Élő Kolozsvári Rádió

Csak oda ne kerüljön az ember

Valami nagyon rosszul működik nálunk. A kórházakban, az idősotthonokban, a közutakon.

Csak oda ne kerüljön az ember
2024 november 14, 13:11

Életét vesztette egy 16 éves fiatal a Târgu Jiu-i Megyei Kórházban, mert nem volt szakorvos, aki segíthetett volna rajta. A hashártyagyulladással diagnosztizált fiú három órája várakozott a kórház folyosóján a mentőre, mikor rosszul lett, leállt a szíve, és már nem lehetett megmenteni. A mentő szállította volna őt Craiovara, ahol gyermeksebész várta készenlétbe helyezett műtővel.

Egy fiatal halt meg, ismét a rendszer hibájából. Nem volt szakorvos, az ügyeletes nem vállalta a beavatkozást, a helyi mentőszolgálat 13 alkalmazottja közül pedig éppen akkor senki sem volt elérhető. Ki a felelős ezért?

Az ügyeletes sebész mossa kezeit: a közösségi oldalán azt írta: orvosként, több éves tapasztalattal a háta mögött, döntenie kellett: operálja-e meg a fiút, túllépve a hatáskörét és kockáztatva egy sikertelen beavatkozást vagy pedig küldje el egy gyermeksebészekkel rendelkező kórházba? Ez utóbbit választotta és felteszi a kérdést: ő-e a felelős a Gorj megyei Mentőszolgálat helyzetéért vagy azért, mert a Megyei kórházban személyzethiány van?

Sajtóhírek szerint azonban a Targu Jiu-i kórháznak van gyermeksebésze, igaz, jelenleg betegszabadságon, és az ügyeletes nem értesítette őt az esetről. A kórház vezetősége vizsgálatot indított, a rendőrség pedig gondatlanságból elkövetett emberölés miatt büntetőeljárást kezdeményezett.

Ismét. Nem tudom, ha emlékeznek, de ugyanebben a kórházban tavaly egy 35 éves nőt sérvvel műtöttek meg, mert az orvosok nem jöttek rá, hogy terhességének kilencedik hónapjában jár és az alhasi fájdalom az a tulajdonképpeni vajúdás. Mi történik azon a klinikán? Állítólag a mostani ügyeletest 2015-ben egy évre felfüggesztették már műhiba miatt, most első körben egy 3000 lejes pénzbírságnak néz elébe.

Vérlázító. Mint ahogyan az a sunyítás is vérlázító, ami az esetek után jellemző: egy ügyeletes orvost, egy osztályvezető főorvost, egy kórházigazgatót sem láttam eddig kiállni és azt mondani bocsánat, elfogadhatatlan, ami történt, tessék, itt a becsületbeli lemondásom. Egy normális társadalomban talán ez történne, de nálunk nem. Nálunk napok telnek el, a szakminisztérium vizsgálatot indít, aztán egy hét múlva leváltanak itt-ott valakit, büntetgetnek emerre-amarra. Egy kicsit még morgunk, aztán az élet megy tovább.

Mi történik itt, könyörgöm? Egyszerűen nem értem. Ezek az orvosok is az ország valamely orvosi egyetemén végeztek, ott ahol társaik is diplomáztak, akik a későbbiekben Bukarestben, Brassóban, Kolozsváron, Iasiban vagy Craiován praktizáltak. Ugyanazt tanulták ők is, orvosi egyetemet nem lehet levelezőszakon elvégezni, ugye? Akkor mi történik? Miért van az, hogy a kisebb települések kórházaiban előfordulhatnak ilyen, szinte már az abszurditás határát súroló esetek? Mi történt a szaktudással? Hát az empátiával?

Éveken keresztül fizetjük az egészségügyi biztosítást, és nem is keveset. Havonta 10 százalékot vonnak a bérünkből, mindegy, hogy Kolozsváron, Caracalban vagy Újtusnádon élünk. Akkor miért nem részesülünk pont ilyen egyformán profi betegellátásban is, függetlenül attól, hogy Vasluiban, Nagyszebenben, Tirgu Jiun vagy Temesváron kerülünk kórházba?

Valami nagyon rosszul működik nálunk. A kórházakban, az idősotthonokban, a közutakon. Nem megelőzés zajlik, hanem utólagos ejnyebejnyézés, ökölrázás, sírás-rívás. Nem tudom még hány ilyen cseppnek kell egymásra tevődnie, míg megérkezik az a bizonyos utolsó, és borul minden.

Ismeretlen ismerősünk: Vivien, aki gyermekkori álmát váltotta valóra
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 212026 május 21, 13:42

Ismeretlen ismerősünk: Vivien, aki gyermekkori álmát váltotta valóra

Gál Vivien, a Vivora Jewel megálmodója többnyire fülbevalókat hozott magával nemrég a sétatéri Kaszinónál tartott fiatalos fesztiválra,...

Ismeretlen ismerősünk: Vivien, aki gyermekkori álmát váltotta valóra
Nesze neked Vadim-örökség
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 14:11

Nesze neked Vadim-örökség

“Hunivadékok!” “Takarodjanak Magyarországra!” ”Ismét a napjukat ünneplik ezek a nyomorultak!” “Irány Mongólia!” “Bezzeg...

Nesze neked Vadim-örökség
No comment
Kanapéfilozófia szerda, 2026 május 132026 május 13, 13:08

No comment

Csodálatos lény az ember, mindent tud, mindenhez ért! Anélkül, hogy tanulta volna! Ha nem hiszik, figyeljék a kommenteket! Ezekben aztán benne...

No comment
Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 72026 május 7, 12:06

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból

Fél éve dolgozik a Boribon nevű játéküzletben, de már korábban is szívesen betért a Bolyai utcai térbe. Azt mondja, az ő gyermekkorában...

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Kanapéfilozófia kedd, 2026 április 282026 április 28, 09:43

Túlélési szótár boomereknek

Siiiixxseveeeen! Van olyan szülő, akinek a hátán még nem áll fel a szőr ettől az egykor oly ártatlan két számjegytől? A skibidi...

Túlélési szótár boomereknek
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 242026 április 24, 17:14

„Hazaszerető” és „hazaáruló”

Azt hiszem, hosszú időre elegem lett a hazaszeretet és a hazaárulás szóból. Lehet, nem is tudom pontosan, mit kell érteni e két fogalom...

„Hazaszerető” és „hazaáruló”
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 április 202026 április 20, 12:51

Virágot vegyenek!

A virágárus néni stratégiailag jól helyezkedett: a forgalmas buszmegállóban a fal mellett állt, kezében egy csokor orgonával és egy csokor...

Virágot vegyenek!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 172026 április 17, 15:36

Ezekről és azokról

Hetek óta arra készülök, hogy miután lejár a magyar országgyűlési választás, a szinte végsőkig lezüllesztett közbeszédről, a...

Ezekről és azokról