Élő Kolozsvári Rádió

Piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi!

Azt már csak olvasmányélményeimből tudom, hogy régen – úgy is mondhatnám: még az én időszámításom előtt – a lányok húsvét harmadnapján (úgymond) „visszalocsolták” a fiúkat, akik ünnep másodnapján náluk jártak.

Piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi!

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 6, 00:40

Ajtó mögött állok, piros tojást várok. Ha nem adják párjával, megszököm a lányával!

Ez volt az egyik kedvenc locsolóversem gyerekkoromban. Nemrég jöttem rá, hogy el kell mondanom: az még akkor volt, amikor a verset egymásnak tanították, s így apáról fiúra szállt a versanyag, amely esetleg elszánt néprajzkutatók munkáiban szerepelt nyomtatott formában, egyébként csak szájhagyomány útján terjedt.

Azt már csak olvasmányélményeimből tudom, hogy régen – úgy is mondhatnám: még az én időszámításom előtt – a lányok húsvét harmadnapján (úgymond) „visszalocsolták” a fiúkat, akik ünnep másodnapján náluk jártak. Ezt már kipróbálni nem volt alkalmam, főleg városi gyermekként, nálunkfelé ez már nem volt szokás.

Arról soha nem tudtam, dönteni, hogy sajnáljam-e a vödrös locsolás szokásának elmaradását. Általában úgy voltam vele, hogy kellemetlen lehet folyton átöltözni, napközben többször hajat szárítani, miután a nyakamba öntenek egy jó veder vizet, meg egyébként is, a képeslapokon a lányokat szinte lefogták, hogy megöntözhessék – azaz csuromvizesre locsolják.

Aztán eszembe jutott, micsoda érzés lehetett viszont az, amikor a lányok ezt visszaadhatták másnap! S ezzel együtt már sajnáltam, hogy ez is kimaradt az életemből.

Ami viszont jócskán része volt: amikor a távolabb élőktől sms-ben, illetve nagyjából ezzel egyidőben ímélen kaptuk a locsolóverseket és a köszöntéseket… Aztán ezek is felkerültek a közösségi médiába, ahová kiposztoljuk, s akit érdekel, olvassa-nézze, s vegye bátran magára. Tudom, hogy egyszerűbb, mint képeslapokat írni, de bevallom, minden ünnepkor idegenkedem a közösbe bedobott – azaz kiposztolt – üzenetektől, mert nincs bennük semmi személyes. Még annyi sem, mint ebben a locsolónapi jegyzetben. De hogy ebben legalább legyen, mielőtt elindulok visszalocsolni, mindenkinek személyesen versben üzenem:

Piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi!

No comment
Kanapéfilozófia szerda, 2026 május 132026 május 13, 13:08

No comment

Csodálatos lény az ember, mindent tud, mindenhez ért! Anélkül, hogy tanulta volna! Ha nem hiszik, figyeljék a kommenteket! Ezekben aztán benne...

No comment
Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 72026 május 7, 12:06

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból

Fél éve dolgozik a Boribon nevű játéküzletben, de már korábban is szívesen betért a Bolyai utcai térbe. Azt mondja, az ő gyermekkorában...

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Túlélési szótár boomereknek
Kanapéfilozófia kedd, 2026 április 282026 április 28, 09:43

Túlélési szótár boomereknek

Siiiixxseveeeen! Van olyan szülő, akinek a hátán még nem áll fel a szőr ettől az egykor oly ártatlan két számjegytől? A skibidi...

Túlélési szótár boomereknek
„Hazaszerető” és „hazaáruló”
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 242026 április 24, 17:14

„Hazaszerető” és „hazaáruló”

Azt hiszem, hosszú időre elegem lett a hazaszeretet és a hazaárulás szóból. Lehet, nem is tudom pontosan, mit kell érteni e két fogalom...

„Hazaszerető” és „hazaáruló”
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 április 202026 április 20, 12:51

Virágot vegyenek!

A virágárus néni stratégiailag jól helyezkedett: a forgalmas buszmegállóban a fal mellett állt, kezében egy csokor orgonával és egy csokor...

Virágot vegyenek!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 172026 április 17, 15:36

Ezekről és azokról

Hetek óta arra készülök, hogy miután lejár a magyar országgyűlési választás, a szinte végsőkig lezüllesztett közbeszédről, a...

Ezekről és azokról
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 13:42

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből

Csaba és Attila két éve vásárolta meg a Györgyfalvi negyed végén, a 3-as troli végállomásánál lévő helyiséget, ahol korábban...

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 14:13

Ismeretlen ismerősünk: Róbert, a kisautók szerelmese

Borzeu-Héjja Róbert korábban könyvekkel foglalkozott, most pedig egy szervizben dolgozik, ahol munkagépeket javítanak. Hobbija a kisautók...

Ismeretlen ismerősünk: Róbert, a kisautók szerelmese