Nyugdíjas kiszámoló

Aztán hallottam, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók meg azért méltatlankodnak, hogy az új tervek szerint nem mehetnének nyugdíjba negyvennyolc évesen. S akkor elképzeltem magam: már három éve süttetném a hasam a karibi partokon, martinit szürcsölve és fütyörészve a világra.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 4, 16:03

Egyedem-begyedem, tengertánc, hajdú sógor, mit kívánsz?

Kiszámolóval kezdem hiszen hetek óta számolunk.

Legutóbb azt számolta ki a pénzügyi tanácsadóm, hogy mennyit kellene még félretennem, hogy nyugdíjas koromra könnyedén élhessek. Igaz, én mondtam egy összeget, hogy mennyiből szeretnék akkor élni. Legyen mondjuk négyezer lej. Szemei elkerekedtek, s azt kérdezte: miért ilyen kevés? Azt válaszoltam: idős korára az embernek nincsenek már akkora igényei, s végülis újságíróként nem kényeztetett el a sors a megélhetéssel, nem dőzsölünk mi annyira, nem kell villával forgatni a pénzünket, hogy ne dohosodjon.

Persze, most azt is hozzátenném a válaszomhoz, hogy minél kevesebbet szeretnék az államnak adni, és csak akkor, ha muszáj. Tehát a dolgok jelenlegi állása szerint, a négyezerből csak egy százast vennék vissza egészségügyi járulékként, ha jól jegyeztem meg a legújabb ötleteket.

Aztán hallottam, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók meg azért méltatlankodnak, hogy az új tervek szerint nem mehetnének nyugdíjba negyvennyolc évesen. S akkor elképzeltem magam: már három éve süttetném a hasam a karibi partokon, martinit szürcsölve és fütyörészve a világra – már ha ezt megengedik arrafelé a frissnyugdíjas hölgyeknek. Mondom: friss nyugdíjas, nehogy félrehallja valaki, semmiképpen nem kisnyugdíjast mondtam.

Szóval, vissza a habokhoz… Láttam magam előtt, amint utazgatok, világot látok, all-inclusive ellátással foglalom a hatvankétcsillagos szállodában az apartmant… s csak azért jövök haza néha, hogy megforgassam a rakás pénzt a széfben, esetleg megmártózzam a villácskám melletti medencében a frissen lecserélt azúrkék vízben, kiüljek a tájat bámulni és napozni, nem csinálni semmit…

S akkor rájöttem, hogy a villa nálam – mint sokan másoknál – sokágú evőeszköz, amellyel nem a pénzt forgatjuk, csak a lyukas makarónit, s nem medence van mellette, hanem sajtszósz.

Pedig a közszolgálati rádió alkalmazottainak is tilos más állást vállalniuk, csak tanítanunk szabad, mármint tanárként. De közben, akinek nincs ilyen mellékese, az is, József Attila után, szabadon: egész népét, de esetünkben legalábbis a belső-erdélyi és partiumi magyarságot tanítja.

S hogy mit kívánok most, a kiszámoló (és a mai kanapéfilozófia) végén?

Mint a régi viccben: éljenek az igazságszolgáltatási alkalmazottak! – mármint az én nyugdíjamból. Mi meg, rádiós szerkesztők, majd csak elevickélünk valahogy a tengeren, a szállodák apartmanjaiban.

S amikor felébredünk, hogy véget ér az álom, visszajövünk ide, ahol nem a pénzért dolgozunk, hanem hallgatóinkért.