Hogy vagy?

Köszönöm szépen, jól - volt a válaszom. Pedig egyáltalán nem éreztem jól magam.

Egy pár héttel ezelőtt rutinvizsgálathoz kellett vért vetetnem. Bementem, leültem a székre, megszorítottam a hüvelykujjamat, majd elengedtem. Kész is. A folyamat közepén a nővér megkérdezte jól vagyok-e. Köszönöm szépen, jól – volt a válaszom. Pedig egyáltalán nem éreztem jól magam. És nem a vérvétel miatt.

Aznap legalább húsz percet vártam a buszra, sorban húztak el előttem az egyéb jelzésű tömegközlekedési eszközök, de az, amire én vártam csak nem akart érkezni. A megállóban zúgolódni kezdtek a hozzám hasonló várakozók, hol van már az a busz. És amúgy is miért van mindig tele? Miért nem tesznek be többet? Miért csak ez az egy jár az adott vonalon? Jól felhergeltük egymást. Aztán végre megérkezett. Felszálltunk, találkoztam egy távoli ismerősömmel, aki folyamatosan beszélgetést akart kezdeményezni, de én csak arra vágytam, hogy leülhessek (természetesen ez lehetetlen volt), és elolvassam a reggeli híreket. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a vérvétel miatt nem ettem aznap még semmit, és kávét sem tudtam inni. Képzelhetik.

Szóval mikor végre leülhettem az orvosi székbe és a nővér megkérdezte, hogy jól vagyok-e, megfordult a fejemben, hogy elmondom neki, hogy NEM, nem vagyok jól. Sőt, határozottan rossz kedvem van. De aztán meggyőztem magam, hogy ne szóljak semmit, egyértelműen csak annyit kérdezett, hogy szédülök-e, vagy van-e bármilyen panaszom a vérvétel miatt.

Viszont elgondolkodtam kicsit. Naponta kérdezzük meg úton-útfélen ismerőseinket, barátainkat, kollégáinkat. Szia, hogy vagy? A válasz: Köszönöm, jól. Te?

Vajon érdemes lenne őszintének lenni? És egyáltalán készen állunk arra, hogy meghallgassuk az őszinte választ? Én elsőre azt mondanám, hogy nem. És ezt nem is gondolom bajnak. Egészen addig, amíg mindenki mellett van legalább egy-két olyan ember, akinek el merjük mondani, hogy NEM, nem vagyok jól. És egészen addig, amíg vannak olyan emberek, akik készen állnak meghallgatni az őszinte választ.

Lehet nem a buszon a tömegben, és lehet nem a vért vevő nővérkének. De azért hátha ott vannak mellettünk ezek az emberek, ott vagyunk ezeknek az embereknek.