Élő Kolozsvári Rádió

Légy turista a saját városodban!

Gyaloglás közben időnként álljunk meg, fotózzunk le egy nekünk tetsző fát, épületet. Olvassuk el a műemléképületek falára kihelyezett pannót.

Légy turista a saját városodban!
2025 január 20, 13:29

Előrevetíteném, hogy a következő, főként mentális gyakorlat nem alkalmazható mindennap. Legalábbis én még nem találkoztam olyannal, aki képes lenne rá.

Tehát..

Sokszor érezzük azt, hogy a mindennapi rohanás, ügyintézés közben szükségünk lenne egy kis szünetre. Ezt általában vakációkra, nyaralásokra időzítjük, azzal a felsóhajtással, hogy majd akkor megnyugszunk, pihenünk, magunkra figyelünk. Csakhogy ezek alkalmak sokszor elérhetetlennek tűnő távolságban lebegnek előttünk, főleg így ünnepek után, január közepén. És amúgy is: általában más befolyásoló tényezők is felmerülnek, például a munkahelyünk, anyagi helyzetünk vagy a családtagjaink időbeosztása.

Ezt az áldatlan állapotot hivatott enyhíteni, ha saját városunkban turistáskodunk. Ehhez szükségünk van egy városra vagy bármilyen más településre, ahol amúgy élünk, valamint legkevesebb fél órára. Ugyan van olyan, aki tíz perc alatt is el tud mélyülni, de számomra a harminc perc a minimum, ugyanakkor érdemes akár két órát is szánni a gyakorlatra.

A teendő pedig a következő: első lépésként kapcsoljuk ki az internetet a telefonunkon, és amennyiben lehet, némítsuk le az értesítéseket, hívásokat. Induljunk el a város egy valamilyen pontján, lehetőleg gyalog. Nem ront az élményen, ha van egy meghatározott célunk, és fél óra elteltével mondjuk a munkahelyünkön, a piacon, vagy éppen a gyerek úszóedzésének helyszínén kell lennünk.

Gyaloglás közben időnként álljunk meg, fotózzunk le egy nekünk tetsző fát, épületet. Olvassuk el a műemléképületek falára kihelyezett pannót. Az edzettebbek (értsd, akiknek sikerül fél óránál több időt szánni a gyakorlatra), akár utána is olvashatnak a wikipédián az épület történetének. Az igazán feketeövesek pedig akár meg is állhatnak egy kávét meginni útközben, csak úgy, az ablakon kibámulva, vagy éppen elmajszolhatnak egy brióst egy frissen felfedezett pékségben.

A fél óra leteltével vegyünk mély levegőt, próbáljuk memorizálni a látottakat és örülni annak, hogy sikerült felfedeznünk egy izgalmas épületrészt, új graffitit a falon, vagy egy új kávézót, ahová egy következő gyakorlat során betérhetünk. Fújjuk ki a levegőt, majd folytassuk a napi teendőnket.

Ha már nagyon nagyon edzettek vagyunk, vagy éppen nagyon vágyunk egy kis szünetre, megpróbálkozhatunk azzal is, hogy elmenjünk egy múzeumba, kiállítótérbe a saját városunkban.

Megéri kipróbálni.

Nesze neked Vadim-örökség
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 14:11

Nesze neked Vadim-örökség

“Hunivadékok!” “Takarodjanak Magyarországra!” ”Ismét a napjukat ünneplik ezek a nyomorultak!” “Irány Mongólia!” “Bezzeg...

Nesze neked Vadim-örökség
No comment
Kanapéfilozófia szerda, 2026 május 132026 május 13, 13:08

No comment

Csodálatos lény az ember, mindent tud, mindenhez ért! Anélkül, hogy tanulta volna! Ha nem hiszik, figyeljék a kommenteket! Ezekben aztán benne...

No comment
Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 72026 május 7, 12:06

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból

Fél éve dolgozik a Boribon nevű játéküzletben, de már korábban is szívesen betért a Bolyai utcai térbe. Azt mondja, az ő gyermekkorában...

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Túlélési szótár boomereknek
Kanapéfilozófia kedd, 2026 április 282026 április 28, 09:43

Túlélési szótár boomereknek

Siiiixxseveeeen! Van olyan szülő, akinek a hátán még nem áll fel a szőr ettől az egykor oly ártatlan két számjegytől? A skibidi...

Túlélési szótár boomereknek
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 242026 április 24, 17:14

„Hazaszerető” és „hazaáruló”

Azt hiszem, hosszú időre elegem lett a hazaszeretet és a hazaárulás szóból. Lehet, nem is tudom pontosan, mit kell érteni e két fogalom...

„Hazaszerető” és „hazaáruló”
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 április 202026 április 20, 12:51

Virágot vegyenek!

A virágárus néni stratégiailag jól helyezkedett: a forgalmas buszmegállóban a fal mellett állt, kezében egy csokor orgonával és egy csokor...

Virágot vegyenek!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 172026 április 17, 15:36

Ezekről és azokról

Hetek óta arra készülök, hogy miután lejár a magyar országgyűlési választás, a szinte végsőkig lezüllesztett közbeszédről, a...

Ezekről és azokról
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 13:42

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből

Csaba és Attila két éve vásárolta meg a Györgyfalvi negyed végén, a 3-as troli végállomásánál lévő helyiséget, ahol korábban...

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből