Élő Kolozsvári Rádió

Hallgatók és megszólalók

Szokás mondani, hogy régen minden jobb volt – de nem a közhelyszótár újabb fejezetét szeretném felolvasni, és nem is értek egyet feltétel nélkül a kijelentéssel. Figyelem: pozitivista szöveg következik!

Hallgatók és megszólalók

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 14, 17:09

Ami a rádiót és hallgatóit illeti, régen levelet írtak, megköszönték, ha valami tetszett, illetve biztos, hogy telefonáltak a szerkesztőségbe, ha valami butaságot követtünk el, ha badarságot mondtunk. Természetesen, a dicséret, jobban megdobogtatta a szívünket, de a tévedésünkre való figyelmeztetés legalább annyira – ha nem jobban – szolgálta épülésünket, és a szakmánkra, a munkánkra irányította figyelmünket. Nos, erre valóban azt kell mondanom: a hallgatókkal való kapcsolattartás szerintem régen jobb volt, mint ma. De… (mert van itt egy hatalmas DE) azért ma is vannak kivételek.

Nemrég levelet kaptam, természetesen, elektronikus úton, kettőt is. (Ímélt.) Előtte az történt, hogy számomra máig érthetetlen okból, aznap reggel szinte semmi nem ment úgy, ahogyan szerettem volna: a legegyszerűbb szavakban sikerült megakadnom. Ezért a műsor végén, elköszönéskor, elnézést kértem minden hibámért, megköszönve, hogy elviseltek, hogy így is meghallgattak.

Barátaim, távolabbi kollégáim szinte azonnal reagáltak, mondván, hogy ez élő beszédben természetes, nincsen semmi baj, de a fejemben a lila düh akkor oszlott el, amikor kedves hallgatóink közül ketten is vették a fáradságot, hogy leírják: emberi, esendő voltam, és ne aggódjak, mert tartalmas volt az adás, szerették és szeretik hallgatni a Kolozsvári Rádiót.

Higgyék el: ha Önök néha arra gondolnak, hogy régen jobb volt, azt is megértem. A felolvasott szövegben – ideális esetben – nem marad hiba. De azért arra kérem hallgatóinkat: írjanak még, jót is, mert rosszabb napokon olyan jó rágondolni!

Nesze neked Vadim-örökség
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 14:11

Nesze neked Vadim-örökség

“Hunivadékok!” “Takarodjanak Magyarországra!” ”Ismét a napjukat ünneplik ezek a nyomorultak!” “Irány Mongólia!” “Bezzeg...

Nesze neked Vadim-örökség
No comment
Kanapéfilozófia szerda, 2026 május 132026 május 13, 13:08

No comment

Csodálatos lény az ember, mindent tud, mindenhez ért! Anélkül, hogy tanulta volna! Ha nem hiszik, figyeljék a kommenteket! Ezekben aztán benne...

No comment
Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 május 72026 május 7, 12:06

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból

Fél éve dolgozik a Boribon nevű játéküzletben, de már korábban is szívesen betért a Bolyai utcai térbe. Azt mondja, az ő gyermekkorában...

Ismeretlen ismerősünk: Britta, a kedves kiszolgáló a játékboltból
Túlélési szótár boomereknek
Kanapéfilozófia kedd, 2026 április 282026 április 28, 09:43

Túlélési szótár boomereknek

Siiiixxseveeeen! Van olyan szülő, akinek a hátán még nem áll fel a szőr ettől az egykor oly ártatlan két számjegytől? A skibidi...

Túlélési szótár boomereknek
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 242026 április 24, 17:14

„Hazaszerető” és „hazaáruló”

Azt hiszem, hosszú időre elegem lett a hazaszeretet és a hazaárulás szóból. Lehet, nem is tudom pontosan, mit kell érteni e két fogalom...

„Hazaszerető” és „hazaáruló”
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 április 202026 április 20, 12:51

Virágot vegyenek!

A virágárus néni stratégiailag jól helyezkedett: a forgalmas buszmegállóban a fal mellett állt, kezében egy csokor orgonával és egy csokor...

Virágot vegyenek!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 április 172026 április 17, 15:36

Ezekről és azokról

Hetek óta arra készülök, hogy miután lejár a magyar országgyűlési választás, a szinte végsőkig lezüllesztett közbeszédről, a...

Ezekről és azokról
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 13:42

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből

Csaba és Attila két éve vásárolta meg a Györgyfalvi negyed végén, a 3-as troli végállomásánál lévő helyiséget, ahol korábban...

Ismeretlen ismerősünk: Csaba, a pizzás vállalkozó a györgyfalvi negyedből