Élő Kolozsvári Rádió

Jelszó: nemjónekünkamagány

Nem is kell sok tanulmányt olvasnunk ahhoz, hogy rájöjjünk mennyire illetve, hogy egyre inkább magányosak vagyunk. Nyilvánvaló. Gyakori téma ez a mindennapi beszélgetésekben.

Jelszó: nemjónekünkamagány
2024 augusztus 22, 07:49

Járványként terjed a magány. Négy felnőttből egy magányosnak vagy nagyon egyedül érzi magát, egy 2023. novemberében 142 országban készült felmérés szerint, de a gyermekek és a tinédzserek körében ennél aggasztóbb ez az arány. Tanulmányok szerint a megkérdezett gyermekek és tinédzserek szinte fele magányosnak érzi magát, leglábbis egy ideig.

Úgy tűnik elég nagy a baj, hisz az Egészségügyi Világszervezet 2023. végén bejelentette, bizottságot hoz létre, melynek az a feladata, hogy megoldást találjon az elmagányosodásra, ami most már globális jelenség, és ami egyre nagyobb veszélyt jelent az egészségre nézve. A társas kapcsolatok hiánya ugyanis ugyanolyan, vagy akár nagyobb kockázatot jelent a korai halálozás szempontjából, mint más, közismert tényezők – például a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód, az elhízás vagy a légszennyezés. Azok körében, akik nem rendelkeznek kellően erős társas kapcsolatokkal, nagyobb az agyvérzés, a szorongás, a demencia, a depresszió, az öngyilkosság és más betegségek kockázata – állapította meg az Egészségügyi Világszervezet. A közhiedelemmel ellentétben, az elszigetelődés, a krónikus magány nemcsak a fejlett országokban élő időseket érinti, máshol és minden korosztályban érezhető ennek aggasztó hatása.

Nem is kell sok tanulmányt olvasnunk ahhoz, hogy rájöjjünk mennyire illetve, hogy egyre inkább magányosak vagyunk. Nyilvánvaló. Gyakori téma ez a mindennapi beszélgetésekben. “Jaj, ezek a gyermekek, csak ülnek a képernyő előtt, már nem is tudnak játszani egymással! És a fiatalok, fülükben a fülhallgató, rágörnyednek a telefonra még akkor is, ha társaságban vannak, nem tudnak ezek barátkozni! Ki sem mozdulnak a házból, csak ülnek a négy fal között, és nyomják a gombot, csak két dolog érdekli őket, hagyják őket békén, és legyen internet!” – mondjuk, és közben elfeledjük, hogy, mi felnőttek is egyre inkább bezárkózunk, zavar, ha hozzánk szólnak a buszon, ha leülnek mellénk a Sétatéren a padra, és beszélgetni próbálnak, ha ismerőst látunk, hamar lerázzuk, nem megyünk át beszélgetni a szomszédba, rég nem szervezünk házibulit, sem otthoni társasjáték-estet, nem megyünk sehová, nem hívunk meg senkit, jó ez nekünk így! Egyre jobban védjük magánszféránkat, míg teljesen befalazzuk magunkat.

Szóval jó nagy lehet a baj, ha nem tudunk magunkon segíteni, az Egészségügyi Világszervezetnek kell tudományos eredmények alapján stratégiát kidolgoznia a következő három évben, hogy segítsenek az embereknek leküzdeni a magányt, ismerkedni, barátkozni, társas kapcsolatot létesíteni.

De hát ezer ismerősünk van a Facebook meg az Instán, mondhatnánk! Na, de közülük hány fog átszaladni, ha úgy adódik, hogy megetesse az egyetlen élőlényt, amit közel engedtünk magunkhoz, a macskát?

Nesze neked Vadim-örökség
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 14:11

Nesze neked Vadim-örökség

“Hunivadékok!” “Takarodjanak Magyarországra!” ”Ismét a napjukat ünneplik ezek a nyomorultak!” “Irány Mongólia!” “Bezzeg...

Nesze neked Vadim-örökség
No comment
Kanapéfilozófia szerda, 2026 május 132026 május 13, 13:08

No comment

Csodálatos lény az ember, mindent tud, mindenhez ért! Anélkül, hogy tanulta volna! Ha nem hiszik, figyeljék a kommenteket! Ezekben aztán benne...

No comment
Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 72026 május 7, 12:06

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból

Fél éve dolgozik a Boribon nevű játéküzletben, de már korábban is szívesen betért a Bolyai utcai térbe. Azt mondja, az ő gyermekkorában...

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Túlélési szótár boomereknek
Kanapéfilozófia kedd, 2026 április 282026 április 28, 09:43

Túlélési szótár boomereknek

Siiiixxseveeeen! Van olyan szülő, akinek a hátán még nem áll fel a szőr ettől az egykor oly ártatlan két számjegytől? A skibidi...

Túlélési szótár boomereknek
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 242026 április 24, 17:14

„Hazaszerető” és „hazaáruló”

Azt hiszem, hosszú időre elegem lett a hazaszeretet és a hazaárulás szóból. Lehet, nem is tudom pontosan, mit kell érteni e két fogalom...

„Hazaszerető” és „hazaáruló”
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 április 202026 április 20, 12:51

Virágot vegyenek!

A virágárus néni stratégiailag jól helyezkedett: a forgalmas buszmegállóban a fal mellett állt, kezében egy csokor orgonával és egy csokor...

Virágot vegyenek!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 172026 április 17, 15:36

Ezekről és azokról

Hetek óta arra készülök, hogy miután lejár a magyar országgyűlési választás, a szinte végsőkig lezüllesztett közbeszédről, a...

Ezekről és azokról
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 13:42

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből

Csaba és Attila két éve vásárolta meg a Györgyfalvi negyed végén, a 3-as troli végállomásánál lévő helyiséget, ahol korábban...

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből