Ön/maga, vai-vai…

Nem csak én morgolódom, a közösségi oldalon is feljajdul néha egy-egy szülőtárs a román szövegek miatt.

Dumneavoastră, dumneata, dânsa, dumnealui, dumnealor, dânsele…

A minap orrvérzésig ismételgettük a lányommal a román személyes névmások udvariassági formáit. Annyit mondogattuk, hogy már a végén én is teljesen összezavarodtam és kellőképpen fel is háborodtam. Miért kell egy negyedikes gyermeknek ezeket tudni? Lehet, hogy a tanterv szerint ez már ebben a korban szükséges, de erősen kétlem, hogy nagy hasznát vennék. Hogy miért? Egyszerű: egy kisgyermek nem használja még az udvariassági formákat. Ők ezt mondják: Vreți să stați jos? és nem Dumneata vagy dumneavoastră vreți să stați jos? Am fost la ei. és nem Am fost la dânșii. És még sorolhatnám. Nyilván fontos, hogy megértsék az alapvető különbségeket a tegezés és a magázás között, de úgy gondolom, hogy a többit, vagyis a rétegződést, később, a nyelv természetes használata közben is elsajátíthatják.

Sajátos tanterv, azaz a kisebbségeknek írt tankönyv alapján tanulják a románt, amit két magyar anyanyelvű pedagógus állított össze. Ha tényleg tanítók, akkor megkockáztatom, hogy rég nem voltak a katedra közelében, ugyanis a tankönyv több sebből vérzik. Olyan irodalmi szövegek is vannak benne, amelyek hemzsegnek az archaizmusoktól, vagy az olyan szavaktól, amelyeket sunyiban Google fordítóval fordítok le, hogy ne szenvedjen csorbát az anyai tekintélyem. Érdekes, hogy napi szinten fordítok román szöveget a munkám révén, és ahhoz nem kell fordítóprogram, a negyedikes tankönyvhöz pedig mit ad Isten, néha kell.

Nem tudom, hogy miért van az, hogy bármi jó kezdeményezés megfogalmazódik elméleti szinten, a gyakorlatban mindig kell legyen valami bibi, ami miatt az ember úgy érzi, hogy nem lehet teljes a siker. Ilyen a román tankönyv például. Nagyon jó ötlet volt külön tantervet összeállítani a nemzeti kisebbségeknek, de biztos nem ilyen eredményre számított a költő. Sokan azt állítják, hogy esetenként a kisebbségeknek íródott tankönyv nehezebb, mint a román anyanyelvűek negyedikes tankönyve. Én nem ismerem a másik könyvet, de a miénk időnként tényleg komoly kétségeket támaszt afelől, hogy valóban a könnyebb nyelvtanulást célozza.

Nem csak én morgolódom, a közösségi oldalon is feljajdul néha egy-egy szülőtárs a román szövegek miatt. Ha összefutunk egy-egy ismerőssel, akinek a miénkkel egykorú gyereke van, egy idő után óhatatlanul a románra terelődik a szó: nektek hogy megy, jajj, ne is kérdezd, jajj mi is kínlódunk. Érdekes módon soha nem jön szóba az angol vagy a német. Mindig csak a román..

Köztudott, hogy a gyerekek sokkal könnyebben boldogulnak a többi idegen nyelvvel, összehasonlíthatatlanul többet tudnak például angolul, mint románul. És ez nem kizárólag a tévé vagy az internet miatt van. Össze kell hasonlítani a két nyelvkönyvet, a követelményeket, a tanítási módszert és akkor rájövünk a fájdalmas különbségekre.

Mint mindig, most is a sokat szidott rendszerrel van a baj. Néhány pedagógus ezt felismeri és alternatívákat keres. A mi tanító nénink például időnként izgalmas kisregényeket olvastat az osztállyal. Közösen olvassák a szöveget, az ismeretlen szavakat kijegyzetelik, próbálják két-három mondatban összefoglalni a tartalmat stb. És kézzelfogható az eredmény: a gyerekek sokkal többet tanulnak így, mint a tankönyvből. Ami a legfontosabb talán, hogy megszerették magát a nyelvet, rengeteget fejlődött az olvasási készségük, és a szókincsük is gazdagodott.

Ettől függetlenül rettegünk az ötödik osztályos román óráktól, akkor már ugye nem lesz lehetőség helyben fordítgatni, marad tehát majd otthon anya vagy apa és a Google fordító. Hátha együtt kibogozzuk, hogy mit is akar jelenteni például a „mânzul răpciugos”. De legalább el tudják majd mondani, hogy Dânsul a avut un cal răpciugos.

În rest, Doamne ajută!