R.I.P. Karsai Dániel
Karsai Dániel az utolsó erejét is arra használta, hogy fényt gyújtson az elmékben, tabukat döntögessen és elindítson egy változást a társadalomban.
„Csak egy gyáva és gyenge ember menekül a halálba a szenvedés elől, de csak egy bolond él a fájdalomért. Az a méltóságteljes élet, ha van benne plusz értelem a biológiai léten kívül. Eljön az a pont, ahol már nincs értelme. Félek ettől a ponttól, mert akkor már nem leszek ember. A haláltól nem félek.”
A hétvégén elhunyt dr. Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász szavai ezek. A mindössze 47 éves férfi állapota alig másfél év alatt romlott le oly mértékben, hogy a korábban keleti sportot űző, napi 50 kilométert kerékpározó, Himaláját megmászó, aktív életet élő ember az utolsó hónapokban teljesen kiszolgáltatottá vált, enni, inni, tisztálkodni képtelen volt, de még a telefonját sem tudta felvenni egyedül.
2022 augusztusában diagnosztizálták nála az amiotrófiás laterálszklerózist, azt a gyógyíthatatlan betegséget, amely elsorvasztja az izmokat mozgató idegsejteket, ami idővel teljes bénuláshoz vezet, a betegség utolsó szakasza pedig csupán vegetatív létezés, bármiféle tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül. Karsai korábban több mint ezer ügyfelet képviselt az Emberi Jogok Európai Bírósága és a magyar Alkotmánybíróság előtt, a diagnózisa után úgy döntött, hogy ezúttal saját magáért és sorstársaiért száll harcba. Egyetlen vágya volt csak: az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életet és ugyanezt a lehetőséget biztosítani a többi, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő társának is.
Mivel Magyarországon törvénytelen az eutanázia, és ennek orvoslására nem állt hazai jogi út a rendelkezésére, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Dániel azzal érvelt, hogy az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért, így különösen az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot. Az európai bíróság azonban elutasította a kérelmét azzal az indoklással, hogy nem aránytalan az aktív eutanázia tilalma Magyarországon, otthon pedig a magyar törvények világosan leszögezték: az élet védelme mindennél fontosabb. Jobbulást kívántak és azt üzenték neki, hogy bízzon a csodában. Egy halálos betegnek. Aki egy olyan kórban szenved, amely legjobb esetben is 3-5 évet enged számára.
Dániel két évet kapott. Amiből az utolsó félév embertelen volt. Megalázó, kiszolgáltatott és fájdalommal teli. Napról napra fogyott, szép lassan szivárgott el belőle az élet: előbb a mozgás vált nehezére, majd teljesen lehetetlenné, aztán a táplálék is csak gyomorszondán keresztül juthatott be a szervezetébe, végül a beszéde is lelassult, majd szinte teljesen érthetetlen lett. És mindeközben az értelme nem sérült. Tehát teljesen tudatában volt az állapotának, és partvonalról nézte végig a teljes rombolást, ami a testében végbement. De nem csak ő, hanem a családtagok, a hozzá közel állók is pont ilyen tehetetlenek voltak a végzettel és a törvényekkel szemben. Mennyire kegyetlen ez? Nem a nyakkendős politikusok vagy a taláros bírói testület tagjai kellett ezt az iszonyatot végigcsinálják, azok, akik az élet védelmére hivatkozva, tulajdonképpeni lassú és kínkeserves halálra ítélték Danit. Fulladásos halálra. Mert nem békésen elalszik az ilyen beteg, hanem megfullad. És nem az első, hanem a sokadik roham végez vele.
Karsai Dániel az utolsó erejét is arra használta, hogy fényt gyújtson az elmékben, tabukat döntögessen és elindítson egy változást a társadalomban: hogy ne kelljen a sorstársainak ilyen kegyetlen és megalázó módon befejezniük az életet. Mivel nálunk ez még közbeszéd szintjén sem merül fel, arra biztatnám a magyarországiakat, hogy legalább ők ne engedjék kikopni a témát, merjenek beszélni a halálról, arról, hogy az emberi méltóság az utolsó pillanatban is méltóság kell hogy maradjon, próbálják meghallani a mások segélykiáltását, ne bújjanak a helyenként arrogáns törvényeik mögé, ne seperjenek le az asztalról szenvtelenül olyan témákat, amelyek kényelmetlenek számukra vagy esetleg sértik az erkölcsi vagy vallási nézeteiket. Bújjanak bele vagy próbáljanak meg belebújni egymás cipőjébe, hátha így jobban megértik egymást, és átérzik vagy legalább sejtik embertársuk sorsát. Járjanak elől jó példával! Azokban az országokban, ahol legális a kegyes halál, bebizonyosodott, hogy az eutanázia nem vált menlevéllé, nem kérik százával, ezrével az injekciót. Csupán egy lehetőség adatott meg a súlyos és gyógyíthatatlan betegeknek és ezzel valóban mindenki a saját életének urává vált. Míg máshol ez egyelőre csak üres szólam marad.
„Jobb, ha mindannyian kijövünk a fényre, és oldódnak a felesleges félelmek, hogy mindenki tudatosabb döntést tudjon hozni. Nem vakmerőbbet, hanem tudatosabbat. Arról, hogy ki hogyan akarja élni az életét, és ki hogyan akarja befejezni, lehetőleg félelem nélkül, állva, akár akkor is, ha az egy kórházi ágyban fekve történik”. Ez volt Karsai Dániel hitvallása. És nem volt ebben semmi rossz. Nyugodjon békében a meggyötört teste és lelke, bízom benne, hogy harca és példája nem volt hiábavaló.
