Élő Kolozsvári Rádió

Diplomata: izgalmakkal teli, bár nem túl hiteles sorozat

Politika, intrikák, szövetségek, avagy hatalom a színfalak mögött. A Diplomata című sorozatról Birtalan Albert Kanapéfilozófiájában tudhatnak meg többet.

Diplomata: izgalmakkal teli, bár nem túl hiteles sorozat
2024 november 18, 14:27

Bizonyára hallgatóink közül is sokan láttak már hivatalos konvojt elhaladni az úton. Fekete, sötétített hátsóablakú, jellemzően sötét színű autók, rendőri kíséret, esetenként lezárt útszakasz. A sajtóban egyes alkalmakkor arról is olvashatunk, hogy igazán nagy készültség esetén még a kanálisfedőket is lehegesztik. Laikus szemmel rendkívül izgalmasnak tűnik az egész. Szívesen betekintenénk abba a világba, amit a legtöbben soha nem ismerhetünk meg közelről. A kíváncsiság viszont mindannyiunkban ott van, hogy belessünk a színfalak mögé. Ezt a kíváncsiságot bizony a filmipar is felismerte, nem egy olyan akciófilm született már, ami ezzel próbálta eladni magát. Mindenkit érdekel, hogy a világ vezetői hogyan dolgoznak a színfalak mögött, milyen kompromisszumokat kell megkössenek, hogyan és kikkel tárgyalnak, hogyan születik meg egy döntés, milyen motivációk húzódnak a háttérben. Nem véletlenül örvendett nagy sikernek, a továbbra is nagyon népszerű Kártyavár című sorozat. Talán ehhez tudnám hasonlítani a Diplomata című sorozatot, amelyről a mai Kanapéfilozófia szól.

Egy közel-keleti ügyekben jártas nagykövetet küld az Egyesült Államok Londonba. Férjével együtt érkeznek, és csak egy néhány tagból álló szűk kör tud arról, hogy a cél ennél nagyobb. A nagykövetet azért helyezték ki, hogy felépítsék a karakterét arra, hogy ő legyen az Államok következő alelnöke. A jelenlegiről ugyanis már tudják, hogy súlyos korrupciós ügyben vétkes, és csak idő kérdése, hogy ez kiderüljön. Kate Wyler a sorozatban csupán a második női nagykövete az Államoknak Londonban. Új szerepe azt követelné tőle, hogy a brit kultúrkörben részt vegyen a felszínes jelenésekben. Vacsorák, díszelgés, hintón utazgatás, egyszóval csupán díszelegnie kellene. Ez az, ami nem megy neki, az ő múltja után már-már megalázó számára ez a pozíció. Számos közel-keleti háborús zónában akadályozott már meg súlyos következménnyel járható eseményeket. Kapcsolatokat épített olyan emberekkel, akikkel közösen el tudta érni a béke fenntartását. Ehhez képest most haszontalannak érzi mindennapjait. Sokáig azonban nincs ideje ezen bánkódni. Rögtön szolgálatba lépése után támadás éri a brit tengerészet egyik repülőgép-anyahajóját. Nem tudni, hogy ki tette, lehetett akár terrorszervezet, akár Irán vagy éppen az oroszok. A végén azonban kiderül, a kígyó akár a saját farkába is haraphat. Ezt értse bárki bárhogy, az izgalmakat nem veszem el önöktől, maradok inkább a sejtelmességnél.

A Diplomata című sorozat izgalmakat bőven kínál, hitelességét talán annál kevésbé. Akit az érdekel, hogy racionálisan hogyan is működhet egy diplomáciai kör, azoknak inkább a Kártyavárat ajánlom, akik viszont inkább izgalomra vágynak, és arra, hogy egy hősnő nagykövet hogyan menti meg a világot, annak készült inkább a Diplomata. A sorozat második évada már megtekinthető az egyik legnagyobb internetes streamingplatformon. Jó szórakozást hozzá!

Jól vagyok, kösz!
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 15:38

Jól vagyok, kösz!

Nem vagyok kárörvendő típus. Tényleg nem. De mikor elolvastam az idősebbik Tate fivér sirámait, valahogy megnyugodott a lelkem. Bocsánat, de...

Jól vagyok, kösz!
Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 14:34

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája

Cseh János Marosvásárhely mellett, Kebelében él, és állandó résztvevője a kolozsvári Bejön a vidék vásároknak. Tervei szerint a...

Ismeretlen ismerősünk: Cseh János, az aranyérmes lekvárok gazdája
Büszke vagyok rád, Táblás Srác!
Kanapéfilozófia péntek, 2026 július 312026 július 31, 17:18

Büszke vagyok rád, Táblás Srác!

Az ember mindig reménykedik, hogy nincs lennebb, hogy holnapra mindenki belefárad a vicsorításba, csípőből lövöldözésbe, iróniának...

Büszke vagyok rád, Táblás Srác!
Trîmbițasu kontra Trîmbițasu
Kanapéfilozófia péntek, 2026 július 312026 július 31, 13:26

Trîmbițasu kontra Trîmbițasu

A mostani történet is bírósági perről szól, és pont annyira abszurd, mint az előző. Ezúttal egy Ialomița megyei község polgármestere...

Trîmbițasu kontra Trîmbițasu
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 272026 július 27, 12:47

Kikapcsolunk…

Néha akaratunk ellenére történik, amikor lemerül a telefon. Tudom, a hordozható, külső akkumulátorok világában ez már sci-fi-be illő...

Kikapcsolunk…
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 15:13

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr

Árpád már harminc éve dolgozik a Kolozsvári Közszállítási Vállalatnál, korábban a 43-as és a 30-as buszokat is vezette. Egy ideje az...

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 202026 július 20, 17:26

Politikai válságok helyett diktatúra?

Egy nemrég megjelent szociológiai felmérés szerint a 18 és 34 év közötti romániai fiatalok 41 százaléka elfogadna egy diktatúrát. Ez 10...

Politikai válságok helyett diktatúra?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 15:07

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból

A Refo Café három éve nyitotta meg kapuit a Bocskai/Avram Iancu téren, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében. Úgy is...

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból