Adventi koszorúimról
Szeretek kísérletezni, egyik abszolút kedvencem, amikor minden intuícióval szembemenve a fahéj illatú és színű teamécsesek mellé egész fahéjat, csillagánizst és rőtbarna szalagot tettem a koszorúmra.
„Produkció és backstage: néha a legegyszerűbb a legnehezebb.” Ezekkel a szavakkal posztoltam néhány évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban két fotót. A „backstage” fotón hatalmas rendetlenség volt, szétdobált szalagok, csipkék, gombok és egyéb apróságok, különféle színű és formájú gyertyák, még szárított levendula stb. A „produkción” pedig egy adventi koszorú, négy közepes méretű, aranyszínű gyertyával, rusztikus, zsákvászonra emlékeztető kis masnikkal, diszkrét csipkével átkötve, és fehér bogyók hatását keltő, papírmasé golyócskákkal.
Már régóta minden évben készítek adventi koszorút, és mindig különbözőt, bár nehéz nem vissza-visszatérni egy-egy jól sikerült dizájnhoz. Tudom, hogy hagyományosan lila szalaggal és lila gyertyákkal, illetve három lilával és egy rózsaszínnel kellene díszíteni, és gyakorlatilag semmi mással. Egyik évben meg is csináltam, de akkor is megtűzdeltem egy kis levendulával, hiszen az is lila. Viszont szeretek kísérletezni, egyik abszolút kedvencem, amikor minden intuícióval szembemenve a fahéj illatú és színű teamécsesek mellé egész fahéjat, csillagánizst és rőtbarna szalagot tettem a koszorúmra. Máskor túltoltam picit a rusztikus shabby chic-et: a lila gyertyák csipkeövet kaptak, tarka gombbal. A rendetlenséges fotó óta azonban letisztultabbak a koszorúim, el is tettem néhány elemét, és mindig megvariálva, de újra szoktam hasznosítani például a fehér „bogyókat”, mert annyira egyszerűen nagyszerűek.
A szalagos-csipkés-gombos káoszból valami szépet és megnyugtatót teremteni. Meggyújtani sorra a gyertyákat, nézni a kis lángot egy hajnali csésze kávé mellett, várni, hogy egyre közelebb vigyenek valami még szebbhez, még ünnepibbhez, annak a tudata, hogy ez jó, és már csak jobb lehet. Érzelgős, de találó párhuzama lehetne annyi mindennek az életben. Csak azt sem szabad elfelejtenünk, hogy azt a szalagos-csipkés-gombos káosz a fotón vicces volt, de ahhoz, hogy tényleg érvényesüljön a koszorú, előbb el kellett pakolni.
