Fenntartjuk a jogot, hogy megválogassuk hallgatóinkat
A Kolozsvári Rádió és Krasznahorkai László büdös patkány, hitvány féreg, hazaáruló, debil, alávaló szar, taknyosorrú zsiráf, magyargyűlölő, hányinger, elmeroggyant tetű, senkiházi, sátánista hulladék. Legalábbis a kommentszekció szerint.
Történt ugyanis, hogy Gergely Zsuzsa munkatársam, a művészeti műsorunk szerkesztője egy véleményanyagban Krasznahorkai László Nobel-díjas író marosvásárhelyi látogatása kapcsán kialakult lincshangulatról így fogalmazott: „a művészet egyik legfontosabb szerepe tükröt tartani az embereknek, ezerféleképpen értelmezni a bennünket körülvevő valóságot, annak gyönyörű vagy bizarr történéseit, segíteni megérteni a homo sapiens működését, és etikus magatartásra ösztönözni őt. Krasznahorkai László regényeibe a magyarok 98 százaléka bele sem lapozott, de sasszemével kiszúrta 2-3 nyilatkozatát, és olyan minősíthetetlen hangnemben beszél egy íróról, ráadásul primitív, helyesírási hibáktól hemzsegő szövegekben, hogy csak kapkodom a fejem.”
Krasznahorkai László főbenjáró bűne az, hogy kritikusan viszonyul a nemzeti identitás ma divatos felfogásához, úgy fogalmaz, hogy „az én Magyarországom a nyelv Magyarországa, és nem a huszároké”, vagy hogy a „<<magyarság>> ellen minden erőmmel küzdök”. A hagyományosan mindenhez értő és mindenért kiboruló kommentszekció e szavak hallatán a repülősó után nyúlt, és hevesen tiltakozni kezdett a szerző erdélyi meghívása ellen. A felháborodóknak eszébe sem jut kontextusában értelmezni az elhangzottakat. Számukra érthetetlen, hogy mások szerint a nemzeti identitás mára egy silány politikai fogalommá, tulajdonképpen egy szavazási opcióvá torzult. Egy mi és ők alapú, kirekesztő, a társadalmi megosztást kidomborító eszmévé. A Krasznahorkai látogatása miatt elégedetlenkedők nem tudják elfogadni, hogy az is a magyar nemzet büszke tagja lehet, aki „csak” Nobel-díjas irodalmár, de március 15-én nem hajlandó egy közhelyekkel telített, melldöngető beszédet mondani huszáregyenruhába öltözve. Az is a magyar nemzet büszke tagja lehet, aki nem hajlandó elfogadni, hogy a saját magukat nemzeti oldalinak kikiáltók a velük egyet nem értőket politikai nézeteik miatt kitaszítják a nemzetből. Sőt, még az is a magyar nemzet büszke tagja lehet, aki úgy gondolja, hogy nincs jó magyar és rossz magyar, egyszerűen csak magyar van.
Ebben a kontextusban tekintve, én büszkén vállalom, hogy büdös patkány, hitvány féreg és taknyosorrú zsiráf vagyok, Krasznahorkai László jobbján.
Ami pedig a Kolozsvári Rádiót illeti: nem vagyunk egy vendéglátó egység, ahol az alapszabály az, hogy a vendégünk az első, vagy ahogy románul mondják: clientul nostru, stăpânul nostru. Nem onnan indulunk ki, hogy a hallgatónak mindig igaza van, csak nehogy átkapcsoljon egy másik adóra. Ha már a vendéglátással példálózom, mi egy másik szabályt tartunk irányadónak: fenntartjuk a jogot, hogy megválogassuk ügyfeleinket. Vagyis, akinek nem tetszik, hogy a saját igazához képest időnként egy másik igazság is elhangzik a hullámhosszainkon, az nyugodtan kapcsoljon el.
Végezetül pedig egy más jellegű hozzászólást idézek a Gergely Zsuzsa véleményanyaga alól, hiszen az ilyenekből is volt bőven: „Köszönjük, Gergely Zsuzsa! És köszönjük, Krasznahorkai László. Igen, az írónak nem kötelessége a közönség egójának alányúlni. Krisztusnak sem ez volt a stílusa.”
