Politikai válságok helyett diktatúra?

A fiatalok többségének, különösen a falun vagy kisvárosban élőknek, nincs jövőképe, 18 évesen abszolút bizonytalanságba csöppennek. Nincsenek munkahelyek, lakhatási körülmények, úgy érzik, őket a demokratikus rendszer cserbenhagyta. Mindehhez társul a közösségi médiákban erősödő szélsőjobboldali hang, és az Európai Unió-ellenesség. Mégis marad a kérdés, hogy egy 40 évig diktatúra alatt nyomorgó országban hogyan válhat ez alternatívává?

Egy nemrég megjelent szociológiai felmérés szerint a 18 és 34 év közötti romániai fiatalok 41 százaléka elfogadna egy diktatúrát. Ez 10 fiatalból 4-et jelent. Ugyanez a kategória kiiktatná a négyévente sorra kerülő választásokat. Legfontosabb érvük, hogy elegük van az országbeli politikai bizonytalanságból, ha egypártrendszer működne, könnyebben születnének megoldások. Ugyanezen felmérés szerint az 55 év felettiek 25 százaléka sem bánná, ha ismét totalitárius rendszerben élne.

Döbbenetes adatok, és alaposan meg kellene vizsgálni, mi áll a vélemények hátterében. A felmérés elemzői szerint egyik ok a kilátástalanság. A fiatalok többségének, különösen a falun vagy kisvárosban élőknek, nincs jövőképe, 18 évesen abszolút bizonytalanságba csöppennek. Nincsenek munkahelyek, lakhatási körülmények, úgy érzik, őket a demokratikus rendszer cserbenhagyta. Mindehhez társul a közösségi médiákban erősödő szélsőjobboldali hang, és az Európai Unió-ellenesség. Mégis marad a kérdés, hogy egy 40 évig diktatúra alatt nyomorgó országban hogyan válhat ez alternatívává?

Ha a hosszan tartó kormányválságot, a különböző politikai pártok csatározásait nézzük, miközben az ország egyre mélyebbre süllyed a káoszban, akkor nem tűnik logikátlannak, hogy a kevés élettapasztalattal rendelkező emberek azt remélik, kevesebb párt, és egy erős kezű vezető megoldaná a problémák többségét. Romániában gombamódra, a semmiből nőnek ki pártocskák, és sajnos, a remélt generációváltás sem történt meg, a politikában szerepet vállaló fiatalok szép hányada azon a szinten maradt, mint az “It’s gone”-ról elhíresült POT-os hölgy. Közben kitermeltünk egy sarlatánt, Calin Georgescut, akinek sokan isszák a szavait, pedig mondatai 95 százalékának nemhogy haszna, még értelme sincs. Fel lehet sorakozni, és együtt ordítani Sosoaca-val, mert sokak szerint ebben merül ki a véleményszabadság. Vagy követni lehet George Simiont, mert ő legalább igazi patrióta, nem számít, hogy széthazudja a fél világot.

Érthető a fiatalok kiábrándultsága, kevésbé, hogy milyen megoldásokban hisznek. Vajon milyen diktatúrát szeretnének? Olyant, amilyenben mi éltünk 40 évig? Akkor bizony mallokban való sétálgatás helyett az ételadagért, vagy kenyérért való sorban állás jutna nekik. Nem kellene aggódniuk amiatt, hogy lemerül a telefonjuk, mert valószínűleg nem volna telefonjuk, vagy az áramkimaradások miatt folyton használhatatlan lenne. Szevasz Nyugaton nyaralás, minőségi sminkkészlet, egyéniséget meghatározó, vagány cuccok. Oda lenne a szabadság is, kevesebbért elvinnének, mint amit ma egy átlagnapon chatelnek a barátaikkal.

Vagy az észak-koreai diktatúra kellene? Biztosan roppant jót tenne az önbecsülésüknek, hogy mindenki egyforma, nincsenek társadalmi és gazdasági különbségek, egyazon baromfi volna mindenki a magas kerítés és zárt ajtók mögött.

Vagy jobboldali diktatúrát szeretnének? Az is hamar vinné őket, eltérő ürügyekkel.

A felmérés eredményeit elemzők szerint az a probléma, hogy a történelmi rövidtávú memóriánk szinte nem létezik. Az idősebbek közül sokan nosztalgiáznak, mert a bizonytalanságot veszélyesebbnek érzik, mint a kitartóan rosszat. Mások pedig nem mesélnek a gyermekeiknek, mert visszahőkölnek a reakcióktól: Már megint a Holokauszttal meg a Ceausescu-rendszerrel jösztök? Vén trottyok vagytok, szálljatok már le a mániáitokról!

A vehemens tiltakozás ellenére érdemes volna az idei Electric Castle vagy Untold után beülni a gyermekkel egy hamburgerre és kólára, és elmagyarázni, hogy mindaz, amit az elmúlt napokban megélt, vagy éppen most megtapasztal, egy diktatúrában nagy eséllyel nem létező élmény lenne. A szabadság ára a bizonytalanság, és a hatalmával visszaélő erős kezű vezető hiánya. Fájdalmas, de itt a pont.