Az erőltetett fejlődés és a telefontokok divatja
Létezik-e olyan, hogy erőltetett fejlődés? És ha igen, milyen hatással van a telefontokok divatjára? P. Kristály Bea kanapéfilozofál.
Szerkesztő: kristalybea, 2024 július 24, 10:22 / actualizat: 2024 augusztus 19, 13:33
Évente kétszer próbálom kiszelektálni a ruháimat, és amit mondjuk már két szezon óta nem viseltem azt továbbadni. Igyekszem nem összegyűjteni “emlék” címszó alatt mindenféle kacatot, nem őrzöm a különböző rendezvényekről származó badgeket, a fesztiválkarszalagokat is rögtön másnap levágom a kezemről.
Mondhatni kevés fizikai tárgyhoz ragaszkodom: ezek a könyveim és a telefonom.
Régi telefonokat is beleértve. Olyanok, amiket már be sem lehet kapcsolni. Valamiért nehezen tudok megválni tőlük, hiszen rengeteg képet, telefonszámot és jegyzetet őriznek. A karcolásokat együtt gyűjtöttük, a feltelepített alkalmazások mind egy-egy emlék. És igen, ilyen értelemben attól is félek, hogy az éppen aktuális telefonom elromlik. Nem számít, ha nem a legújabb típus van a birtokomban, az sem számít, ha nem a legtrendibb. Ha egyszer bevált egy telefon azt szeretném, hogy örökre együtt maradjunk.
Mondani szokás, hogy ezeket az új készülékeket már úgy gyártják, hogy beléjük van kódolva, hogy megadott idő múlva elromoljanak. Ezt természetesen nem tudom bizonyítani, de a technológia sokszor erőltetettnek tűnő fejlődését a saját bőrömön tapasztalom. Négy éve vásároltam egy új telefont. Azt is azért, mert a régi már nagyon lassan működött, nem érintkezett teljes mértékben a képernyő minden pontja, a kijelző már olyan sok helyen volt megrepedve, hogy félő volt, hogy egyszercsak szétesik. Szóval négy éve vásároltam egy új telefont. Négy éve vásároltam hozzá egy telefontokot is.
Négy év után a telefon bár nem olyan gyorsan és zökkenőmentesen, mint új korában, de működött, a számomra szükséges funkciókat teljes mértékben ellátta. A tok viszont már nagyon ütött-kopott volt, úgyhogy úgy döntöttem, szeretett telefonom megérdemel egy új ruhát. És itt kezdődtek a bonyodalmak.
Amikor a telefont vásároltam egy új típusnak számított, ha nem is éppen abban az évben dobták a piacra, de mindenképpen nemrégiben. Ehhez képest négy évvel később már nem igazán gyártanak rá passzoló tokot. Bementem egy kolozsvári bevásárlóközpontba abban a hiszemben, hogy biztosan találok valamit. Hát a több száz kiegészítő között egy-vagy kettő volt, ami a telefonomra talált volna, az is vagy rettenetesen giccses, vagy otromba. Persze minek válogatok. Abban a bevásárolóközpontban végiglátogattam az összes telefonos szaküzletet és bódét. Eredménytelenül. Gondoltam nem baj, majd rendelek online. Rá is találtam egy megfelelő oldalra, és megörültem mert az adott típusú telefonvédő le volt árazva. Gondolom azért, mert már senki nem rendelt ilyet, s megpróbáltak túladni a készleten. Nem baj, nekem ez tökéletes, kattintottam is rögtön a rendelés gombra. Várok két napot, hármat, egy hetet. Nem érkezik a csomag. Egyszer csak szól a telefonom, az adott site munkatársa jelentkezik be: ők már napok óta próbálnak felkutatni egy olyan típust a viszonteladóknál, de sajnos már senki sem gyártja, forgalmazza. Visszaküldik a pénzt.
Kicsit abszurdnak tűnik, hogy ha valami működik miért kell folyamatosan lecserélni és újat venni. De rendben, nem lepődöm meg, ilyen a fogyasztói társadalom. Végül egy x-dik üzletben csak találtam egy tokot, nem olyan színű-formájú, amilyet szerettem volna, de mindegy. Jó lesz. Csakhogy itt a történet nem ért véget. Pár napja ugyanis leejtettem a telefonomat, nem igazán érzékeli a képernyő az érintést. Arról, hogy mennyire telefon-internet-elérhetőség-kényszeresek a mindennapjaim, majd egy következő Kanapéfilozófiában mesélek. Addig is lassan készülök a fájdalmas búcsúra.
