Élő Kolozsvári Rádió

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből

„Mindig is bennem volt a vágy, hogy valami olyasmivel foglalkozzak, akire büszke lehetek én is, meg a szüleim, a gyerekem, a feleségem...” – mondja Vincze Csaba, akivel az üzletük előtt, a megállóban beszélgettünk.

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 16, 13:42

Csaba és Attila két éve vásárolta meg a Györgyfalvi negyed végén, a 3-as troli végállomásánál lévő helyiséget, ahol korábban virágüzlet, kiskocsma és hamburgerező működött. Mivel a pizzát szeletre is el lehet adni, jó ötletnek tűnt, hogy emellett döntsenek, és bevált. Nyilván, nem volt könnyű: alulról kezdték, naponta 14 órát is bent töltöttek, hat napot a hétből, de azt mondják, ezt így érdemes, mostanság pedig már terjeszkedni is szeretnének.

Ferencz Zsolt sorozatának vendége ezúttal Vincze Csaba volt:

Tegyem vagy ne tegyem?
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 október 52026 október 5, 13:47

Tegyem vagy ne tegyem?

Hűséges szelektáló vagyok, erről többször beszéltem. De be kell ismernem: eléggé fogy már a türelmem. Legutóbb a közösségi platformon...

Tegyem vagy ne tegyem?
V-am găsit mașina!
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 október 12026 október 1, 14:26

V-am găsit mașina!

Valamikor a kilencvenes évek közepén ellopták az egyik ismerősöm autóját. Eltelt egy év. Aztán még egy. A srác közben beletörődött,...

V-am găsit mașina!
Egyenruha ellen egyenfekete
Kanapéfilozófia szerda, 2026 szeptember 302026 szeptember 30, 12:45

Egyenruha ellen egyenfekete

Sok évvel ezelőtt egy kommunikációs guru arra hívta fel a figyelmem, hogy nem igaz az állítás, miszerint a fiatalok utálják a...

Egyenruha ellen egyenfekete
Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 szeptember 242026 szeptember 24, 14:21

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban

Stabilan működő, biztos vendégkörrel rendelkező és a minőségre alapozó helyet szeretne továbbra is Székely Attila, aki márciusban...

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Kanapéfilozófia péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 12:48

zAI

A nyár, amikor az AI lejött a képernyőről és bemászott a kirakatokba. Ezzel a címmel jelent meg egy cikk augusztus végén a 444 portálon,...

zAI
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 15:26

Bombasztikus

A kanapéfilozofálgatásaim nagy részéhez a mindennapok szolgáltatják az ihletet, és mivel a világ ezen sarkában élek, nem kell attól...

Bombasztikus
Kanapéfilozófia szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 13:11

Úgynevezett. Mini. Körgyűrű.

A hatóságok által a városi kerülőút, körgyűrű (centură metropolitană) első szakaszának becézett, 3,5 kilométeres, a napi 70.000...

Úgynevezett. Mini. Körgyűrű.