Várjuk letolt gatyával az oroszokat, vagy felfegyverkezünk?

Biztos vagyok benne, hogy nem csak engem visel meg a háború témája. Nem csak nekem okoz álmatlan éjszakákat az a tény, hogy Európában közel 80 év béke és biztonság után, az átalakulóban lévő világrend a háború valós fenyegetettségével, és teljes bizonytalansággal jár.

A világjárvány óta egyértelműen a háború kérdése az a téma, amely nagyon erős érzelmeket és ellentéteket kelt társadalomi szinten. Folyamatosak az online kommentháborúk, szinte nincs olyan társalgás ismerősi körökben, ahol ne vetődne fel a kérdés, illetve számos családban inkább kerülik a témát a vasárnapi ebédnél, mert tudják, hogy felrobbanna a harmonikus hangulat.

Politikai szinten is folyamatos a törekvés a háborúpárti és háborúellenes, ukránpárti és ukránellenes, oroszbarát és nyugati irányultságú táborok beállítására. Zajlik a sáncásás, újabb és újabb törésvonalak alakulnak ki. Ejh, hol vannak a régi szép idők, amikor jól körvonalazódott, jobb- és baloldalra lehetett osztani a világnézeteket!?

Biztos vagyok benne, hogy nem csak engem visel meg a háború témája. Nem csak nekem okoz álmatlan éjszakákat az a tény, hogy Európában közel 80 év béke és biztonság után, az átalakulóban lévő világrend a háború valós fenyegetettségével, és teljes bizonytalansággal jár. Számomra a NATO egy biztos pontot jelentett, bíztam abban, hogy senki nem lesz annyira őrült, hogy ezt a katonai gigászt, vagy valamelyik tagállamát megtámadja. Viszont az elmúlt hetekben elhangzott nyilatkozatok alapján ez a biztonsági érzés megingott.

Na, de térjünk vissza a háborúpárti és háborúellenesség témájához. Azért írok erről, mert nálam kiverte a biztosítékot a Kolozsvári Rádió Facebook-oldalán megjelent egyik hír alatti kommentözön. A tájékoztatás arról szól, hogy Ursula von der Leyen bejelentette: az Európai Bizottság 800 milliárd euró értékű fegyverkezési tervet készített elő. Idézek néhány hozzászólásból: remélem, a magánvagyonából fizeti, vén szipirtyó, takarodj, koldusbotra juttatja Európát, menjen ő harcolni, vagy a családja, ne más életével játsszon. És a sort folytathatnám, nem egy kommentet kellett letiltani, a vállalhatatlan nyelvezet miatt.

Nézzük meg azonban a tényeket, még akkor is, ha manapság az érzelmek messze, messze felülírnak minden tényt. Jelenleg a NATO katonai erejének döntő többségét az Amerikai Egyesült Államok adja. Neki van olyan nukleáris arzenálja, hadiipara, fegyverzete, logisztikája és titkosszolgálati háttere, amellyel senki a világon nem tudja felvenni a versenyt. Ez tény. Az Egyesült Államok a második világháború után, a NATO megalakulásakor, majd a hidegháború alatt úgy döntött, hogy megoldja Európa biztonságát. Ez is tény. Ez a biztonság azzal járt, hogy a NATO költségvetésébe arányai fölött tett be pénzt. Ez megint csak tény. Donald Trump úgy döntött, hogy eddig és ne tovább, csak akkor hajlandó a NATO-t finanszírozni, ha az európai partnerek megnövelik a hozzájárulásukat. Ez egy újabb tény. Mit tehet ilyen körülmények között az Európai Unió? Nem csinál semmit, és letolt gatyával várja, hogy Oroszország mikor vonul be Lengyelországba, vagy a három balti államba? Esetleg mikor kebelezi be Moldova Köztársaságot? Vagy összedobja azt a pénzt, amit Donald Trump elvár, és ezzel biztosítja a saját védelmét? Hangsúlyozom: védelmét! A mi védelmünket! A NATO elrettentő és védelmi szövetség. Hatalmas erejével elrettent, vagyis elveszi az „érdeklődők” kedvét a támadástól, illetve véd, egy támadás esetén egységesen kiáll minden tagállama mellett.

Számomra egyértelmű, hogy az EU és a „szipirtyó” jól döntött. Vagyis fog dönteni, mert a formális döntés még nem született meg. És ezzel a döntéssel pontosan a békét erősíti, semmiképpen sem a háborút. Romániának jelenleg Ukrajnával és Moldovával 1331 kilométeres közös határa van. Én nem szeretném, ha 1331 kilométeren Oroszország lenne a szomszédunk.