Címlap » Rovatok » Bundások és tollasok » Eb vezet világtalant

Eb vezet világtalant

„Vakvezető kutya”- kevés olyan ebmunkakör van, amelyben az ember legjobb barátja (a négylábú, nem a lapozható) meggyőzőbben bizonyítaná státusa jogosultságát.
Szabó Zoltán, a szatmárnémeti Angel Dog egyesület elnöke, ebtréner, egyike azon kevés hazai szakembernek, aki ennek a kivételes munkakutya-kategóriának a képzésével foglalkozik. Egyesülete eddig tíz ilyen „felsőfokú végzettségű” állatot adott át világtalan embereknek, akiknek ha nem is feltétlenül ez jelenti az ABLAKot a világ felé, mindenképpen nagy könnyebbség a már létező(k) nyitásában, hatalmas ugrás életminőségükben, mindennapi mozgásszabadságukban, lehetőségeikben.

NÉGYLÁBÚ KÖLCSÖNSZEM – KOMMUNIKÁCIÓ ÉS ALKALMASSÁG VÍZVÁLASZTÓI

Ha bármelyikünket megkérdeznék, tudja-e mivel foglalkozik egy vakvezető kutya, feltehetőleg reflexszerű „igen”-nel válaszolna. Ha viszont a kíváncsiskodó tovább erőltetné a dolgot, és a szükséges konkrét kompetenciákat is firtatni kezdené, valószínűleg gyorsan zavarba hozna… Mint tudjuk ugyanis, a szarvas-patás gáncsoskodó állandó lakhelye a részletekben vagyon. Ha emellett még azt is figyelembe vesszük, hogy akár egy rutinos, ám a „hétköznapi” sport-, illetve munkakutya-képzés bejáratott paradigmáiban gondolkodó ebtrénernek is mekkora kihívás vakvezető kutyát nevelni egy néhány hetes, lelkes szőrgombócból, mindjárt adottak az enyhítő körülmények laikus fejedelmi többesünk számára is!

„Akkor, amikor ebbe az egészbe belefogtam, olyan 2010-et írtunk. És kutyázok már… mióta az eszemet tudom! De mindig is érdekelt, mindig is vonzott valami olyan, aminek igazán komoly tétje van. És a vakvezetés, mondhatom azt, hogy ilyen volt!
Az érdekes az volt, hogy amikor elkezdtem vakvezető kutyákkal foglalkozni, azt hittem, nagyon sok mindent/ mindent tudok a kutyákról. Be kellett lássam, hogy ez teljesen más, mint amit el tudtam képzelni…” – Szabó Zoltán

KIKÉPZÉS ÉS FORTÉLYAI – „HONNAN TUDJA?” DILEMMÁK

Elnézve, ahogy egy vakvezető kutya magabiztosan kalauzolja gazdiját a városi utca forgalmában, spontánul kikerülve minden problémás tereptárgyat (akkor is, ha az „csak” a világtalan embernek akadály), lecövekelve az útvonal tervezésekor még ismeretlen, leküzdhetetlen veszélyes zónák határán, egymás után kezdenek sorjázni a kérdések. Legtöbbjük azzal függ össze, amit a kutyaviselkedés vagy fantázia alapadottságaként kezelünk, és amin a vakvezető eb „túllép” bizonyos tekintetben. Vagy látszólag.
Hogyan tanítható meg a kutya arra például, hogy minden körülmények között akadályként azonosítson valamit, ami neki nem az, gazdinak viszont igen? Mondjuk az emberi derékmagasságban rögzített postaládát?

HÁMBAN ÉS CIVILBEN – AVAGY MENNYI DOLCE VITA FÉR A MONDO CANE-BA?

Egy törődő gazdi hétköznapi társkutyája élménydús, viszonylag kötetlen életet él: kellemes dolgok serege történik csak az ő kedvéért, de mondjuk egy rutinséta koreográfiája is sokban hozzá idomul, lehet szimatolni, más kutyákkal szocializálni, kommunikálni, bár időnként becsúszik némi ácsorgás is a bolt előtt, amíg gazdi kijön.
Egy vakvezető kutya mindezt bizony nem teheti meg, legalábbis szolgálatban nem. Pszichésen mennyire nehéz a „szakma”?- kérdeztem Szabó Zoltántól.

GÉNEK ÉS MUNKA – A HOSSZÚ ÚT POTENCIÁLTÓL KÉPESSÉGIG

Amint az a korábbiakból is sejthető, nem akármelyik eb alkalmas vakvezető társnak. Az ehhez szükséges temperamentum, viselkedés részben fajtasajátosságokhoz (is) kötődik, vagyis mondhatni: genetikailag kódolt. RÉSZBEN! Mert nem kevésbé igaz, hogy egy-egy fajtán belül is, minden kutya egyéniség. Továbbá a kedvező starthelyzet messze nem elegendő a dobogós helyezéshez. A kettő között rengeteg munka van, kiképző(k) és kutya részéről egyaránt. De kezdjük az elején: „kiből lehet a cserebogár?”

A „KÉSZ KUTYA” ÉS EMBERE – KETTŐN ÁLL A VÁSÁR

Ember és kutya működő kapcsolata egyének szintjén pont úgy nem önműködő valami, mint ember és emberé, kutya és kutyáé. Valamennyien egyéniségek lennénk tudniillik, akkor is, ha esetleg nem sok jelét adjuk. A kompatibilitás terén garantáltan ki fog bukni a dolog!
No de mi a helyzet a világtalan ember és a fáradságosan felkészített vakvezető kutya esetében? Hiszen utóbbival szemben mondhatni alapkövetelmény, hogy „fát lehessen vágni a hátán”?

EPILÓGUS:”ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM”

A vakvezető kutya kiképzése hosszú folyamat. Összeszokásé és együttműködésé. „Mennyi mindenen mentünk mi át együtt…” tipikus története. Ez pedig emberi tudásunk szerint az összetartozás érzetének komoly katalizátora. A kis herceg rókájának szemszögéből közelítve a dologhoz, „megszelidítünk” valakit, akkor is, ha ez csak folyomány, hiszen a cél a tanítás… A tréner pedig nem magáért dolgozik, a folyamat kötelezően a kutya átadásával, „gazdicserével” végződik. Hogy kezelhető ez a része dolgoknak? – kérdeztem beszélgetésünk végén Szabó Zoltánt.