Listen Live Kolozsvári Rádió

Bőrszárnyon a sötétségben – „egérkék pilótaszerelésben”

barna hosszúfülű denevér - fotó: Bücs Szilárd

barna hosszúfülű denevér – fotó: Bücs Szilárd

A denevérektől sokan irtóznak vagy legalábbis félnek. Egyesek hallomásból holmi vérszívó habitusokról is tudni vélnek és ha nem is teljesen biztosak ebben, még mindig ott a fenyegető kilátás: „Mi lesz, ha a sötétben a hajamba kapaszkodnak???”

Ha a denevérek időről időre népdalra fakadnának, biztosan repertoárjuk része lenne a „Nem szoktam, nem szoktam…” kezdetű, melyet a fentiek cáfolatával is kiegészítenének. Persze az általuk használatos frekvenciákon ezt sem hallanánk meg. És mivel a denevérek még a legszűklátókörűbb emberi szempontrendszereknek megfelelően is a kifejezetten hasznos állatok közé tartoznak, továbbá szigorúan védettek, nem árt egy cseppet bensőségesebb ismeretséget kötni velük!

Aki ebben segítségünkre volt, az Bücs Szilárd kolozsvári denevérkutató.

BEMUTATÓ DIÓHÉJBAN – MIÉRT VAGYUNK FONTOSAK EGYMÁSNAK?

Bőrszárnyon a sötétségben – „egérkék pilótaszerelésben”
Foto: barna hosszúfülű denevér - fotó: Dobrosi Dénes

Articol editat de papp.zakor.andras, 23 május 2017, 16:05 / actualizat: 5 július 2020, 19:01

barna hosszúfülű denevér - fotó: Bücs Szilárd

barna hosszúfülű denevér – fotó: Bücs Szilárd

A denevérektől sokan irtóznak vagy legalábbis félnek. Egyesek hallomásból holmi vérszívó habitusokról is tudni vélnek és ha nem is teljesen biztosak ebben, még mindig ott a fenyegető kilátás: „Mi lesz, ha a sötétben a hajamba kapaszkodnak???”

Ha a denevérek időről időre népdalra fakadnának, biztosan repertoárjuk része lenne a „Nem szoktam, nem szoktam…” kezdetű, melyet a fentiek cáfolatával is kiegészítenének. Persze az általuk használatos frekvenciákon ezt sem hallanánk meg. És mivel a denevérek még a legszűklátókörűbb emberi szempontrendszereknek megfelelően is a kifejezetten hasznos állatok közé tartoznak, továbbá szigorúan védettek, nem árt egy cseppet bensőségesebb ismeretséget kötni velük!

Aki ebben segítségünkre volt, az Bücs Szilárd kolozsvári denevérkutató.

BEMUTATÓ DIÓHÉJBAN – MIÉRT VAGYUNK FONTOSAK EGYMÁSNAK?

„A denevérek nem Drakulával állnak szövetségben, hanem inkább az evolúcióval. Az evolúció során alakult ki ez a számos egyedi jelleg a denevérekben: az aktív repülés, az ultrahangokkal való tájékozódás, a nagy csoportosulás kolóniákba együtt jó! címszó alatt.”

 

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=b3w9ZbRQIek[/youtube]

ROMÁNIA, A VISZONYLAGOS DENEVÉRPARADICSOM

Néhány lenyűgöző méretű kolónia, számos még háborítatlan élőhely. Denevérszemszögből akár így is összegezhetnénk a feltételeket. Még. A „fejlődés” dinamikája már nem ennyire megnyugtató.

törpedenevér telelőkolónia - fotó: Bücs Szilárd

törpedenevér telelőkolónia – fotó: Bücs Szilárd

„Egy külföldi denevérész számára egy paradicsom a romániai denevérfauna, viszont veszélyeztetve vannak sok esetben ezek az élőhelyek és barlangok, tudjuk, hogy Romániának létezik jelenleg egy erdőproblémája, tehát az erdőirtásokról azért szinte naponta hallunk, ez hatással van természetesen a denevérekre is, mert sok denevérfaj kizárólag erdőben vadászik, tehát ha kiirtjuk azt az erdőt, lényegében megszűnik az ő táplálkozási területe és sok barlang esetében vannak olyan példák, amikor a denevérkolóniák figyelmen kívül hagyásával van turizmus…”

A TESTHŐMÉRSÉKLET ÉS A LOKÁTOR TITKAI

barna hosszúfülű denevér - fotó: Dobrosi Dénes

barna hosszúfülű denevér – fotó: Dobrosi Dénes

Mi emberek nem szoktunk hibernálni, ezért a 20 fokos nagyságrendű testhőmérséklet ingadozás sem része életciklusunknak. Finoman szólva…

Egy aktív időszakában 38 fokos denevér viszont nappali sziesztája közben akár 18 fokra is lehűlhet, business as usual üzemmódban. Pedig emlős, nem hüllő és persze az utóbbiakhoz képest pontosan ellentétes napszakokban meleg, illetve hideg.

