Élő Kolozsvári Rádió

Bízd csak anyucira és apucira!

Nem muszáj tettlegességig fajulnia a vitának. Nem muszáj a szülőnek berohannia az iskolába. Elég már az is, ha csak egyet legyint és elkönyveli hangosan, hogy xy tanár hülye. A gyerek ezt megjegyzi, és a pedagógus tekintélyének ezzel annyi. Mert ha anyu és apu szerint a tanár hülye, akkor miért kellene neki szót fogadni?

Bízd csak anyucira és apucira!
2026 október 16, 12:17

Nem is olyan régen egy tanítónőt lökdöstek meg a szülők azért, mert a gyermeküket rendreutasította egy osztálykiránduláson, most pedig újabb pedagógusbántalmazás történt: egy testnevelő tanárt tett helyre apuci és anyuci, mert az ötödikes gyermeküket fegyelmezni próbálta az órán.

Gondolom, a sértődött kölyök hazavonult, majd a szülőkkel, nagytesóval felfegyverkezve érkezett vissza az iskolába, akik kérdőre vonták és bántalmazták a pedagógust. Mert szerintük ez a helyes reakció a kis trónörököst ért sérelemre. Nehogy már megkérdeznék tőle, hogy fiam, ugyan biza te mit csináltál? Mi a te felelősséged a történetben?

Mint ahogyan annak idején megkérdezték tőlünk a szüleink, mikor egy-két tanár viselkedésére panaszkodtunk. Többnyire a pedagógus pártjára álltak, és meg is magyarázták, hogy miért. Így tanultuk meg, hogy minden tettnek, sőt, kimondott szónak következménye lehet, amelyért vállalnunk kell a felelősséget. És bármennyire is szeretnénk, nem, tényleg nem mi vagyunk a világ közepe.

Persze, a szülő régebb is felmehetett az iskolába, panaszt tehetett, kikérhette magának esetleg, de nem rendeztek szkánderbajnokságot sem a tanáriban, sem az iskolaudvaron. Mi tudjuk, hogy mit tanultunk annak idején a szüleink viszonyulásából. De mit tanult most ez a tizenegy-tizenkét éves gyerek? Minden valószínűséggel azt, hogy ha valaki rendre utasítja, elég hazaszaladni anyucihoz és apucihoz. Ők majd elintézik.

És nem muszáj tettlegességig fajulnia a vitának. Nem muszáj a szülőnek berohannia az iskolába. Elég már az is, ha csak egyet legyint és elkönyveli hangosan, hogy xy tanár hülye. A gyerek ezt megjegyzi, és a pedagógus tekintélyének ezzel annyi. Mert ha anyu és apu szerint a tanár hülye, akkor miért kellene neki szót fogadni?

Egy pedagógus sem érdemli meg, hogy kigúnyolják, megalázzák vagy fizikailag bántalmazzák. Valójában lényegtelen, hogy ő milyen tanár, hogyan adja le a tananyagot vagy miként viselkedik az osztályban. Nem töröljük fel senkivel a padlót. A szó elvont és klasszikus értelmében sem. Ez alap. Mint ahogy nem sapkázzuk fel a bolti eladót, mert drága a kenyér, nem szidjuk az orvost, mert rossz a vérképünk, és remélhetőleg én is megúszom maflázs nélkül, pedig a mai híradóban bemondtam, hogy a PSD ismét hatalomra kerül.
Szülőként jó lenne, ha tudatosulna bennünk, hogy nem kell minden egyes alkalommal kihúzni a gyermekünket a bajból, megoldani a konfliktusait, lebontani érte akár a kínai nagy falat is. Nem leszünk rossz anyák vagy apák, ha kimondjuk, hogy nincs igaza, hogy bocsánatot kell kérnie és vállalnia kell a felelősséget, mert a szabályok rá is vonatkoznak.

Régebb úgy tartották, hogy a gyermekneveléshez egy egész falu kell. Mert a család mellett mindenki hozzátette a maga kis szeletét: az iskola, a szomszédok, a közösség, és mindannyian ugyanazokat az alapvető szabályokat közvetítették: tiszteld a másikat, viselkedj rendesen, vállald a tetteid következményeit. Most sem kellene a gyermeknevelés kizárólagos legyen. Engedjük, hogy a pedagógus formáljon, hogy a szomszéd rászóljon a gyerekre, és hogy a közösség is jelezze, ha valami nincs rendben. Nem azért, mert a gyerekhez mindenkinek köze van, hanem azért, mert a családján kívül is meg kell tanulnia együtt élni másokkal. És a tanultakat egyszer neki is tovább kell adnia. Nagyon nem mindegy, hogy milyen mintát örökítünk tovább, mert végső soron olyan társadalomban élünk, amilyet közösen nevelünk fel.

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 szeptember 242026 szeptember 24, 14:21

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban

Stabilan működő, biztos vendégkörrel rendelkező és a minőségre alapozó helyet szeretne továbbra is Székely Attila, aki márciusban...

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban
Ma is nehéz az iskolatáska…
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
zAI
Kanapéfilozófia péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 12:48

zAI

A nyár, amikor az AI lejött a képernyőről és bemászott a kirakatokba. Ezzel a címmel jelent meg egy cikk augusztus végén a 444 portálon,...

zAI
Bombasztikus
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 15:26

Bombasztikus

A kanapéfilozofálgatásaim nagy részéhez a mindennapok szolgáltatják az ihletet, és mivel a világ ezen sarkában élek, nem kell attól...

Bombasztikus
Kanapéfilozófia szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 13:11

Úgynevezett. Mini. Körgyűrű.

A hatóságok által a városi kerülőút, körgyűrű (centură metropolitană) első szakaszának becézett, 3,5 kilométeres, a napi 70.000...

Úgynevezett. Mini. Körgyűrű.
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 11:53

Ismeretlen ismerősünk: Marika és a zserbós kürtőskalács

A kürtőskalács-készítésnek eredetileg a Zoltánék családjában volt nagy hagyománya, Marikára is így ruházódott át. A...

Ismeretlen ismerősünk: Marika és a zserbós kürtőskalács
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 13:53

Fiatalabbak is elkezdhetik

Hatvankettedik érettségi találkozójára gyűlt össze pár napja a szamosújvári Petru Maior Líceum 1964-ben végzett XI. B osztálya. Aki volt...

Fiatalabbak is elkezdhetik
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 15:38

Jól vagyok, kösz!

Nem vagyok kárörvendő típus. Tényleg nem. De mikor elolvastam az idősebbik Tate fivér sirámait, valahogy megnyugodott a lelkem. Bocsánat, de...

Jól vagyok, kösz!