Dosar cu șină

Hetek óta készültem egy fontos iratcsomó leadására az egyik hivatalban. Ötszázszor átnéztem, az eredetit, a másolatot, a másolat másolatát stb., mégis a korábbi tapasztalatok miatt gyomorideggel érkeztem az ügyfélablakhoz.

Ismerik a mondást ugye, hogy mikor azt hiszed, hogy rossz napod van, gondolj arra, hogy egy szerencsétlen épp most jelentkezik valamelyik ügyfélablaknál abban a boldog tudatban, hogy az ügyintézéshez szükséges összes aktát összegyűjtötte. Fogadjunk, hogy neki pillanatokon belül rosszabb napja lesz, mint neked! Na, még röhögni is tudnék ezen, ha az elmúlt időszakban nem én lettem volna több ízben az a szerencsétlen, akivel a mindenkori hivatalnok szinte kéjes kárörömmel vagy pedig szigorúan, ez a ghiséiszta habitusától és szadizmusától függött, szóval mindegy, így vagy úgy, de egy-egy kurta vakkantással közölte, hogy ez vagy az még hiányzik a dossziéból.

Hiába bizonygattam, hogy az előzetesen közölt iratok mindegyikét összeszedegettem és minden ott van, aminek az intézmény honlapján vagy akár az ügyfélablaknál kitett lista szerint ott kell lennie, nem számít. Hiányzik még valami, és kész. És mindig olyasmi hiányzott, amiről a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy kelleni fog, illetve majdnem abszurd, hogy egyáltalán kérik.

Eddig mindig magamban dühöngtem, szitkozódtam, aztán rohantam beszerezni a még hiányzó fecnit. De legutóbb, be kell vallanom, elborult az agyam. Hetek óta készültem egy fontos iratcsomó leadására az egyik hivatalban. Ötszázszor átnéztem, az eredetit, a másolatot, a másolat másolatát stb., mégis a korábbi tapasztalatok miatt gyomorideggel érkeztem az ügyfélablakhoz. Szinte remegve adtam át a dossziét, és néztem, ahogy a hivatalnok lassan, komótosan, alaposan mindent átvizsgál, megvizslat, szemügyre vesz. És mikor már szinte fellélegeztem, felnézett és győzedelmesen, esküszöm, még mintha vigyorgott is volna közben, közölte, hogy baj van, mert az irattartóm nem megfelelő és ezért nem fogadhatja el. Tudniillik nem sínes. Nu-i dosar cu șină, doamnă. Ja, és a hivatalban nem lehet megvásárolni és a környéken egy papírbolt sincs, szóval esélytelen zárásig beszerezni a fűzős irattartót.

Nahát, ennyi kellett, teljesen kiakadtam. Sok mindenre nem emlékszem, hogy miket vágtam a fejéhez, talán azt a 10-20 embert kellene megkérdezni, akik akaratlanul is tanúi voltak a cirkusznak. Szóval teljesen kikeltem a képemből és visítoztam, mint a sakál, szerintem kijött belőlem az elmúlt egy év összes frusztrációja, mérge, keserűsége. Ordítottam, hogy ne jöjjön nekem a sínes dosszárjával, mert emlékszem, hogy decemberben nem is a szilveszter miatt bontott pezsgőt a fél ország, hanem annak örömére, hogy a parlament elfogadta a fűzős irattartó kiiktatását az ügyintézésből. És értse meg, hogy nem követelhet tőlem olyasmit, amit törvény szerint már nincs joga kérni. És egyáltalán miért csúfolkodnak az emberekkel és mit képzelnek magukról stb, stb.

Hát mit mondjak, nem voltam egy szép látvány, abban bízom, hogy dühömben nem kürtöltem szét azt is, hogy melyik cégnél dolgozom, de arra tisztán emlékszem, hogy beleordítottam az arcába, hogy újságíró vagyok, a sínes dosszié megszüntetéséről szóló hírt én magam is mondtam, szóval ne nézzen hülyének. Aztán egy pillanatra megálltam, mert éreztem, hogy 300-on zakatol a pulzusom és levegőt kell vennem. Ekkor realizáltam, hogy milyen csend van, mindenki minket bámul. A hölgy pedig kihasználva a pillanatnyi csendet, felállt, rámmosolygott és halkan azt mondta, nyugodjak meg, minden elrendeződik. Azzal odasétált a vasszekrényhez, kivett egy sínes dossziét és szépen átpakolta a papírjaimat. Egy szót sem szólt, én pedig ott álltam megsemmisülten, még mindig vörös fejjel, de az már többnyire a szégyen miatt volt céklaszínű.

Jövő héten ismét esedékes egy iratcsomó leadása, most azon morfondírozom, hogy ismételjem-e meg a jelenetemet, vagy pedig a törvényt figyelmen kívül hagyva és a rossz beidegződés előtt fejet hajtva vegyem meg előre a sínes dossziét. A biztonság kedvéért. Még nem tudom. Csak egyet tudok: történjen bármi, mi mindig a dosar cu șină országa leszünk és az Isten óvja a hivatalnokokat meg bennünket is tőlük.