Élő Kolozsvári Rádió

Nem vezet eredményhez, ha folyamatosan fúrjuk a górét!

Hiába reméljük, hogy Trump négy éves mandátuma végén majd minden visszatér a romantikus, régi kerékvágásba, mert addig „Amerika” annyira megváltoztatja a világot, hogy már nem lesz többet visszaút.

Nem vezet eredményhez, ha folyamatosan fúrjuk a górét!

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 26, 12:13

Tetszik, nem tetszik, nekem például nagyon nem tetszik, Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke. És ez így marad a következő 4 évben. Tetszik, nem tetszik, nekem ez sem tetszik, Trump jobb keze a világ leggazdagabb embere, Elon Musk, aki az európai politikai kultúrán nevelkedett polgárnak egészen hajmeresztő vezetési stílust alkalmaz. Vagyis a demokráciát úgy kezeli, mint a saját cégóriásait: bozótvágóval a kezében megy előre, és semmi más nem érdekli, csak az akarata átvitele.

Mit tehetünk mi, a film európai nézői? Pontosabban, egy időben nézői és főszereplői is, hiszen nem egy olyan országról van szó, amit alig tudunk beazonosítani a térképen, hanem a világ egyik nagyhatalmáról, aki éppen ezekben a hetekben, hónapokban állítja a feje tetejére a hosszú évtizedek óta megcsontosodott világrendet.

Az egyik megoldás, hogy duzzogunk, és várjuk, hogy elmúljon a vihar. Ahogy látom a duzzogás nem probléma, közel a teljes Európai Unió felvette a sündisznó pozíciót. Viszont a vihar nem fog elmúlni. Hiába reméljük, hogy Trump négy éves mandátuma végén majd minden visszatér a romantikus, régi kerékvágásba, mert addig „Amerika” annyira megváltoztatja a világot, hogy már nem lesz többet visszaút.

Ez tehát nem igazán működik. Megoldásnak marad az a változat, hogy megpróbálni megérteni Trump törekvéseit és céljait, a népszerűségének a kulcsát, majd ehhez hozzáigazítani az európai törekvéseket és célokat. Legyenek ezek gazdasági, kereskedelmi, katonai, környezetvédelmi, népességnövekedési, vagy bármi más jellegű célok. Ehhez viszont legalább két dolog szükséges. Az egyik, hogy ne nézzük Trumpot egy folyamatosan vagdalkozó és improvizáló, a valóság talajától elszakadt vezérnek, hanem, értsük meg, hogy mit is akar. Ha ebben sikerrel járunk, akkor meg kell találni az érdemi párbeszéd eszközeit. Mert jelenleg mi is történik? Megjelenik Európában Trump alelnöke, kiosztja a pofokat, hazamegy, a mieink pedig az első szédültségből magukhoz térve, duzzognak. Ezen belül, Románia, ha jól látom, még a Fehér Ház kapusszobájába sem tud küldeni egy smst, olyan jól sikerült a Biden-adminisztráció alatt elvágni minden szálat a másik oldal, vagyis a republikánusok irányába. Megérteni, összefésülni a célokat, együtt dolgozni. Ez kellene legyen az út.

Végezetül mindenképpen hozzáteszem, mielőtt bárki félreértené az üzenetem: az Unió vonatkozásában nem azt tartom járható útnak, hogy egy a 27-ből mindig mást gondol, mindig eljátssza a Gică Contrát. Aki fordítva száguld az autópályán, és csodálkozik, hogy miért jönnek annyian szembe, előbb utóbb végzetes balesetet szenved.

Hitster, a zenebonás partijáték
Kanapéfilozófia péntek, 2025 július 252025 július 25, 10:47

Hitster, a zenebonás partijáték

Ma egy olyan társasjátékot hoztam a Kanapéfilozófiába, amelyet nagyobb társasággal is lehet játszani, például nyaralás alatt, vagy akár...

Hitster, a zenebonás partijáték
Amnézia vagy nosztalgia?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 július 242025 július 24, 10:03

Amnézia vagy nosztalgia?

„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – írta annak idején Marx és Engels. Csak azt nem gondoltam volna,...

Amnézia vagy nosztalgia?
Csepp a tengerben
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 július 242025 július 24, 09:00

Csepp a tengerben

Semmi sincs ingyen – a kereskedelmi audiovizuális médiában van egy íratlan szabály. Vagyis minden, amire egy icipicit is rá lehet fogni,...

Csepp a tengerben
Az én orvosom – az egészségügyi reform margójára
Kanapéfilozófia kedd, 2025 július 222025 július 22, 13:39

Az én orvosom – az egészségügyi reform margójára

Az én orvosom szülészorvos. Az ő szeme mosolygott rám elsőként, amikor a világra jöttem. Az én orvosom családorvos. Ismer és gyógyít,...

Az én orvosom – az egészségügyi reform margójára
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 július 212025 július 21, 13:02

Útjainkról és a természetről

Ismét sokat utaztam a napokban, ismét kipróbáltam egy új útvonalat. Ilyenkor többnyire rácsodálkozom a természet szépségeire, és hacsak...

Útjainkról és a természetről
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 12:23

Ismeretlen ismerősünk: Tatár Tamás, a fociedző

Az UEFA B-licenszes edzővel, a kolozsvári Juniorul Labdarúgó Egyesület és futballiskola alapítójával akkor találkozott kollégánk, amikor...

Ismeretlen ismerősünk: Tatár Tamás, a fociedző
Kanapéfilozófia szerda, 2025 július 162025 július 16, 17:27

Szép, vad, bolond korszak, amelyről elsősorban bakelites emlékeim vannak

Nem voltam sok koncerten életemben. Kamaszként szinte teljesen kimaradt ez a közösségi élmény, de hát mire is mentem volna a 80-as évek...

Szép, vad, bolond korszak, amelyről elsősorban bakelites emlékeim vannak
Kanapéfilozófia péntek, 2025 július 112025 július 11, 11:06

Dehogy született feleségek

Nemrég szembejött velem egy felmérés, amely azt állította, hogy bizonyos angol szavakat férfiak ismernek jobban, másokat meg a nők. Több...

Dehogy született feleségek