Nem vagyok függő, csak a munkám ilyen!

Letenném a telefont, de előtte még ránézek a képernyőjére, és látom, hogy mindjárt 11, szóval mehetek kávét főzni. Természetesen telefonnal a kezemben. És közben eldöntöm, hogy ezt bizony meg kell írni.

Reggel felébredek, felkapom a telefont: öt perc múlva nyolc. Gyorsan felpattanok, mert bár nem késtem le a reggeli műsor kezdését, azért vannak terveim a szabadabb napomra is. Közben szeretem hallgatni a rádiót, tehát kezembe veszem ismét a telefont, kinyitom rajta az alkalmazást, és már is szól. Épp zenél. Én pedig indulok a mosdóba.

Fogmosásnál tartok, amikor hallom, hogy kezdődnek a hírek. Az este lemaradtam az igen megbízható közszolgálati tévéhíradóról, mert a megszokott nyolc órakor épp eurovíziós dalválogatót közvetítettek. Utána meg barátokkal csevegtem telefonon, és már nem néztem hírportálokat. Szóval ezért is fontos, hogy halljam a reggeli Napórát a Kolozsvári Rádióban. Fogkefémet tehát a számban rabul ejtve kimegyek, kezembe veszem a telefont, és hangosítok rajta, hogy jobban halljam odaát, tollászkodás közben. Amikor végeztem, teát főzök, és előszedem a reggelire valókat.

Közben, amíg forr a víz, veszem a telefont, megnézem az íméleket: mire fontos gyorsan válaszolni, melyik tűz ki újabb feladatot. De ha már úgyis ott van a telefon, megnézem a rátelepített mindhárom postaládát. Semmi eget rengető, de ha már a kezemben a készülék, benézek egy közösségi platformra is. Igen, szerencsére csak egyre, mert annyit használok, és azt is túl sokat. Tegnap este is szólt, hogy átléptem az általam megengedett két órát, én meg rögtön visszamotyogtam, hogy még mindig témát keresek, hagyjál már békén. De reggeli közben tovább morgok és keresgélek.

A pofakönyvön pedig semmi új, mindenki élete csodálatos. Ja nem, ismerősöm épp arról ír, hogy hogyan húzták csőbe hamis profillal, meghekkelt oldallal. Majdnem rávették ugyanis, hogy befektessen egy nem létező alapba. Átverés, persze, rájött ő idejében, de leírta azért, hogy másnak tanulságul szolgáljon.

Most, hogy ezt olvasom, megint eszembe jut, van egy egyesületi projektünk médiaismeretről, olvasottságról és internethasználatról. Azt mondják, meg kell tanítanunk a gyermekeket arra, hogy van élet a digitális világon kívül, ezért tegyék le a telefont, hogy ne higgyenek el mindent, amit a közösségi platformokon olvasnak, hogy a házi feladatot ne csak mesterséges intelligenciával próbálják megoldani, hanem használják a saját, okos, bármely telefonnál okosabb kis fejüket. Meg hasonló dolgok, mert ugye tele van az internet azzal, hogy a gyerekek kütyüfüggők, digitálisan szocializálódtak.

Én meg épp végeztem a reggelivel, veszem a kedvenc bögrémet és átülök a karosszékbe, teázni és tovább dokumentálódni. Csendes keresgélés közben kapom a – természetesen kezemben lévő – telefonra az értesítést: kollégám segítséget kér a (telefonszámokat használó alkalmazásban létrehozott) szerkesztőségi csoportban szabatosan lefordítani egy kifejezést. Ezért gyorsan kinyitok még egy keresőoldalt, pontosabban kettőt a telefonon. Az egyiken megállapítom, hogy a szótárban nincsen kereső, és hat simítással még mindig az a-betűs szócikkeknél tartok, hol lesz itt a H, szóval mi ez a tötyögés, be is zárom, mert ott a másik. Azon pedig szakirodalmat görgetek és olvasok, de ott sem találok egyértelmű fordítást. Tehát visszalépek az alkalmazásba, írok a kollégáknak arról, amit találtam, közben látom, hogy mit szóltak hozzá mások. Érkeztek további csoportban is további szöveges üzenetek, azokra is válaszolok, s közben már rendesen bosszankodom, hogy a telefontól alig váltam meg, amióta kinyitottam a szemem. Ezért egy nem kedvencem zenénél hirtelen elhatározással kikapcsolom a rádiót és kikecmergek a fotelből.

Letenném a telefont, de előtte még ránézek a képernyőjére, és látom, hogy mindjárt 11, szóval mehetek kávét főzni. Természetesen telefonnal a kezemben. És közben eldöntöm, hogy ezt bizony meg kell írni. Tehát leteszem a telefont, és leülök: laptopon írok. Arról, hogy a gyermekek függők. De én? Én aztán biztos nem. Nekem csak a munkám ilyen. Mint nagyon sok anyunak és apunak. A mussz-digitális világból küldöm tehát szeretettel valós üdvözletemet minden hasonló, már-már digitális cipőben járónak.

Ha másért nem, hát azért, hogy szolgáljon tanultságul.