Élő Kolozsvári Rádió

Sötét+zárkák

Azt gondolom, hogy amikor a cellában rabok voltak, az a fény nem világított. S azt gondolom, hogy a fiatal párnak és a hozzá hasonlóknak ezt sem mondták el. Pedig nagyon kellene az a fény a sötétségbe, nem csak a fiataloknak!

Sötét+zárkák
2025 november 10, 15:00

Múzeumban jártam – majdnem azt mondtam tovább, hogy sok fiatalt láttam, de a ritmus és a rím alapján a gyanútlan hallgató azt hihetné, valami elkésett locsolóvers következik. De amiről beszélni szeretnék, az nem ünnepi. Pedig az első élményem most épp az volt, ahogyan egy fiatal pár és ötéves-forma kisfiuk szelfire fordult az egyik tábla előtt, mosolygott, elkattintotta a képet, majd hangosan csevegve továbbment. Társaimmal, akik jellemzően nálam fiatalabbak voltak, összenéztünk, és láttam: egyikünk sem értette szelfiző gesztusukat.

Bizonyára sokan tudnak róla: létezik Máramarosszigeten egy börtönmúzeum. Hivatalos neve: Memorialul Sighet. A szomorú kiállítást abban az épületben alakították ki, amelyet 1897-ben, az Osztrák-Magyar Monarchiában építettek, együtt más erdélyi és partiumi fegyházakkal. Előbb köztörvényes bűnözőket zártak ide, majd a világháborúk idején katonaszökevények is raboskodtak benne. A második világháború után a máramarosi ellenállási mozgalomhoz tartozókat zárták ide.

1950 májusának elején több mint 100 korábbi vezetőt hoztak ide: korábbi minisztereket, akadémikusokat, katonákat, de történészeket és újságírókat is bebörtönöztek, egyeseket ítélet és akár kihallgatás nélkül. Legtöbbjük már betöltötte a hatvanat, de volt közöttük 93 éves is. Azon év vége felé megérkezett ugyanoda mintegy 50 katolikus püspök, görög- és római- egyaránt. Majd követték őket a Parasztpárt addig máshol fogva tartott vezető politikusai.

Így kezdődött az a fájdalmas történet, amelyet az 1993-ban elkezdett felújítás után kialakított múzeum bemutat. Ana Blandiana költő kezdeményezésére, a börtönben raboskodott vagy meghalt áldozatok történetén kívül, láthatók itt a kitelepítés és a kényszermunka szomorú emlékei, elmesélik, hogyan tette tönkre a kommunista rendszer az irodalmat vagy a művelődési életet általában, illetve az oktatást és a tudományos akadémiát. Huszonévesek szerint sok a szöveg, hatásosabb lett volna kiemelni egy-két pillanatot.

Mondtam nekik, hogy ezek bizony csak kiemelések, és sokkal többet is el lehetne, el kellene mondani erről a korszakról. Azt már csak most teszem hozzá, hogy az a kor volt ez, amelyben szétverték az egész országot, az addigi rendet, s ami helyette jött, az sokakat gyökértelenné tett, mások puszta létezésének és gondolkodásának jogosságát is megkérdőjelezte. De belátom, ez a húszéveseknek éppoly távoli, mint a negyvennyolcas forradalom.

Hogy a fiatal család hogyan jött ki a múzeumból, hogy készítettek-e még egy búcsúfotót magukról az ételhordó lift és dézsa előtt, nem tudom. Hogy látták-e a szivattyút, amellyel Márton Áron és püspöktársai rendszeresen vizet pumpáltak a tartályba, nem tudhatom. Biztos vagyok benne, hogy nem figyeltek fel az egykori zárkákban sem Dávid Gyula, sem Doina Cornea fiatalkori képére, sem az égő fáklya, Jan Palach vagy Moyses Márton arcára. De lehet, hogy hozzám hasonlóan ők is lefotózták a sötétzárkát, amelynek közepén a vastag láncot most fény világítja meg, szinte kérve a fotografálást.

Azt gondolom, hogy amikor a cellában rabok voltak, az a fény nem világított. S azt gondolom, hogy a fiatal párnak és a hozzá hasonlóknak ezt sem mondták el. Pedig nagyon kellene az a fény a sötétségbe, nem csak a fiataloknak!

Jól vagyok, kösz!
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 15:38

Jól vagyok, kösz!

Nem vagyok kárörvendő típus. Tényleg nem. De mikor elolvastam az idősebbik Tate fivér sirámait, valahogy megnyugodott a lelkem. Bocsánat, de...

Jól vagyok, kösz!
Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 14:34

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája

Cseh János Marosvásárhely mellett, Kebelében él, és állandó résztvevője a kolozsvári Bejön a vidék vásároknak. Tervei szerint a...

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája
Büszke vagyok rád, Táblás Srác!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 július 312026 július 31, 17:18

Büszke vagyok rád, Táblás Srác!

Az ember mindig reménykedik, hogy nincs lennebb, hogy holnapra mindenki belefárad a vicsorításba, csípőből lövöldözésbe, iróniának...

Büszke vagyok rád, Táblás Srác!
Trîmbițasu kontra Trîmbițasu
Kanapéfilozófia péntek, 2026 július 312026 július 31, 13:26

Trîmbițasu kontra Trîmbițasu

A mostani történet is bírósági perről szól, és pont annyira abszurd, mint az előző. Ezúttal egy Ialomița megyei község polgármestere...

Trîmbițasu kontra Trîmbițasu
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 272026 július 27, 12:47

Kikapcsolunk…

Néha akaratunk ellenére történik, amikor lemerül a telefon. Tudom, a hordozható, külső akkumulátorok világában ez már sci-fi-be illő...

Kikapcsolunk…
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 15:13

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr

Árpád már harminc éve dolgozik a Kolozsvári Közszállítási Vállalatnál, korábban a 43-as és a 30-as buszokat is vezette. Egy ideje az...

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 202026 július 20, 17:26

Politikai válságok helyett diktatúra?

Egy nemrég megjelent szociológiai felmérés szerint a 18 és 34 év közötti romániai fiatalok 41 százaléka elfogadna egy diktatúrát. Ez 10...

Politikai válságok helyett diktatúra?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 15:07

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból

A Refo Café három éve nyitotta meg kapuit a Bocskai/Avram Iancu téren, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében. Úgy is...

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból