Ezekről és azokról

Sokkal könnyebb tőmondatokban gyalázkodni, mint belegondolni, hogy a másik ember mit érezhet, gondolhat, önvizsgálatot tartani pláne.

Hetek óta arra készülök, hogy miután lejár a magyar országgyűlési választás, a szinte végsőkig lezüllesztett közbeszédről, a minősíthetetlen megnyilvánulásokról fogok jegyzetet írni. De, mint az várható volt, nagyon sokan megtették már ezt az elmúlt napokban. Szakértők és egyszerűen csak jóérzésű emberek hosszabb-rövidebb szövegekben hánytorgatják fel, magyarázzák, sérelmezik vagy próbálnak megoldást találni a szekértáborokra.

Az ezek és azok, mi és ők szembenállást nem az elmúlttizenhatév, sem az azelőtti elmúltnyócév találta ki. A fideszesek és a tiszások előtt volt a balosok és a jobbosok, a cseferisták és az U-sok, a nemesek és a parasztok, kurucok és labancok a jottisták és az ipszilonisták, a görögök és a barbárok, vagyis akik nem tudnak görögül – a férfiak és a nők!

A mai értelemben vett propaganda nem találta fel a spanyolviaszt – ahogyan én sem ezzel a megállapítással –, csak ügyesen épít a régóta fennálló és szorgalmasan fenntartott dichotómiákra. Úgyhogy, ha meglepődni nem is kellene, mégis, kifejezetten fájdalmas 2026-ban olyan, végtelenül leegyszerűsítő véleményeket olvasni, miszerint „Ezektől nem lehet semmi jóra számítani”, anélkül, hogy egyáltalán kiderülne, pontosan kik lesznek az ezek.

Nemcsak az emberek, maga a politikai spektrum sem olyan egyszerű soha, hogy két, egymással szembenálló oldalról beszélhessünk. Mindig vannak metszéspontok, egyik, másik, harmadik és sokadik ideológiából átvett, személyes világlátássá összegyúrt elemek. Ezt mindenki tudja, azok is, akik haszonszerzés miatt próbálnak két tábort kialakítani és fenntartani; azok is, akik kifogásolják, és szerintem azok is, akik beleállnak a táborokba. Egyszerűen így sokkal kényelmesebb. Komoly munkabefektetést igényel higgadtan, átgondoltan beszélgetni egy olyan barátunkkal, akivel úgymond ellenkező oldalon állunk, a Kowalskyék által is megénekelt „varázsszavakról” – sajnálom, bocsáss meg, köszönöm és szeretlek – nem is szólva. Sokkal könnyebb tőmondatokban gyalázkodni, mint belegondolni, hogy a másik ember mit érezhet, gondolhat, önvizsgálatot tartani pláne.

Számos publicisztikát és elemzést olvastam arról, hogy dolgozni kell a kreált ellentétek feloldásán, sokat, és akkor majd közelebb kerülünk egymáshoz. A történelem homályába visszanyúló példák miatt én nem merek ilyen optimista lenni, legfeljebb reménykedni. De lehet, hogy ez azért van, mert – szintén egy napokban olvasott kommenttel szólva – BBTE-agymosott vagyok.