Hogyan bosszantsunk fel egy mai kamaszt?

A mai, digitális bennszülött tinik bosszantásának legegyszerűbb módja természetesen a kütyühasználat korlátozása, a wifi, a router lekapcsolása, a telefon, tablet elkobzása, de állítólag az olyan egyszerű kérdések, mint a Hogy aludtál? Mi történt a suliban? vagy a Jó reggelt! is ki tudják hozni a sodrukból a mai tizenéveseket.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 7, 11:29

Hogyan bosszantsunk fel egy mai kamaszt? Ez a kérdés jött velem szembe a minap egyik közösségi oldalon. A válaszok pedig csak úgy özönlöttek, és érződött, hogy nem elméleti síkon mozogtak a hozzászólók. Én pedig – még egyelőre kiskamaszos anyaként – hátradőltem, és jókat röhögtem. Néha viszont erős késztetést éreztem, hogy egy-két tippet le is jegyezzek.

A mai, digitális bennszülött tinik bosszantásának legegyszerűbb módja természetesen a kütyühasználat korlátozása, a wifi, a router lekapcsolása, a telefon, tablet elkobzása, de állítólag az olyan egyszerű kérdések, mint a Hogy aludtál? Mi történt a suliban? vagy a Jó reggelt! is ki tudják hozni a sodrukból a mai tizenéveseket. A válaszadók szerint ne számítsunk szelíd reakcióra akkor sem, ha rendrakásra vagy valamilyen házimunkára utasítjuk a kamaszunkat, vagy ne adj isten, elküldjük őket gyalog valahová. További tuti tipp a múlt idézése: a bezzeg a mi időnkben, vagy az öltözködési tanácsok: Ebben mész? Ez most divat? Az ilyen és hasonló kérdések ártatlan feltevése már egy kisebb rengést válthat ki a kamaszok lelkében. Ne akarjuk tudni, hogy mikor jönnek haza, vagy kivel töltik az időt. A fiam, ugye nem iszol és nem cigarettázol sokat! felkiáltásnál pedig semmi sem vált ki gyorsabb menekülési reakciót.

A vakmerőbb szülők bemennek tizenévesük szobájába és leülnek az ágyára, vagy bekövetik őt az Instán. De volt olyan hozzászóló, aki szerint az ő kamasza már attól idegállapotba kerül, ha csak egy picit hangosabban veszi a levegőt mellette.

Az egyik legmélyebb igazság, hogy a kamaszt mindig idegesíti valami. Legtöbbször még ő sem tudja, hogy mitől van befeszülve, de dühöngeni kezd a legkisebb számára zavaró tényezőtől is. És sokszor nem velünk van baja, hanem magával, a világgal, az elvárásokkal. Mi csak ott vagyunk kéznél. Képzeletbeli boxzsákként.

De végül is gondoljuk tovább az eredeti kérdést: miért is bosszantanánk szerencsétlen kamaszokat? Van elég bajuk. Elég nekik a suli, az állandó megfelelési kényszer, a hormonális vihar, a testük változása, az önismeret keresése. A világ, amiben felnőnek, olyan gyors és zajos, hogy néha tényleg csak egy dologra vágynak: csendre, békére, magányra. Otthon akarnak leengedni. Ott, ahol nem kell viselkedni, nem kell elviselni semmit, ha kedvük van hozzá ordíthatnak vagy becsaphatják az ajtót.

Nehéz a kamaszkor, és nem csak a fiataloknak, hanem a közvetlen környezetnek is. Ez az az időszak, amikor a gyermek már nem gyerek, de még nem is felnőtt. Amikor egyik pillanatban ölelésre vágyik, a másikban pedig sündisznóként kucorodik össze. Ez az az időszak, amikor a gyermekünk próbálja megtalálni önmagát, leválni rólunk, miközben mélyen belül még mindig kapaszkodna – csak már nem ugyanúgy, mint régen. Ez az az időszak, amikor a szülőnek is újra kell tanulnia a saját gyerekét. Már nem az a kisfiú, aki a kanapén összebújt mesét nézni, és nem az a kislány, aki csillogó szemmel mutatta meg a rajzát. Most már határozott véleménye van. Amit néha annyira nyersen, bántón közöl, hogy meg tudja karcolni a lelkünket vele. Ebben az életszakaszban a nagykönyvek és a tapasztalat szerint is türelemre, önuralomra és sok humorra van szükség. Nem kell mindig reagálni, néha csak kivárni kell és bízni abban, hogy minden ajtócsapkodás, szemforgatás és nem érdekel mögött ott dobog az a szív, amit valaha mi tanítottunk meg szeretni.
A kamaszkor nem egy harc, amit meg kell nyerni, ez egy híd, amin át kell sétálni. Lehetőleg együtt. Addig is azért vagyunk, hogy szeressük, bírjuk őket akkor is, amikor ők nem szeretik és nem bírják önmagukat.