Élő Kolozsvári Rádió

Egy miniszteri nyilatkozatról

Nem lenne hasznosabb egyszer nekifogni a munkának, és csak utána nyilatkozgatni róla? Főleg, hogy ebben a formában olyan áthallása is van a miniszter szavainak, hogy "mi tudjuk, hogy loptatok, csak még nem derült ki".

Egy miniszteri nyilatkozatról

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 július 1, 15:17

Érdeklődéssel vártam, várom az új magyar kormány viszonyulását a határon túli magyarokhoz. Persze, tudom, nem kell türelmetlennek lenni, hiszen a kormány beiktatása alig több mint 50 napja történt, még a terület felelőseinek kinevezésén is alig száradt meg a pecsét. Bizalomkeltő, hogy a választási kampányban, majd közvetlenül a voksolás után többször is elhangzott, hogy a nemzet egy határokon átívelő közösség, illetve a határon túli magyar közösségek támogatása folytatódni fog. Az is biztató, hogy Ukrajna európai uniós csatlakozására vonatkozó első tárgyalási klaszter megnyitását a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarok jogainak visszaállításához is kötötte. Szóval, ezek mind biztató jelek. Viszont a minap nálam mégis kiverte a biztosítékot egy miniszteri nyilatkozat.

Tarr Zoltán, a határon túli ügyekkel is megbízott miniszter egy Facebook-bejegyzésben így fogalmazott: „Az, hogy udvariasan meghallgatjuk a külhoni magyar politikusokat, nem jelenti azt, hogy a közpénzzel és hatalommal való visszaélés ügyeit nem tárjuk fel a határokon túl is.” Első látásra nem biztos, hogy egyértelmű, hogy mi a bajom ezzel a megfogalmazással, úgyhogy kifejtem.

Természetesen támogatom, hogy legyenek átvilágítva a finanszírozások, hiszen adófizetői pénzről, közpénzről van szó, minden egyes fillér a törvények és a megkötött szerződések szerint kell legyen elköltve. Aki pedig csalt, vagy lopott, azt a törvény értelmében számon kell kérni. Viszont ez már a sokadik erre vonatkozó nyilatkozat, miközben még mindig sehol semmi konkrétum. Nem tudunk semmit arról, hogy ki, kit és mikor ellenőriz, milyen formában történik ez a vizsgálat, milyen határidők vannak megszabva. Nem lenne hasznosabb egyszer nekifogni a munkának, és csak utána nyilatkozgatni róla? Főleg, hogy ebben a formában olyan áthallása is van a miniszter szavainak, hogy „mi tudjuk, hogy loptatok, csak még nem derült ki”. Akarva, akaratlanul ez a megközelítés árnyékot vet sok száz civil szervezet munkájára, tevékenységére, programjára, civil mozgalmárok ezreinek megítélésére. A miniszter állítása közel áll a kollektív bűnösség fogalmához, a megbélyegzéshez csupán azért, mert valaki magyarországi támogatásban részesült. Jó lenne tehát felgyorsítani az ellenőrzéseket, az átvilágítást, és visszavenni a nyilatkozatok hevességéből.

A másik dolog, amire felkaptam a fejem, az az „udvariasan meghallgatjuk a külhoni magyar politikusokat” passzus. Tudom, hogy sokaknak nem tetszik az RMDSZ, de azt gondolom, nem sokan kérdőjelezik meg, hogy a Szövetség az elmúlt 36 év legsikeresebb magyar politikai konstrukciója a Kárpát-medencében. 36 éve ugyanazzal a névvel, ugyanazzal a vízióval és politikai alapvetéssel a Szövetségnek sikerült talpon maradni, a megszerzett szavazatok által folyamatosan jelen lenni a parlamentben, a megyei és a helyi önkormányzatokban. Ismétlem: ez egy tény, attól függetlenül, hogy valaki RMDSZ-szavazó vagy sem. Ilyen körülmények között azt mondani, hogy „udvariasan meghallgatjuk” őket, számomra fölösleges bölcsködésnek, magas lóról való beszédnek tűnik. Jó, hogy nem azt mondta, hogy örvendjenek, hogy meghallgatjuk őket! Az RMDSZ mindenkori vezetőinek nem a magyar kormány udvarias meghallgatása adott politikai erőt és súlyt, hanem választásról választásra az erdélyi magyar szavazók százezrei. És ez akkor is így volt, vagy talán még inkább így volt, amikor az éppen aktuális magyar kormányzó párt teljes politikai és pénzügyi hátteret biztosított azoknak, akik le akarták nyomni az RMDSZ-t a víz alá. Tehát kérem, miniszter úr, a legnagyobb tisztelettel, a hangsúly ne az udvarias meghallgatáson legyen, hanem egy olyan egyenrangú, partneri viszony kialakításán, ami jó a határ mindkét oldalán élő magyaroknak.

Végezetül pedig ismétlem, hogy mivel kezdtem a mai jegyzetem: bizalomkeltőek az új magyar kormány jelzései a határon túli magyarok ügyében. Várjuk a döntéseket, a konkrétumokat, az eredményeket.

Politikai válságok helyett diktatúra?
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 202026 július 20, 17:26

Politikai válságok helyett diktatúra?

Egy nemrég megjelent szociológiai felmérés szerint a 18 és 34 év közötti romániai fiatalok 41 százaléka elfogadna egy diktatúrát. Ez 10...

Politikai válságok helyett diktatúra?
Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 15:07

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból

A Refo Café három éve nyitotta meg kapuit a Bocskai/Avram Iancu téren, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében. Úgy is...

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból
Felüljünk-e?
Kanapéfilozófia kedd, 2026 július 142026 július 14, 13:27

Felüljünk-e?

Az ügyvivő szállításügyi miniszter ugyanis eddig nem tudta, hogy nem működik a klíma-berendezés a vonatokon. Ő úgy tudta, az kötelező...

Felüljünk-e?
Képernyőmentés
Kanapéfilozófia szerda, 2026 július 82026 július 8, 13:39

Képernyőmentés

Nem égetünk újságot. Akkor sem, ha hazudik. Ezt a címet adta egy szösszenetének a Magyar Narancs 2016 októberében, amikor a Népszabadság...

Képernyőmentés
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 22026 július 2, 15:04

Ismeretlen ismerősünk: a két Orsi a Magam Pékműhelyből

A Magam Pékműhelyben, amelyet 2024 őszén indított Bíró Sára, természetes és minőségi alapanyagokból készült kenyereket és egyéb...

Ismeretlen ismerősünk: a két Orsi a Magam Pékműhelyből
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 június 292026 június 29, 13:23

Kacsamese

Városnéző sétára vitte kiskacsáit a Szamoson élő kacsamama hétfő reggel a Donát negyedben. Nem tudom, mikor indulhattak, de fél hét...

Kacsamese
Kanapéfilozófia szerda, 2026 június 242026 június 24, 13:04

Miért „gratulált” Kelemen Hunor George Simionnak?

„A mai napnak egyetlen egy nyertese van. Gratulálok, George Simion, sakk-mattot adtál” – ez a kijelentés Kelemen Hunor szövetségi elnök...

Miért „gratulált” Kelemen Hunor George Simionnak?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 13:33

Ismeretlen ismerősünk: Norbi, a kedves pincér

„Az a legszebb nap, amikor csak olyasmit hallasz az emberektől, hogy köszönöm” – mondja Kaszta Norbert Levente, aki pincérként dolgozik a...

Ismeretlen ismerősünk: Norbi, a kedves pincér