Élő Kolozsvári Rádió

Politikai válságok helyett diktatúra?

A fiatalok többségének, különösen a falun vagy kisvárosban élőknek, nincs jövőképe, 18 évesen abszolút bizonytalanságba csöppennek. Nincsenek munkahelyek, lakhatási körülmények, úgy érzik, őket a demokratikus rendszer cserbenhagyta. Mindehhez társul a közösségi médiákban erősödő szélsőjobboldali hang, és az Európai Unió-ellenesség. Mégis marad a kérdés, hogy egy 40 évig diktatúra alatt nyomorgó országban hogyan válhat ez alternatívává?

Politikai válságok helyett diktatúra?
2026 július 20, 17:26

Egy nemrég megjelent szociológiai felmérés szerint a 18 és 34 év közötti romániai fiatalok 41 százaléka elfogadna egy diktatúrát. Ez 10 fiatalból 4-et jelent. Ugyanez a kategória kiiktatná a négyévente sorra kerülő választásokat. Legfontosabb érvük, hogy elegük van az országbeli politikai bizonytalanságból, ha egypártrendszer működne, könnyebben születnének megoldások. Ugyanezen felmérés szerint az 55 év felettiek 25 százaléka sem bánná, ha ismét totalitárius rendszerben élne.

Döbbenetes adatok, és alaposan meg kellene vizsgálni, mi áll a vélemények hátterében. A felmérés elemzői szerint egyik ok a kilátástalanság. A fiatalok többségének, különösen a falun vagy kisvárosban élőknek, nincs jövőképe, 18 évesen abszolút bizonytalanságba csöppennek. Nincsenek munkahelyek, lakhatási körülmények, úgy érzik, őket a demokratikus rendszer cserbenhagyta. Mindehhez társul a közösségi médiákban erősödő szélsőjobboldali hang, és az Európai Unió-ellenesség. Mégis marad a kérdés, hogy egy 40 évig diktatúra alatt nyomorgó országban hogyan válhat ez alternatívává?

Ha a hosszan tartó kormányválságot, a különböző politikai pártok csatározásait nézzük, miközben az ország egyre mélyebbre süllyed a káoszban, akkor nem tűnik logikátlannak, hogy a kevés élettapasztalattal rendelkező emberek azt remélik, kevesebb párt, és egy erős kezű vezető megoldaná a problémák többségét. Romániában gombamódra, a semmiből nőnek ki pártocskák, és sajnos, a remélt generációváltás sem történt meg, a politikában szerepet vállaló fiatalok szép hányada azon a szinten maradt, mint az “It’s gone”-ról elhíresült POT-os hölgy. Közben kitermeltünk egy sarlatánt, Calin Georgescut, akinek sokan isszák a szavait, pedig mondatai 95 százalékának nemhogy haszna, még értelme sincs. Fel lehet sorakozni, és együtt ordítani Sosoaca-val, mert sokak szerint ebben merül ki a véleményszabadság. Vagy követni lehet George Simiont, mert ő legalább igazi patrióta, nem számít, hogy széthazudja a fél világot.

Érthető a fiatalok kiábrándultsága, kevésbé, hogy milyen megoldásokban hisznek. Vajon milyen diktatúrát szeretnének? Olyant, amilyenben mi éltünk 40 évig? Akkor bizony mallokban való sétálgatás helyett az ételadagért, vagy kenyérért való sorban állás jutna nekik. Nem kellene aggódniuk amiatt, hogy lemerül a telefonjuk, mert valószínűleg nem volna telefonjuk, vagy az áramkimaradások miatt folyton használhatatlan lenne. Szevasz Nyugaton nyaralás, minőségi sminkkészlet, egyéniséget meghatározó, vagány cuccok. Oda lenne a szabadság is, kevesebbért elvinnének, mint amit ma egy átlagnapon chatelnek a barátaikkal.

Vagy az észak-koreai diktatúra kellene? Biztosan roppant jót tenne az önbecsülésüknek, hogy mindenki egyforma, nincsenek társadalmi és gazdasági különbségek, egyazon baromfi volna mindenki a magas kerítés és zárt ajtók mögött.

Vagy jobboldali diktatúrát szeretnének? Az is hamar vinné őket, eltérő ürügyekkel.

A felmérés eredményeit elemzők szerint az a probléma, hogy a történelmi rövidtávú memóriánk szinte nem létezik. Az idősebbek közül sokan nosztalgiáznak, mert a bizonytalanságot veszélyesebbnek érzik, mint a kitartóan rosszat. Mások pedig nem mesélnek a gyermekeiknek, mert visszahőkölnek a reakcióktól: Már megint a Holokauszttal meg a Ceausescu-rendszerrel jösztök? Vén trottyok vagytok, szálljatok már le a mániáitokról!

A vehemens tiltakozás ellenére érdemes volna az idei Electric Castle vagy Untold után beülni a gyermekkel egy hamburgerre és kólára, és elmagyarázni, hogy mindaz, amit az elmúlt napokban megélt, vagy éppen most megtapasztal, egy diktatúrában nagy eséllyel nem létező élmény lenne. A szabadság ára a bizonytalanság, és a hatalmával visszaélő erős kezű vezető hiánya. Fájdalmas, de itt a pont.

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 14:34

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája

Cseh János Marosvásárhely mellett, Kebelében él, és állandó résztvevője a kolozsvári Bejön a vidék vásároknak. Tervei szerint a...

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája
Büszke vagyok rád, Táblás Srác!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 július 312026 július 31, 17:18

Büszke vagyok rád, Táblás Srác!

Az ember mindig reménykedik, hogy nincs lennebb, hogy holnapra mindenki belefárad a vicsorításba, csípőből lövöldözésbe, iróniának...

Büszke vagyok rád, Táblás Srác!
Trîmbițasu kontra Trîmbițasu
Kanapéfilozófia péntek, 2026 július 312026 július 31, 13:26

Trîmbițasu kontra Trîmbițasu

A mostani történet is bírósági perről szól, és pont annyira abszurd, mint az előző. Ezúttal egy Ialomița megyei község polgármestere...

Trîmbițasu kontra Trîmbițasu
Kikapcsolunk…
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 272026 július 27, 12:47

Kikapcsolunk…

Néha akaratunk ellenére történik, amikor lemerül a telefon. Tudom, a hordozható, külső akkumulátorok világában ez már sci-fi-be illő...

Kikapcsolunk…
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 15:13

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr

Árpád már harminc éve dolgozik a Kolozsvári Közszállítási Vállalatnál, korábban a 43-as és a 30-as buszokat is vezette. Egy ideje az...

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 15:07

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból

A Refo Café három éve nyitotta meg kapuit a Bocskai/Avram Iancu téren, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében. Úgy is...

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból
Kanapéfilozófia kedd, 2026 július 142026 július 14, 13:27

Felüljünk-e?

Az ügyvivő szállításügyi miniszter ugyanis eddig nem tudta, hogy nem működik a klíma-berendezés a vonatokon. Ő úgy tudta, az kötelező...

Felüljünk-e?
Kanapéfilozófia szerda, 2026 július 82026 július 8, 13:39

Képernyőmentés

Nem égetünk újságot. Akkor sem, ha hazudik. Ezt a címet adta egy szösszenetének a Magyar Narancs 2016 októberében, amikor a Népszabadság...

Képernyőmentés