Élő halott

Mégsem közvetítik élőben Amerikában egy volt katona kivégzését. De nem tudjuk, hogy érdeklődés hiányában, vagy annak ellenére, mert a józan észben már nem merek reménykedni.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 október 16, 13:30

Az elmúlt bő két hétben ismét előtérbe került a halálbüntetés témája a közbeszédben, miután az Egyesült Államokban sikertelenül próbálták kivégezni Christa Pike-ot. A 18 éves korában különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt elítélt, jelenleg ötvenéves nő két adag, elvileg halálos méreginjekció után is életben maradt, ezután kórházba vitték, ahol egy hét után magához tért, így visszavitték a börtönbe.

Szeretném az elején leszögezni, hogy ez a kis jegyzet egyáltalán nem tárgyalja vagy vitatja elítélt emberek bűnösségét, hiszen ez a bíróság dolga. Azzal sem foglalkozik, hogy a jelenlegi jogrendszerekben mennyire arányosak a büntetések az elkövetett bűncselekményekkel, mivel ehhez széleskörű társadalmi egyeztetés lenne szükséges, egy ember véleménye sokat nem jelent. Azt viszont kijelentem, hogy én személyesen soha, semmilyen körülmények között nem értek egyet a halálbüntetéssel, és ezt az álláspontomat akármikor vállalom.

Christa Pike esetével kapcsolatban számos publicisztika született, amely élő példaként hozza fel a halálbüntetés ellen. Másfelől viszont azok a vélemények is jelen voltak, miszerint megérdemli, újra kell próbálni, illetve hahaha, a pokolnak sem kell jellegű megjegyzések, természetesen elsősorban a kommentszekciókban.

Ebbe a közhangulatba érkezett Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter, volt katona és volt tévés személyiség bejelentése október 9-én, miszerint élőben közvetítenék Nidal Hasan egykori amerikai őrnagy kivégzését. Hasan fegyvertelen katonákat mészárolt le radikális iszlamista indíttatásból, ezért ítélték halálra. Ez lett volna szinte száz év után az első nyilvános kivégzés, emellett Hasant sortűzzel tervezik kivégezni, amelyre legutóbb 1945-ben volt példa katonákból álló kivégzőosztag esetében. Egyes államokban az elítéltek maguk kérhetik ezt a módszert, de az amerikai hadsereg a második világháború óta nem alkalmazta. Mostanáig.

A közvélemény felháborodott, talán még jobban, mint a Pike-ügyben, középkorinak titulálták, felemlegették, hogy ilyet pont azok tesznek, akik ellen Amerika elvileg harcol. De megint voltak olyan hangok is, amelyek üdvözölték, és támogatták, hadd lássa mindenki, mi lesz a bűnözőkkel.

Csütörtök délután, éppen e jegyzet írása közben érkezett a hír, hogy Donald Trump elnök közölte: mégsem közvetíti élőben a Pentagon a kivégzést. Ismerőseimnek körbeküldve kaptam egy keserűen ironikus választ is: mert majd a Fehér Ház közvetíti? Ez minden valószínűség szerint nem fog megtörténni, de Trump bejegyzését figyelmesen olvasva találhatunk egy nagyon értelmezhető részletet. Az amerikai elnök azt írta a Truth Social oldalon: „Azt gondolom, a kivégzés közvetítése elrettentő példaként szolgálhatott volna a világnak, hogy lássa, hogyan bánik el Amerika a terroristákkal és a Hasanhoz hasonló szemetekkel, de sok jóakaratú ember inkább nem nézte volna, ahogyan meghal”. Nem állíthatom, hogy erre gondolt, de a szavait úgy is lehet értelmezni, hogy azért nem lesz közvetítés, mert nem lett volna elég nagy a nézettsége…

Többször említettem már ebben a rovatban a Black Mirror című disztópikus sorozatot. Alkotóját, Charlie Brookert sokszor szokták látnoknak nevezni, mert időnként a való világban is megtörténnek olyan események, amelyeket fikcióként már láthattunk nála. Holott persze egyáltalán nem látnok, a technológia csak kicsit sci-fi nála, gyakran olyan, ami még nem létezik, de akár létezhetne is. Emellett soha nem is maga az eszköz a téma, hanem annak a használata.

Nos, a negyedik évad záróepizódjában, a Black Museumban pontosan ez az egyik „látványosság” az emberiség legsötétebb bugyrainak kiállításában: egy emberi tudattal rendelkező hologram, amelyet újra és újra kivégeznek villamosszékben, és sokan ezt megnézni látogatnak ide, mert élvezik. A sorozatnak a lelket leginkább megviselő részei között van ez, nem is tudom soha újranézni, pedig egyúttal a legjobbak közé is tartozik. Mert ugye, fikcióból is az a legjobb, ami a valósággal szembesít, kegyetlenül és kíméletlenül.