Élő Kolozsvári Rádió

Doge, a mémből lett amerikai hivatal

Azt hiszem, premier, hogy valaki a világ még mindig első számú nagyhatalmának vezetését belterjes poénokra használja fel. Szintet léptünk, csak azt nem tudom, melyik irányba.

Doge, a mémből lett amerikai hivatal
2024 november 15, 12:15 / actualizat: 2025 január 24, 12:31

Rádióban nagyon nehéz leírni egy internetes mémet, mégis megpróbálom. Képzeljenek el egy aranyos, Shiba Inu fajkutyát, ez egy japán fajta, nagyon pufi szőre van és kedves pofija. Nos, egy ilyen, már alapjáraton cuki kutyának egy még cukibb képe volt az egyik legnagyobb sláger olyan tíz évvel ezelőtt az interneten, ez volt a Doge. Mármint az angol dog szó után még egy odabiggyesztett e betű, az eszerint módosuló kiejtéssel. Doge egy szarkasztikus mém volt, például használhattuk az első hópelyhek lehullásakor olyan szövegek kíséretében, hogy micsoda tél, mekkora havazás, wow. Aztán, mivel Doge hosszú életű mém volt, a Bitcoin sikere után egyre-másra megjelenő kriptovaluták egyikének arca is lett, a Dogecoiné. Viccnek indult és komolyan velünk maradt – akárcsak az egyik legnagyobb támogatója, Elon Musk, mint politikai meghatározó személyiség.

Ezzel el is érkeztünk a mai rovat tulajdonképpeni témájához. A techmogult, aki egyébként a világ második leggazdagabb embere, a héten nevezte ki Donald Trump megválasztott amerikai elnök az újonnan alapított, kormányzati hatékonyságért felelős minisztérium élére. Angolul ennek az a neve, hogy Department of Government Efficiency. Röviden: D.O.G.E. Avagy Doge.

Ebben a pár percben nincs sem helye, sem ideje annak, hogy Musk rátermettségét elemezzük, vagy egy ilyen minisztériumnak a létjogosultságáról beszélgessünk. Azt azért még megjegyzem, hogy bár úgy néz ki, inkább csak tanácsadói szerepe lesz, nem része a tulajdonképpeni kormányzatnak, a hatékonyságminisztériumnak egyből két vezetője lesz, Elon Musk mellett Vivek Ramaswamy üzletember. Inkább nem is fűzök hozzá semmit. Viszont míg az egy dolog, hogy a választási kampányban vagy bármilyen politikai kommunikációban mémekhez folyamodnak, azt hiszem, premier, hogy valaki a világ még mindig első számú nagyhatalmának vezetését ilyen belterjes poénokra használja fel. Szintet léptünk, csak azt nem tudom, melyik irányba.

A hatékonysági minisztériumról egyébként a kiváló angol szatírasorozat, a Yes, Minister, avagy Igenis, miniszter úr jutott eszembe, amelyben a fiktív Adminisztrációs Ügyek Minisztériumának a tárcavezetője, a balfácán Jim Hacker kalandjait követhetjük, miközben a sorozat parádésan kifigurázza a nyolcvanas évek – és nemcsak – brit kormányzását, külpolitikáját, sőt, az EU-t is, pontosabban annak elődjét, az Európai Gazdasági Közösséget. Maga a minisztérium tulajdonképpen teljesen fölösleges, a teljes bürokrácia és aktatologatás metaforája.

Az amerikai Doge, akár valódi minisztérium lesz, akár csak egy tanácsadó testület, messze nem lesz ilyen vicces, attól félek. Elon Musk egyetlen komoly eredménye az volt az általa felvásárolt, azóta X-nek átnevezett Twitternél, hogy rengeteg alkalmazottat kirúgott. Ehhez hasonlókat ígér az kormányzatban is, és bár nem tudom felmérni, hogy mennyire szorulna karcsúsításra és optimizálásra az amerikai adminisztráció, képtelen vagyok abban bízni, hogy nem megint a leginkább rászorulókat fogják még jobban megnyomorítani a költséghatékonyság jegyében.

És hogy miért érdekelne minket az, hogy mit csinál egy dúsgazdag vállalkozó a tengerentúl? Akár tetszik, akár nem, mindenkire hatással van az, ami Amerikában történik. A mémek már csak így terjednek.

Jól vagyok, kösz!
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 15:38

Jól vagyok, kösz!

Nem vagyok kárörvendő típus. Tényleg nem. De mikor elolvastam az idősebbik Tate fivér sirámait, valahogy megnyugodott a lelkem. Bocsánat, de...

Jól vagyok, kösz!
Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 14:34

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája

Cseh János Marosvásárhely mellett, Kebelében él, és állandó résztvevője a kolozsvári Bejön a vidék vásároknak. Tervei szerint a...

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája
Büszke vagyok rád, Táblás Srác!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 július 312026 július 31, 17:18

Büszke vagyok rád, Táblás Srác!

Az ember mindig reménykedik, hogy nincs lennebb, hogy holnapra mindenki belefárad a vicsorításba, csípőből lövöldözésbe, iróniának...

Büszke vagyok rád, Táblás Srác!
Trîmbițasu kontra Trîmbițasu
Kanapéfilozófia péntek, 2026 július 312026 július 31, 13:26

Trîmbițasu kontra Trîmbițasu

A mostani történet is bírósági perről szól, és pont annyira abszurd, mint az előző. Ezúttal egy Ialomița megyei község polgármestere...

Trîmbițasu kontra Trîmbițasu
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 272026 július 27, 12:47

Kikapcsolunk…

Néha akaratunk ellenére történik, amikor lemerül a telefon. Tudom, a hordozható, külső akkumulátorok világában ez már sci-fi-be illő...

Kikapcsolunk…
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 15:13

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr

Árpád már harminc éve dolgozik a Kolozsvári Közszállítási Vállalatnál, korábban a 43-as és a 30-as buszokat is vezette. Egy ideje az...

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 202026 július 20, 17:26

Politikai válságok helyett diktatúra?

Egy nemrég megjelent szociológiai felmérés szerint a 18 és 34 év közötti romániai fiatalok 41 százaléka elfogadna egy diktatúrát. Ez 10...

Politikai válságok helyett diktatúra?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 15:07

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból

A Refo Café három éve nyitotta meg kapuit a Bocskai/Avram Iancu téren, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében. Úgy is...

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból