Élő Kolozsvári Rádió

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

Bécsbe és Belgiumba is készülnek – tudtuk meg Maneszes Mártontól, a projekt megálmodójától.

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
2025 május 22, 19:46

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa felépített kulturális márkának. A Hungarikum Kavalkád három olyan műfajt állít színpadra, amelyek önmagukban hungarikumnak számítanak és meghatározzák a magyar kultúrát: a klasszikus magyar nótát, a magyar operettet és a 100 Tagú Cigányzenekart.

A koncertsorozat mellett része ennek egy tehetségkutató televíziós műsor és különböző hagyományőrző tevékenységek is. Mint kiderült, a Hungarikum Kavalkád mögött egy kis csapat áll, amely „nagy dolgokra vállalkozik évente, és amelynek egyik tagja sem sértette meg soha a másikat”. Vendégünk úgy fogalmazott: rengeteg munkára és még több befektetett pénzre van szükség egy ilyen kezdeményezés elindításához és életben tartásához, meg persze állandó törekvésre és óriási akaraterőre is.

Beszélgetésünk Maneszes Mártonnal visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

 

„A lényeg, hogy ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, akár színekkel”
Arcél csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 15:36

„A lényeg, hogy ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, akár színekkel”

Szucher Ágnes illusztrátor, drámapedagógus munkássága nem ismeretlen hallgatóink számára. Illusztrációival a Napsugár és Szivárvány...

„A lényeg, hogy ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, akár színekkel”
Volt, aki farkasszőrnek nézte a magnót – gyerekekkel értékeltük 2025 fontosabb történéseit
Arcél csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 18:42

Volt, aki farkasszőrnek nézte a magnót – gyerekekkel értékeltük 2025 fontosabb történéseit

Nagy figurák a gyerekek: időnként szeretnek nagyot mondani, vagy éppen szabadjára engedik a fantáziájukat, máskor meg rátermettségükről,...

Volt, aki farkasszőrnek nézte a magnót – gyerekekkel értékeltük 2025 fontosabb történéseit
Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”
Arcél péntek, 2025 december 122025 december 12, 12:22

Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”

Molnár Botond karnaggyal és a csapat tagjaival igyekeztünk megrajzolni a kolozsvári Visszhang kórus portréját, múltbeli és jelenlegi...

Visszhang kórus – „közösen leülni, énekelni és alkotni valami szépet”
„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”
Arcél csütörtök, 2025 december 42025 december 4, 15:56

„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”

Az év egyik legfontosabb magyar személyisége, akire sokan odafigyeltünk, Kapu Tibor kutatóűrhajós, aki az Axiom–4-misszió tagjaként három...

„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”
Arcél kedd, 2025 december 22025 december 2, 10:21

Papp Evelin dietetikus: „nem kell Instagram-kompatibilis ételeket varázsolni az asztalra”

Papp Evelin líceumi tanulmányai végén elindított egy Instagram-oldalt, ahol a különböző eseményekre készített süteményeit mutatta be...

Papp Evelin dietetikus: „nem kell Instagram-kompatibilis ételeket varázsolni az asztalra”
Arcél csütörtök, 2025 november 132025 november 13, 17:36

Akinek Apa és Pipőke figuráját köszönhetjük: Markus Majaluomával találkoztunk Kolozsváron

Markus Majaluoma a finn gyermek- és ifjúsági irodalom jeles személyisége, akinek a művei több nyelven olvashatók, így angolul, svédül,...

Akinek Apa és Pipőke figuráját köszönhetjük: Markus Majaluomával találkoztunk Kolozsváron
Arcél péntek, 2025 november 72025 november 7, 13:27

Nem poros polcoknak gyártjuk a könyveket, hanem az olvasóknak – Nagy Péter

Nagy Péter neve számos intézmény mellett szerepel: Idea Nyomda és Könyvtér, Exit Kiadó, webáruház, könyvlogisztikai központ. Valamennyi...

Nem poros polcoknak gyártjuk a könyveket, hanem az olvasóknak – Nagy Péter
Arcél csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 17:17

Ilonka néni Veresházról: „Nem kellett még, hogy egyek se, csak hogy mehessek a bálba”

A Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyháza (a helybeliek körében csak Veresház) Besztercétől 40 km-re fekszik délnyugatra, Bethlentől meg...

Ilonka néni Veresházról: „Nem kellett még, hogy egyek se, csak hogy mehessek a bálba”