, hogy nem örökítik tovább a génjeiket…