Élő Kolozsvári Rádió

A bábszínház nem csak a gyerekeké

10. WonderPuck Utcaszínházi Fesztivál szeptember 4-6. között Kolozsvár szívében. A fesztiválra ingyenes a belépés, és meglepetéseket is tartogatnak a közönségnek.

A bábszínház nem csak a gyerekeké

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 szeptember 3, 11:52

Idén 12 ország művészei hozzák el közénk a varázslatot: szeptember 4-6. között tart Kolozsváron a 10. WonderPuck Utcaszínházi Fesztivál. Megszokott helyszínek és újdonságok, műhelyfoglalkozások, vándorló utcaszínházi előadások, kukucskáló színház és árnyszínház is várja az érdeklődőket. „A művészetnek ott kell jelen lennie, ahol a közönsége idejét tölti” – idézik a közleményben a Puck bábszínház egykori igazgatóját, Mona Chirilát. Az ő emlékének adózik az Egyetem utcai új színpad.

A bábszínház nem csak a gyerekeké, ebben segítenek eligazodni az idén bevezetett színkódok: korosztályos „besorolást” adnak az előadásoknak.

A város központjába kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a szervezők. A Hangolóban a Puck Bábszínház magyar társulatának irodalmi titkára, Csog Brigitta elmondta: minden eddiginél több magyar gyerekelőadást hoztak el a fesztiválra.

Etichete:
Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 13:18

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán

Változatos programokkal várja az érdeklődőket idén is Nagybánya legnagyobb magyar kulturális rendezvénye. Hagyományosan hétvégére...

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 09:31

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen

Sikeresen lezárult az „Art Without Barriers”, vagyis a Művészet korlátok nélkül nevű projekt nyári tábora a magyarfenesi Arkhai...

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 11:38

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon

Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical...

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek