Ne járjunk úgy, mint a zongorával
Helyesnek tartom, hogy az aktuális magyar kormány átvilágítja az elmúlt években nyújtott határon túli támogatásokat. De milyen jó lenne, ha ez nem egyik-másik újságíró véleményét, hanem a valóságot tükrözné.
Valamikor bő 10 évvel ezelőtt, politikai döntéshozói minőségemben, azt kérte számon rajtam egy tényfeltáró újságíró, hogy miért kellett zongorát vásárolni az RMDSZ költségvetéséből? Vajon a gyűléseken stresszoldóként zongorázunk? – fogalmazott kajánul a szerző. „Természetesen”, és itt az idézőjel hangsúlyos, nem volt lehetőségem a publikálás előtt elmondani, hogy a hangszert a Kolozsvári Magyar Opera számára vásároltuk, mert igaz, hogy állami fenntartású intézmény, de egyszerűen nem fért bele a költségvetésébe egy digitális zongora beszerzése. A cikk szerzőjének nem az volt a lényeg, hogy feltárja a tényeket, a valóságot, hanem, hogy minél szaftosabb cikket közöljön. Vagyis a hír igaz volt, az RMDSZ valóban vásárolt egy zongorát, viszont a lényeg, miszerint nem magának vette, hanem a világon működő két magyar opera közül az egyiknek, már nem fért bele a tényfeltárásba.
Helyesnek tartom, hogy az aktuális magyar kormány átvilágítja az elmúlt években nyújtott határon túli támogatásokat. Közpénzről van szó, nem is kevésről, ezért a közvéleménynek joga van tisztán látni. Azonban fontosnak látom, hogy ne járjunk úgy, mint a zongorával! Ne utalásokkal teli, nem létező összefüggéseket feltételező, hangulatkeltő, bombasztikus címekkel tálalt újságcikkek alapján alakítsunk ki véleményt bő másfél évtized támogatáspolitikájáról, hanem a konkrét számok és adatok, illetve a mögöttük lévő teljesítmény alapján. Ne alkalmazzuk a kollektív bűnösség elvét, ne kategorizáljuk a kedvezményezetteket még le nem bukott gazembereknek.
A zongorás ügy onnan jutott eszembe, hogy a minap egy „leleplező” írás jelent meg a Transtelexen. A cikk arról szól, hogy az Orbán-kormány, egy civil szervezet megbízásával luxus körülmények között szervezett találkozót határon túli újságíróknak. A hír igaz. Ezekre a találkozókra valóban sor került, valóban számos erdélyi újságíró részt vett, és valóban gyönyörű helyszíneken, minőségi szállodákban szervezték. Az utalások és feltételezések ott kezdődnek, hogy a résztvevőket mennyire sikerült beoltani a kormányzati narratívával. Az írás hangulata szerint teljes mértékben. A valóság azonban mást mutat. A cikk alatti kommentekből is kiderül, hogy jelen volt olyan sajtómunkatárs is, aki nyilvánosan, nagyon élesen és ismételten elutasította az akkori kormány és kormánypártok tevékenységét. Közben a MÚRE kiadott egy közleményt, amelyben egyebek mellett jelzi, hogy amennyiben a cikk szerzőjét érdekelte volna, szívesen elmondják, hogy az esemény zárónyilatkozatából éppen ők gyomláltatták ki a politikai utalásokat.
Amúgy engem főszerkesztői minőségemben mindegyik ilyen médiatalálkozóra meghívtak, soha nem mentem el, éppen azért, hogy a vezetői tisztségem miatt a Kolozsvári Rádiót ne sorolják be ide, vagy oda. Viszont voltak munkatársaim, akik jelen voltak, és nagyon jól érezték magukat. Kapcsolatokat építettek a kárpát-medencei magyar sajtó világában, és egy jót buliztak. Igen, buliztak, az vesse rájuk az első követ, aki nem szeret szórakozni. Viszont, luxuskörülmények ide vagy oda, nem hiszem, hogy a Kolozsvári Rádió műsorszerkesztési politikáját azzal lehet vádolni, hogy a FIDESZ szekerét tolta, tolja. Sőt, szinte nem telik el nap úgy, hogy levelekben, hozzászólásokban, üzenetekben ne küldenének el melegebb éghajlatra, amiért Brüsszel- és Soros-barát, balliberális, globalista, értelmiségi, LMBTQ-fészek vagyunk. Pedig szerintem csak kiegyensúlyozottak vagyunk.
Végezetül ismétlem: helyesnek tartom, hogy az aktuális magyar kormány átvilágítja az elmúlt években nyújtott határon túli támogatásokat. De milyen jó lenne, ha ez nem egyik-másik újságíró véleményét, hanem a valóságot tükrözné.
