Élő Kolozsvári Rádió

Szégyen

Akár hét percet, akár ötvenet nézek a péntek esti fehér házi botrányról, nem tudok mást gondolni, mint azt, hogy szégyen. És hogy ezután semmin sem fogok már csodálkozni.

Szégyen
2025 március 3, 12:54

Szégyen. Ez az egy szó cseng újra és újra a fülemben, akárhányszor szóba kerül a pénteki találkozó Donald Trump és Volodimir Zelenszkij között. Elküldtem a videót egy barátomnak, aki annyit írt vissza, hogy keresi a szavakat. Szégyen, mondtam.

Sajtósként és magánemberként egyaránt igyekszem elkerülni azt, hogy bárkit hősnek kiáltsak ki. Elsősorban azért, mert nem hiszek a hőskultuszban. Vannak bátor, sőt, hősies tettek, pillanatok, de azok az emberek, akik ezt teszik, emberek.

Zelenszkijt és azt, hogy hogyan navigálta megtámadott országát, az utókor fogja valójában megítélni. Szóval, nem tudom, hogy hős vagy sem, de mindegy is, viszont egészen biztos, hogy nem érdemelte ki azt a fogadtatást, amelyben Donald Trump amerikai elnök és J. D. Vance alelnök részesítették. Azért is mondhatom fogadtatásnak, mert bár a szégyen legnagyobb része a tárgyalás végén történt, Trump már úgy fogadta, hogy gúnyolódott az öltözetén. Azon, ami három éve gyakorlatilag egyenruhájává vált: nem katonai egyenruha, és nem öltöny, hanem egyszerű, kényelmes öltözet az ukrán védelem logójával rajta. Visszatekintve jobb lett volna, ha ez a beszólás a találkozó mélypontja, de az utolsó hét perc olyan botrányosra sikeredett, amelyet nem tudok más szóval illetni, mint „szégyen”,

Azt írja egy rendszeres kommentelőnk a Kolozsvári Rádió Facebook-oldalán a pénteki hír alatt, hogy most végre láthatta a világ, hogy Zelenszkij lejáratta magát, Trump pedig megmutatta, hogy erős. Én azt láttam, hogy két, magát erősnek gondoló vezető nem hősi, még nem is kizárólag államelnöki, hanem emberi mivoltában alázta meg Zelenszkijt, újra és újra, amikor köszönetmondást követeltek tőle, amikor Trump kijelentette, hogy ez milyen jól mutat a tévében, amikor nem engedték szóhoz jutni, mert „beszélt már eleget”.

A péntek esti első döbbenet után megjelent a teljes felvétel a találkozóról, s ezzel együtt olyan elemzések, amelyek szerint Zelenszkij miatt siklottak ki az eleinte normális hangnemben zajló tárgyalások. Földes András írja a HVG-ben, hogy bár mindenben igaza volt az ukrán elnöknek, rossz taktikát választott, és egy idő után a testbeszéde is mutatta, hogy mennyire kényelmetlen neki ez a helyzet. Utána pedig úgymond kioktatta JD Vance-t arról, hogy miféle diplomáciai megoldást vár a háború lezárására, amikor 2014 óta senki nem állította meg Putyint, az pedig nem tartotta be a 2019-ben aláírt tűzszüneti megállapodást Kelet-Ukrajnában. A The Guardian pedig arról ír a tárgyalás előkészítését ismerő források alapján, hogy Zelenszkijt figyelmeztették: ne erőltesse a biztonsági garanciákat, most csak gazdasági kérdésekről beszélgessen, a többin később dolgoznak. És hogy dicsérje Trumpot.

Úgy érzem, ezek az elemzések, ha próbálnak is nagyobb képet láttatni, nem kevésbé áldozathibáztatók annál, mint amikor egyesek szerint Ukrajna robbantotta ki a háborút. Zelenszkijjel szólva mi is feltehetjük a kérdést: miféle diplomáciáról beszélünk, amikor neki hajbókolnia kellene egy olyan elnök előtt, aki – szintén a források szerint – sértve érezte magát amiatt, hogy nem visel öltönyt? Illetve aki egy héttel korábban lediktátorozta, majd néhány nappal később már nem emlékezett erre? Miért kellene úgymond helyes taktikával tárgyalnia az országa ásványkincseiről egy „maj’csak kitalálunk valamit” ígéret alapján?

