„Remelem holnap nem teged huzlak mert nemtudok toled semmit”

Először Dragomán Györgynél láttam, majd Lackfi János gyűjtötte csokorba nemcsak a neki, hanem szerzőtársainak címzett szebbnél szebb üzeneteket.  

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 28, 08:25 / actualizat: 2024 június 28, 11:14

2010-ben, abszolút kezdő sajtósként Varró Dani költővel interjúztam. Nagyon büszke voltam arra, hogy megkérdezhetem tőle, milyen volt érettségi tételnek lenni. Annyira, hogy az interjú címe is ez lett.

Biztosan nem ő volt az első kortárs szerző, akit kihúzhattak az érettségizők, de ő ekkor, a nálunk éppen felfutó Facebookon is nyíltan beszélt erről, félig-meddig szenzációszámba ment. Ezután már gyakrabban láttunk írókat, költőket megnyilvánulni arról, hogy műveik vizsgatételek lettek, és az érettségizők néha meg is keresték őket ezzel kapcsolatban.

Idén viszont mint egy TikTok-trendben, csak szintén a Facebookon, egy-két nap alatt sok szerző elkezdte közzétenni az üzeneteket. Először Dragomán Györgynél láttam, majd Lackfi János gyűjtötte csokorba nemcsak a neki, hanem szerzőtársainak címzett szebbnél szebb üzeneteket.

Nem tudok itt minden üzenetet idézni, hiszen jó néhány közülük nem tűr rádióhullámot. Csak néhány példát mondok: Dragomán Györgynek valaki azt írta, hogy Remélem, holnap nem téged húzlak, mert nemtudok tőled semmit. Bárcsak Shrek lenne helyetted. Majd később jött az utánkövetés: Nem téged húztalak, hálistennek, meglett az érettségim. Mire Dragomán igen elegánsan szeretettel gratulált. Grecsó Krisztiánnak előbb az édesanyját emlegette a vizsgázó, majd megírta, hogy áment, szóval imádja, és még dedikációt is kért tőle.

Ez a felvétel a Bánffy-palotában készül, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét alatt, ahol mostanra már a gyerekek is hozzászokhattak, hogy kedvenc mesekönyvük szerzőjét szemtől szembe is láthatják, együtt mondókázhatnak, mókázhatnak vele. A különféle könyvünnepeken folyamatosan találkozhatunk az irodalom művelőivel, és sokan jelen Vannak a közösségi médiában is, interakcióba léphetünk velük egy szokványos író-olvasó találkozó kérdezz-felelekjének kereteit túllépve is. A normalitás részévé vált, hogy az irodalmárok jó része nem az éterben létezik, illetve az is, hogy de – a felhőben.

Nem mentegetni akarom a minősíthetetlen stílusban írt üzeneteket, és azt sem gondolom, hogy az ilyeneket írók részéről valamiféle bátorság lenne, hogy meg merték szólítani a szerzőt. De úgy gondolom, kicsit olyan ez, mint amikor egy utca hangja-körkérdésben a szerkesztők szándékosan csak a hibás, a vitatható, a felháborító véleményeket osztják meg. Illetve egy hangos kisebbségnek a hangját halljuk: aki szereti, tiszteli ezeket az írókat, nem ír nekik semmit. Lackfi János is egy későbbi bejegyzésében azt mondja, szerinte nem ilyen egyszerű a helyzet, mint a stíluson felháborodók látják. Nem idézem a teljes bejegyzést, olvassák el a Facebook-oldalán, csak néhány pontot emelek ki: a net demokratizmusát, a jómodor fokozatait, a gyerekek udvariassági kódjainak ismereteit, a tegeződés kérdését, a kommunikáció változását említi. Posztját azzal zárja: “Szóval nem törnék pálcát rögtön, bár kétségkívül jobban esik és egyszerűbb a dolgom, ha az illető profin tudja, milyen kódot kapjon elő ebben a helyzetben. Ellenben én örülök a „szia, mi van, te élsz? most olvasta fel a tanár a versedet az órán. tök jó”-jellegű spontán jelzéseknek is, melyek elég gyakoriak, és jól láthatóan szívből jövőek, manipulálatlanok.”