A Cotroceni-palota küszöbén
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem kedd óta meglehetősen keserű a szám íze. Sokkal szimpatikusabb volt az az ember, akit kis pungával a kezében tuszkoltak be a rendőrségi dubába, mert tiltakozott egy bukaresti vásárcsarnok felszámolása ellen.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 november 12, 14:16
2025 májusában Nicușor Dan és George Simion között dőlt el, ki költözhet be a következő öt évre a Cotroceni-palotába. Akkor egymást ugrattuk azzal, hogy vajon arra szavazzunk-e, akiről valószínűleg annak idején az osztálytársai másolták a házi feladatot, vagy pedig arra, aki nemcsak lemásolta a házit, hanem még az uzsonnáját is elvette a jótevőjének. Természetesen arra voksoltunk, akiről azt gondoltuk, hogy kellően okos, megfontolt és diplomatikus ahhoz, hogy helytálljon itthon és külföldön egyaránt. Aki nemcsak az eszével, hanem a viselkedésével is példát mutathat, és aki valóban méltó arra, hogy az ország első embere lehessen. Már igazán ránk fért volna az iliescuk, basescuk és iohannisok után.
Ő biztos nem fogja kiszolgálni a régi politikai rendszert, határozottan fellép majd a korrupció és az intézményi visszaélések ellen, és képes lesz valódi reformokat elindítani – gondoltuk róla nem alaptalanul, hiszen a választási kampányát is ezekre az ígéretekre építette.
Aztán teltek a hónapok, a rózsaszín köd pedig oszlani kezdett. A határozott országirányítás helyett kompromisszumok következtek, az igazságügyi kinevezések körüli kérdések tisztázatlanok maradtak, és mindmáig nem kaptunk megnyugtató választ arra sem, mi vezetett a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítéséhez. Az államfő döntéseit egyre inkább tétovázás és bizonytalanság jellemezte. És most itt van az újságíró kitiltása. Ebben bezzeg volt határozottság.
A keddi, Cotroceni-palotai sajtótájékoztatón egy oknyomozó újságíró a főügyészről kérdezte Nicușor Dant. Az elnök válasz helyett közölte: a sajtós mandátuma alatt többé nem vehet részt az elnöki sajtótájékoztatókon, mert korábban sértő kijelentéseket tett róla a közösségi médiában. Azt is elárulta, hogy már korábban utasította munkatársait: ne engedjék be az újságírót, de eddig elnézőek voltak. Most viszont egyértelművé tette: nincs többé keresnivalója a Cotroceni-palotában.
Pofánk leszakadt. Az óceán túloldalán egy ideje bevett gyakorlat az ilyesmi, na de nálunk?? Nem voltunk ehhez hozzászokva még iliescuk, basescuk és iohannisok idejéből sem. A sajtó és a közélet azonnal, szinte azonos módon reagált: a sajtószabadság nem politikusi kegy, a kellemetlen kérdéseket nem lehet személyes sértettség miatt korlátozni, és egy újságírót sem lehet ilyen alapon kizárni a nyilvános elnöki eseményekről. Maga az érintett mindössze annyit írt: egyetlen dolog bosszantja igazán, hogy nem kapott választ az államelnöktől a kérdésére.
Persze, az újságírót sem kell teljesen felmenteni. A sajtószabadság nem jogosít fel senkit a közszereplők sértegetésére, a médiaszakember is felelős a szavaiért, jelenjen meg az a közösségi médiában, egy újság felületén, vagy hangozzék el televízióban, rádióban, sajtótájékoztatón. De. Nicușor Dan nem magánemberként ül a Cotroceni-palotában. A palota nem az ő saját háza, amit az apjától örökölt, és amelynek a küszöbén állva csak azt enged be, akit akar. Az újságírók pedig nem azért vannak a sajtótájékoztatókon, hogy mosolyogjanak és bólogassanak, hanem azért, hogy kérdezzenek – néha kellemetleneket is. Az államfőnek pedig ezekre is válaszolnia kell.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem kedd óta meglehetősen keserű a szám íze. Sokkal szimpatikusabb volt az az ember, akit kis pungával a kezében tuszkoltak be a rendőrségi dubába, mert tiltakozott egy bukaresti vásárcsarnok felszámolása ellen. Nem is olyan régen történt. Mindössze 14 éve. És csupán másfél év telt el azóta, hogy elégedetten nyugtáztuk: ő lesz a mi emberünk, hiszen továbbra is a tömbházlakást választaná otthonául, metróval közlekedne és ragaszkodna ahhoz, hogy ő kísérje el a gyerekeit az iskolába. Akkor még azt hittük, hogy nemcsak a szokásai különböztetik meg az elődeitől, hanem az is, ahogyan a hatalomhoz viszonyul…
