Egyenruha ellen egyenfekete

Az elmúlt napok iskolai egyenruhával kapcsolatos fellángolása azt igazolja, hogy a fiatalokat igenis érdekli, hogy mi történik velük, mi zajlik körülöttük.

Sok évvel ezelőtt egy kommunikációs guru arra hívta fel a figyelmem, hogy nem igaz az állítás, miszerint a fiatalok utálják a politikusokat. Szerinte a fiatalokat egyszerűen nem érdeklik a politikai vezetők, ez a korosztály még odáig sem jutott el, hogy utálja őket. Hiszen az utálat előfeltétele, hogy megtapasztalják, hogy mit és hogyan csinálnak a vezérek, és ha valami nem tetszik, akkor amiatt lehet utálni. De nem, az ifjak annyi fáradtságot sem vesznek, hogy odafigyeljenek a politikusokra. Minden bizonnyal igazuk van, teszem hozzá zárójelben.

Az elmúlt napok iskolai egyenruhával kapcsolatos fellángolása azonban azt igazolja, hogy a fiatalokat igenis érdekli, hogy mi történik velük, mi zajlik körülöttük. Számomra óriási elégtétel az, hogy rengeteg iskolában feketébe öltöztek annak jeléül, hogy elutasítják a törvénytervezetet, amely kötelezővé tenné az egyenruha hordását. Országos szinten százezrek képesek voltak megszervezni magukat, és egy időben, egységesen kiállni az ügyük mellett. Egy ilyen heterogén, sokszínű társadalmi réteg esetén ez óriási dolog! Nem pénzért tették, nem valami önös érdek által hajtva, hanem meggyőződésből.

A fiatalok véleménye szerint a tervezet legalább három sebből vérzik. Egyrészt, egy jogszabály hiába tűzi ki célul a diákok közötti társadalmi különbségek, illetve a ruházat miatti bullying visszaszorítását, mert a cipő, a telefon, a ruházati kiegészítők, vagy éppen az iskola előtt leparkoló szülők autói miatt a különbség úgyis látható marad. Másrészt kifogásolják, hogy a fejük felett, őket megkerülve szándékoznak meghozni egy őket érintő döntést. Harmadrészt úgy látják, hogy a hazai oktatási rendszer millió és egy problémát hordoz magában, miért nem valós, tartalmi ügyeket kezelnek, miért tesznek hideg borogatást a falábra.

Szóval büszke vagyok a fiatalokra, amiért megmutatták, hogy annak ellenére, hogy „békeidőben” hidegen hagyják őket a politikusok, amikor számukra fontos ügyről van szó, összezárnak, összefognak, hallatják hangjukat.

Az egész dologban számomra van egy kis szépséghiba. A Kolozsvári Rádió kommentszekciójában a nagy többség a tanulók ellen szólalt meg. Egy részük azon rugózott, hogy he-he, úgy tüntetnek az egyenruha ellen, hogy egyenruhába, vagyis feketébe öltöztek. Nem igazán értem, hogy mi a baj ezzel a megnyilvánulási formával. A gyász jelét öltötték magukra, ezáltal is jelezve, hogy szomorú a helyzet. Jobb lett volna, ha lezárják a főutakat? Vagy gyújtogatnak? Esetleg nem mennek be a tanórákra? Szerintem ezt így kellett csinálni.

A másik kifogás arra vonatkozik, hogy bezzeg a mi időnkben, 1989 előtt rend és fegyelem volt, mindenki hordta az egyenruhát. Kedves hölgyek, urak, a „ti időtökben” csupán fekete-fehér tévé létezett, amin egy szál programot lehetett nézni, napi pár órában. Alapélelmiszert porciózva, jegyre adtak. Villanyáram és fűtés hol volt, hol nem volt. Üzemanyag pipettával. A pofát be kellett fogni, különben elvittek. Biztos, hogy ezt a rendet és fegyelmet sírjátok vissza?

A harmadik probléma, amit sokan a fiatalok szemére vetnek, az a ruházatuk. A hozzászólások között van mindenféle megfogalmazás a miniszoknyás utcalánytól kezdve, a szakadt rockerig vagy éppen a borzos drogosig. Erről az jut eszembe, hogy amikor 40-50 évvel ezelőtt a mostani kommentelők divatosan öltöztek, az akkori „bezzeg a mi időnkben” kórus nem borult ki? Dehogynem. Amúgy is, nem a ruha teszi az embert.

Szóval, kedves fiatalok, nem kell, hogy utáljátok a politikusokat, de ha szükségesnek látjátok, csináljatok forradalmat ellenük.