A nemolvasó ország
Miért nem kívánnak olvasni az emberek? Miért látunk egyre gyakrabban szemeteskuka mellé kipakolt könyvkupacokat? Miért ajánlanak fel adományként egyre több könyvgyűjteményt az elhunytak családtagjai?
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 10, 12:33
Találtam egy felmérést, ami nagyon elkeserített. Könyvvásárlás terén Románia utolsó helyen áll az Európai Unió országai között. Évi 60 millió eurós könyvpiaccal párban járunk Bulgáriával, csakhogy annak a lakossága a miénknek körülbelül egyharmada. A potenciális vásárlók fele Bukarestben él, a többi 4-5 nagyobb, főleg erdélyi városban. Országszerte már csak 250 könyvtár működik, a falvakat és a kisvárosok nagyrészét egyszerűen elfelejtették. Könyvvásárra, könyvtárba a lakosság 7,2 százaléka látogat évente, vagyis 100 emberből 7. Vannak szülők, akik teljes mellbevetéssel harcolnak ez ellen, komoly anyagi áldozatokat hozva. Ezzel magyarázható, hogy pillanatnyilag a gyermekirodalom az egyetlen kelendő nyomtatott termék.
Azt is mondhatjuk, hogy Romániában az olvasó ember ritka, mint a fehér holló. Akkor miért csodálkozunk, hogy cunamiként terjednek a konspirációs elméletek, hogy az elnökválasztást kis híján megnyerte egy szélhámos, aki a Gyűrűk urából és amerikai sorozatokból származó idézetekkel kampányolt – amelyeket senki nem ismert fel-, és minden második mondatával tagadta a tudományos eredményeket, a logikus gondolkodást?
Miért nem kívánnak olvasni az emberek? Miért látunk egyre gyakrabban szemeteskuka mellé kipakolt könyvkupacokat? Miért ajánlanak fel adományként egyre több könyvgyűjteményt az elhunytak családtagjai?
Az olvasás az egyik legizgalmasabb szórakozási lehetőség. Beülni egy kényelmes fotelbe, és elmerülni egy különös, számunkra ismeretlen világban – hát az megfizethetetlen! Ráadásul az olvasás vitathatatlanul hasznos: gyarapítja a szókincset, választékossá teszi a beszédet, és minimum elfogadhatóvá a helyesírást, határtalanná a képzelőerőt. Minden elolvasott könyv egy bensőnkben forgatott film is, amelyért Oscart ugyan nem adnak, de a magunk teremtette képkockák felbecsülhetetlenül értékesek.
A múltkor körbejárt a közösségi médiában egy fotó egy kisfiúról, aki a buszon állva olvasott egy vaskos könyvet. Ezer szívecske, ölelés, megható hozzászólások, miszerint nincs minden veszve. Hogyne lenne! Ha egy olvasó gyermek nem a világ legtermészetesebb látványa, akkor nagy a baj. Miért nem szerzünk tapasztalatokat mások történeteiből? Miért jutottunk oda, hogy életünk végén csakis arról tudunk beszámolni, hány órát dolgoztunk naponta, milyen ruhákat vásároltunk, milyen autóval száguldoztunk, hány selfiet készítettünk, és hány csípős kommenttel döngöltük földbe embertársainkat? Miért ciki arról mesélni, hogy egy írónak köszönhetően megismertünk egy országot, egy történelmi korszakot, egy lelkiállapotot? És miért félünk szomorú történetekkel találkozni?
Könyvet vásárolni még mindig kisebb anyagi áldozat, mint két hetes külföldi vagy tengeri nyaralást szervezni. Ha a gyermek olvas, a szülő is biztonságban érezheti magát: a csemetét semmilyen kártékony hatás nem éri, ráadásul neki is jut egy szusszanásnyi szabadidő.
Szóval én azt szeretném, ha a rövid lejáratú bakancslistánkon első helyen az szerepelne: a héten elolvasni egy igazán vagány könyvet!