A klasszikus diplomáciai keretek már nem számítanak, ezt láthatjuk. Volt-e Zelenszkijnek egy tiszteletlennek tűnő pillanata, amikor nem Mr. Vice Presidentnek nevezte Vance-t, hanem JD-nek? Igen. Tulajdonképpen innen kezdődött a teljes mélyrepülés. Súlyos volt-e annyira, hogy utána a bullyingolás minden eszközét bevetve rátámadjanak az ukrán elnökre? Nem, és minden bizonnyal nem is a valódi ok volt, legfeljebb a casus belli. Soha nem volt ez egy egyenlő tárgyalás, már csak amiatt sem, hogy ketten – ha a kanapéban eltűnő Marco Rubio külügyminisztert is számolni akarjuk, akkor hárman – ültek le tárgyalni szemben egyetlen emberrel, már csak ezzel is erőt fitogtatva. Kibújt a szög a zsákből a „hálásnak kellene lenned” hajtogatásával, hogy valóban ezt várták: kézcsókot és megalázkodó hálálkodást, és amikor ezt nem kapták meg, a látszat utolsó darabkái is lehullottak.

Értem és helyeslem, hogy nagyobb képet szeretnénk látni annál a néhány percnél, de az 50 perces felvétel sem a teljes kép. Nem ismerjük mélységeiben a megelőző egyeztetéseket, azt sem, hogy mit tartalmazott volna az aláírandó dokumentum. Valószínűleg sohasem férünk hozzá az összes információhoz. Viszont akár hét percet, akár ötvenet nézek a péntek estéről, nem tudok mást gondolni, mint azt, hogy szégyen. És hogy ezután semmin sem fogok már csodálkozni.

Bízd csak anyucira és apucira!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 október 162026 október 16, 12:17

Bízd csak anyucira és apucira!

Nem is olyan régen egy tanítónőt lökdöstek meg a szülők azért, mert a gyermeküket rendreutasította egy osztálykiránduláson, most pedig...

Bízd csak anyucira és apucira!
Ne járjunk úgy, mint a zongorával
Kanapéfilozófia szerda, 2026 október 142026 október 14, 13:47

Ne járjunk úgy, mint a zongorával

Valamikor bő 10 évvel ezelőtt, politikai döntéshozói minőségemben, azt kérte számon rajtam egy tényfeltáró újságíró, hogy miért...

Ne járjunk úgy, mint a zongorával
Ismeretlen ismerősünk: Zsolt, aki ékszereket javít
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 október 82026 október 8, 14:53

Ismeretlen ismerősünk: Zsolt, aki ékszereket javít

Általában sokan álldogálnak Vincze Zsolt műhelye előtt a Szappany/Tipografiei utcában, de az emberek türelmesen kivárják, hogy rájuk...

Ismeretlen ismerősünk: Zsolt, aki ékszereket javít
Tegyem vagy ne tegyem?
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 október 52026 október 5, 13:47

Tegyem vagy ne tegyem?

Hűséges szelektáló vagyok, erről többször beszéltem. De be kell ismernem: eléggé fogy már a türelmem. Legutóbb a közösségi platformon...

Tegyem vagy ne tegyem?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 október 12026 október 1, 14:26

V-am găsit mașina!

Valamikor a kilencvenes évek közepén ellopták az egyik ismerősöm autóját. Eltelt egy év. Aztán még egy. A srác közben beletörődött,...

V-am găsit mașina!
Kanapéfilozófia szerda, 2026 szeptember 302026 szeptember 30, 12:45

Egyenruha ellen egyenfekete

Sok évvel ezelőtt egy kommunikációs guru arra hívta fel a figyelmem, hogy nem igaz az állítás, miszerint a fiatalok utálják a...

Egyenruha ellen egyenfekete
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 szeptember 242026 szeptember 24, 14:21

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban

Stabilan működő, biztos vendégkörrel rendelkező és a minőségre alapozó helyet szeretne továbbra is Székely Attila, aki márciusban...

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…