Karácsonyi várakozás

Eszembe jutnak a gyerekkorom karácsonyai, mikor megtapasztalhattam az ünnepet a ráaggatott sallangok, giccsek, az alliwantforchristmaaas idegtépő karácsonyi dalocskák és vásárlási őrület nélkül.

Van, amikor adott egy téma és szinte kikívánkozik belőlem ennek kapcsán a jegyzet, de néha napokig töröm a fejem, és végül – bevallom – az írásomon is érződik, hogy nem belső indíttatás, hanem a határidő szülte.

Nos, így vagyok ezzel most is, már késő este van, mikor leülök végre a gép elé, hogy valamit kikényszerítsek magamból, hiszen másnap már adásba kell kerülnie. De miről is írhatnék?

Körbejáratom a tekintetem a szobában, mindenhol gyertyák égnek, fényfüzérek világítják meg az ablakainkat, a Mikulásvirág, az adventi koszorú is itt az asztalon, de vajon miről írhatnék?

Arról, hogy ma délben csak a miénk volt az óriáskerék a főtéren? A lányom szemének csillogásáról, mikor a város tetején ücsörögtünk ketten a kis fülkében, vagy az arcomra kiült döbbenetről, mikor rájöttem, hogy ettől a magasságtól már nem érzem komfortosan magam? Vagy írhatnék arról, hogy a hétvégén megnéztük a Farkas utcai fényinstallációkat, és a szentjánosbogarak tánca meg a karácsonyi vásár hangulata még engem is magával ragadott?

Tudom, tudom, a karácsonyi téma úgymond a földön hever, hiszen az ünnepi készülődésnek köszönhetően, valami különleges hangulat lengi be a mindennapokat. De nem akarok a karácsonyról beszélni, mert attól tartok, hogy belefutnék egy csomó közhelybe. Nem akarok arról írni, hogy az utcák fényárban úsznak, a boltokból ünnepi dallamok szólnak, és a levegőben ott van a frissen sült mézeskalács illata. Ugye? Már el is puffogtattam az első közhelyemet. Meg ez az az időszak, amikor még a legszürkébb napok is ragyogóbbnak tűnnek, mert a szívünkben már készülünk a szeretet ünnepére. És itt a második.

Na, de ezzel be is fejeztem. Ám már csapdába estem, nem tudok teljesen elszakadni a karácsonytól. Eszembe jutnak a gyerekkorom karácsonyai, mikor megtapasztalhattam az ünnepet a ráaggatott sallangok, giccsek, az alliwantforchristmaaas idegtépő karácsonyi dalocskák és vásárlási őrület nélkül. Most már tudom, hogy édesanyám hónapok alatt kuporgatta össze a karácsonyi sütihez szükséges vajat, cukrot, lisztet, de akkor volt igazán teljes az ünnep, ha a házi csoki elengedhetetlen kellékét, a tejport is be tudta valahonnan szerezni, és együtt készítettük el, közösen kóstolgattuk a finomságokat. A kihűlt házicsokit végül felkockázta, majd az előző években is használt, de gondosan kisimított selyempapírba csomagoltuk és egy díszes tányérkára tettük, hogy az Angyalka szaloncukor gyanánt fel tudja aggatni a későbbiekben a karácsonyfánkra.

Szenteste édesapám mindig felpakolt a nővéremmel a szánkóra, és körbehúzott bennünket a lakónegyedben, hogy ez idő alatt hátha megérkezik hozzánk is az Angyalka. Nem úsztak fényárban az utcák, az ablakokban sem virítottak a színes égők. Nem szűrődött ki karácsonyi dallam sehonnan. Csend volt. Bámultuk a tömbházakat, néhol egy-egy besötétített ablak mögül felsejlett a gyertyafény és olyankor mindig nagyot dobbant a szívem, jujj, itt már járt az Angyalka, né, ott is, hátha már hozzánk is megérkezett, és ekkor a nővéremmel rázendítettünk a menjünk máááár hazaaaa!!! kezdetű rinyára s szegény apánk azt sem tudta, hogy hogyan lassítson, mert ugye annak idején maximum füstjellel üzenhetett az Angyalkának, hogy vigyázat, érkezem egy szánkónyi kíváncsi és türelmetlen gyermekkel! Nem tudom, hogy sikerült, de otthon mindig várt már bennünket a fácska, fényfüzérek helyett igazi gyertyák világították meg, és rajta voltak az ismerős díszeink, a kézzel festett, értékes gömbök is, amelyek csodával határos módon túlélték a baleseteket, mert ahogy nincs most karácsony Kevin nélkül, nálunk annak idején nem volt karácsony Orsi falerándítása nélkül.

És persze az ajándékok. Így utólag belegondolva, egyáltalán nem lehetett könnyű akkoriban az Angyalkának megtalálni legalább megközelítőleg azt az ajándékot, amire vágytunk. Csordultig tele hálával a szívem, és nem csak ezért.. De talán ezek voltak a legszebb karácsonyaim, nem mesterséges, hanem igazi varázslat és titok lengte körül őket, és most már felnőttként, anyaként én is megpróbálom ugyanezt az érzést és csodát továbbadni a lányomnak. Nem a vásári hangulattal, nem a tömérdek ajándékkal, hanem az otthon melegével, szeretetével és békéjével. Boldog, meghitt készülődést kívánok mindannyiunknak!