Élő Kolozsvári Rádió

Ha bántaná a szemét…

Hallottam, persze, már számtalanszor azt az indokot, hogy jön a kukás autó, és egybeönt mindent, tehát felesleges is szelektálni. Erre mindig azt mondom: ha megtehetem, megteszem, mert szerintem nem fáradság.

Ha bántaná a szemét…
2025 március 17, 12:51

Pénteken elhordtam a szemetet. Mármint, nem csak egyetlen zacskóval hajítottam az első utamba eső kukába, hanem elosztottam demokratikusan, hogy jusson mindenhová. Ilyenkor elindulok innen a rádiótól, és bemegyek a városközpontba, eljutok a Monostori Flóra piacig is egy-egy elszánt napomon. Persze, mehetnék ilyen ügyben a Györgyfalvi vagy a Hajnal negyedbe is…

Szelektálunk, sőt, visszaváltunk lassan másfél éve. Január elsejétől pedig már a megunt, kinőtt ruháinkat is külön konténerbe tehetjük – legalábbis ezt írja a törvény, így, elméletben. Mert a gyakorlat kicsit mást mutat.

Szóval, amikor mindent viszek, mint a piros hetes, van nálam papírgyűjtő papírtasak, ami a kék kukában landol, a mások által könnyen-gyorsan odahajított, átlátszó, jól összekötött, banánhéjat és ócska szandált tartalmazó zacskó mellett. A nejlonokat otthon addig szuszakolom, amíg jó keményre megtömöm a házon belüli gyűjtőt, ami rendszerint a vécépapír nejlonzacskója, mert az jó nagy, és plasztikból gyűl a legtöbb, még úgy is, hogy több mint tíz éve nem kértem zacskót semmihez, és a palackok sem ide kerülnek. Szóval, megy a nagy halom műanyag a sárga kukába. Az üveget most ne is számítsuk, mert azzal csak akkor van dolgom, ha eltörik egy-egy pohár. Valószínűleg ezért van az, hogy csak minden második lakótelepi szemétszigethez tartozik üveggyűjtő, és nekem is mennem kell még 73 métert a zöld konténerig. Ha a komposztálható konyhai hulladékot is itt dobnám el, az még további 32 lépésre lenne tőlem, viszont azt a kertben hasznosítom újra, tehát ezt a nagyon hosszú utat már meg is spóroltam.

De térjünk vissza a saját szemetesünkhöz! Túl a válogatottakon, amíg eldobom a maradék kommunális hulladékomat is, óhatatlanul látom, mit jelent másnak a szelektálás színkódos lehetősége. Pontosan egy lehetőséget, amellyel köszöni szépen, nem kíván élni. És ennek nem csak a banános szandál a bizonyítéka, hanem az összes kuka tartalma. Márpedig a kék konténerben nincs mit keresnie sem a punga-zacskónak, ahogy errefelé mondják, sem a kávézaccnak. Előbbit a sárgába kellene dobni, utóbbit meg lehetőleg a rózsa vagy a hortenzia tövére, de ezt most már hagyjuk is.

Hallottam, persze, már számtalanszor azt az indokot, hogy jön a kukás autó, és egybeönt mindent, tehát felesleges is szelektálni. Erre mindig azt mondom: ha megtehetem, megteszem, mert szerintem nem fáradság.

Ezért megyek messzebb a szemét egy részével, mert nem csak a returo-jelzésű palackok visszaváltásával foglalatoskodom, hanem a sampon és a mosogatószer palackját is elviszem abba az áruházba, ahol tudom, hogy az anyagát újrahasznosítják, sőt, kedvezmény-kupont is adnak érte. A Returo- avagy SGR-jelzés nélküli, vissza nem váltható pillepalackokat pedig oda dobom be, ahol az önkormányzat kupont ad érte, amelyet 100 méterrel odébb buszjegyre válthatok. S amíg volt, hol visszaváltani, bizony vittem én a boltba a TetraPak csomagolásokat is. Minderre, persze, rá kell áldozni egy-két szabad órát. De annyit talán csak megér a környezetünk.
Jegyzetem elején talán el kellett volna mondanom, hogy a szemetelés nyugalmát megzavaró tartalom következik. Nem kérek elnézést, amiért nem tettem. Biztos vagyok benne, hogy sokan tudtak ezekről a lehetőségekről, és még mindig vannak, akik nem. A gyakorlat ugyanis azt mutatja: ebből a Returo-rendszerből is van, aki csak a túrót értette, mármint hogy azt fog ő visszaváltani. Sebaj, másnak belőlük van jobb megélhetése: a sok szemétből.

Ismeretlen ismerősünk: a tavalyi Mikulás
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 december 42025 december 4, 13:27

Ismeretlen ismerősünk: a tavalyi Mikulás

Még egy énekkel is kedveskedtünk a nagyszakállúnak tavaly ilyenkor, amikor négyen ültek le a rádiós asztal köré: Bekő Eszter, Filep...

Ismeretlen ismerősünk: a tavalyi Mikulás
Kisebbségi lét vagy szórványsors
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 november 242025 november 24, 13:05

Kisebbségi lét vagy szórványsors

Az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári fiókszervezete a Királyföldre invitálta a kíváncsi kirándulókat. Volt, akit az erődtemplomok...

Kisebbségi lét vagy szórványsors
Ismeretlen ismerősünk: Bobi, a hangulatfelelős
Kanapéfilozófia péntek, 2025 november 212025 november 21, 12:56

Ismeretlen ismerősünk: Bobi, a hangulatfelelős

Olyan helyet teremteni a kolozsváriaknak, ahol otthonosan érezhetik magukat – ez volt a szándékuk a Debreczeni testvéreknek, amikor sok...

Ismeretlen ismerősünk: Bobi, a hangulatfelelős
Amikor a színházi élmény megkétszereződik
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 november 132025 november 13, 16:09

Amikor a színházi élmény megkétszereződik

Nemrégiben színházban jártam és majdnem megroggyant a térdem, mikor az épület előtt gyülekező nézőközönséget megláttam. A tömeg 95...

Amikor a színházi élmény megkétszereződik
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 november 102025 november 10, 15:00

Sötét+zárkák

Múzeumban jártam – majdnem azt mondtam tovább, hogy sok fiatalt láttam, de a ritmus és a rím alapján a gyanútlan hallgató azt hihetné,...

Sötét+zárkák
Kanapéfilozófia péntek, 2025 november 72025 november 7, 16:29

Rózsa Sándor tőlünk tanulhatná, hogyan vonja össze a szemöldökét

Olyan keserűek, sőt, savanyúak lettünk! Figyeljék meg az utcán járó embereket. Egy férfi mogorván rohan, mert otthagyta pár neuronját,...

Rózsa Sándor tőlünk tanulhatná, hogyan vonja össze a szemöldökét
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 november 62025 november 6, 14:20

Ismeretlen ismerősünk: Cristian, aki a kürtőskalácsot és lángost süti

Udrescu Cristian korábban pékségben és cukrászdában is dolgozott; azt mondja, nem volt nehéz beletanulnia a kürtőskalács- és a...

Ismeretlen ismerősünk: Cristian, aki a kürtőskalácsot és lángost süti
Kanapéfilozófia szerda, 2025 november 52025 november 5, 15:11

A demokrácia pénzbe kerül

Lehet, hogy már nem sokan emlékeznek, de a 300 fős törvényhozás ötlete Traian Băsescutól származik, aki 2009-ben az államelnöki...

A demokrácia pénzbe kerül