A „repülő egérkék” különlegességei azonban nem korlátozódnak ennyire. A legprecízebb katonai lokátorokat megszégyenítő radarjuk fantasztikus zsákmánykövető, akadályelkerülő teljesítményre teszi képessé őket. Amiről pedig kevesebben tudnak: látásuk, szaglásuk is nagyon jó!

A DENEVÉRÉLET NAGY CIKLUSAI

A kisdenevérek szülőkolóniákban jönnek a világra és nevelkednek. Ezek a május-július időszakban alakulnak ki. A kicsinyek július-augusztus folyamán tanulnak meg önállóan repülni, majd a kolónia szétválik. Az augusztus-szeptember – kedvező időjárásban akár október – időszak a párosodásé. Ez valódi kombinatorikai teljesítménye a természetnek: a nőstények háremekbe társulnak, a hímek pedig újabb és újabb háremeknél „teszik tiszteletüket”. Csakhogy a háremek összetétele sem állandó, a tagok át- meg átcsoportosulnak. Szóval a genetikai változatosság szavatolt… arisztokratikus degeneráció kizárva!

Végül a kedélyek lecsitulnak és egy kitartó alapozás után jöhet a téli álom.

fiatal kereknyergű patkósdenevérek egy szülőkolóniában - fotó: Bücs Szilárd

fiatal kereknyergű patkósdenevérek egy szülőkolóniában – fotó: Bücs Szilárd

DENEVÉR ÉS EMBER – EGYÜTTÉLÉSI KISKALAUZ

Romániában 32 denevérfaj él. Egyesek készek – némely madarakhoz hasonlóan – urbanizálódni, a városokban is megtalálják a fajsajátos elvárásaiknak megfelelő szállástípusokat, az utcai lámpák fénykörében paradicsomi bőségben döngő, repdeső betevőről nem is beszélve. De vannak tántoríthatatlan erdő- vagy barlanglakók is, akiknek létét vagy nemlétét ennek a környezetnek léte vagy hiánya dönti el… Emberként jól megfontolt érdekünk valamennyi denevérkategóriát védeni.

 

Interjú, webcikk: Papp-Zakor András
A felhasznált fényképanyag a lilieci.ro oldalról származik

Szilveszteri hírkabaré natúr körítéssel
Bundások és tollasok szombat, 31 december 2022, 19:37

Szilveszteri hírkabaré natúr körítéssel

Az év utolsó hírösszefoglalójába valami rendhagyó dukál. Ami azért hozza az eltelt év témáit. Ez lett belőle, velük és...

Szilveszteri hírkabaré natúr körítéssel
Stealth vadászunk, „Dr. Bubó”
Bundások és tollasok csütörtök, 8 december 2022, 16:30

Stealth vadászunk, „Dr. Bubó”

Nesztelenek, puhák, kerekdedek, de a zsákmányra szuroksötétben is csalhatatlan pontossággal csapnak le. Mitikus figurákként amúgy a...

Stealth vadászunk, „Dr. Bubó”
Fűszeres birsalmalekvár
Bundások és tollasok szerda, 2 november 2022, 10:12

Fűszeres birsalmalekvár

Finom, vitamindús, illatos, aromás a birs, amelyből finom lekvár is...

Fűszeres birsalmalekvár
Bolha az eb, avagy bundában rovarok, tudat alatt Tamási
Bundások és tollasok csütörtök, 27 október 2022, 22:10

Bolha az eb, avagy bundában rovarok, tudat alatt Tamási

Bolha valahol Nagyenyeden láthatta meg a napvilágot, a Bethlen Gábor Kollégium bentlakásának udvarán hozta össze mostohácskából...

Bolha az eb, avagy bundában rovarok, tudat alatt Tamási
Bundások és tollasok hétfő, 22 augusztus 2022, 19:53

„Szabadság, teknős elvtárs!”, avagy tekenyővel az ismeretlenbe

„A” teknős sokak első társállata. Dekoratív, néha mozog, ott a lakásban, állat. Igaz, nem kéri a simogatást, a labdát sem...

„Szabadság, teknős elvtárs!”, avagy tekenyővel az ismeretlenbe
Bundások és tollasok kedd, 19 július 2022, 16:42

Valaki jár a ház előtt. A kérdés, hogy medv-e?

Úgy tűnik, hogy a medvék csaknem évtizede amolyan örökzöld témává léptek elő nálunk, bár világjárvány és háború egy időre...

Valaki jár a ház előtt. A kérdés, hogy medv-e?
Bundások és tollasok csütörtök, 5 május 2022, 20:20

„Családom és egyéb állatfajták” két szobában, a hatodikon

„Társállat tömbházlakásban?! Na nem!” – mondták legtöbben egykoron, például szüleink zöme is. Pedig sok jó állat (és...

„Családom és egyéb állatfajták” két szobában, a hatodikon
Bundások és tollasok kedd, 18 január 2022, 20:42

Füttyös alpesi hétalvók

Általában a havasokkal asszociáljuk, bár a magashegyi létre csak a család egyik ága rendezkedett be. A mormotákról van szó, akik...

Füttyös alpesi hétalvók