Élő Kolozsvári Rádió

Az erdélyi magyar történelmi egyházak húsvéti pásztorlevelei

Kovács Gergely római katolikus érsek, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kolumbán Vilmos József, az Evangélikus-Lutheránus egyház püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán, valamint a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Kovács István is megosztotta húsvéti gondolatait.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak húsvéti pásztorlevelei

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 4, 10:02

A húsvét arra hív, hogy merjünk hinni ott is, ahol még nem látunk és nem értünk mindent, ebben nyitottságot kell gyakorolnunk – mondta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség vezetője, Kovács Gergely érsek. Hozzátette: a hit nem abból születik, hogy minden világos. A húsvéti hit nem tagadja a racionalitást, de túllép rajta, felismeri, hogy Isten néha ott szól, ahol a megszokott rend felborul – mondta Kovács Gergely gyulafehérvári érsek.

Krisztus feltámadása azt jelenti, hogy Istennek terve van az emberrel. A kereszt nem a vereség volt, hanem az üdvösség kezdete – mondta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kolumbán Vilmos József. Hozzátette: Krisztus legyőzte a halált és ez arra tanít, hogy a földi élet után Isten magához fogadja a gyarló, de az ő kegyelmét kérő embert. A püspök arra is felszólított, hogy ezekben a napokban gondoljunk azokra, akik a háború nyomorúságában élnek. Hordozzuk imáinkban a szenvedőket, a gyászolókat, és Krisztus tanításának tükrében lehetőségeink szerint támogassuk mindazokat, akik segítségre szorulnak.

A húsvét liturgiájában a fénynek, a világosságnak különleges és mély jelentése van. Az adja életünk értelmét, hogy részesülhetünk az Ő fényében. Ezért válik minden emberi élet küldetéssé és hivatássá – mondta a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán. Hozzátette: jelenleg tobzódik a pusztítás és a rombolás, elszabadult ösztönök uralják világunkat. A püspök szerint nem tudnánk reménykedni, ha nem hinnénk a mindent újrateremtő isteni ígéretében. A mi reménységünk, hogy Krisztus feltámadt a halottak közül. Ezért hisszük, hogy életünknek ura van. Az idei húsvét üzenete, hogy minden létezés Isten örök szeretetében gyökerezik – mondta a Romániai Evangélikus-Lutheránus egyház püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán.

A húsvét ünnepe minden évben az élet győzelmének örömhírét hozza el nekünk – mondta a Magyar Unitárius Egyház püspöke. Kovács István arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenleg tomboló háborúk miatt a szenvedés, a veszteség és a bizonytalanság árnyéka borul ránk. Reménytelennek érezhetjük az emberi létezést, ha elfelejtjük a feltámadás napjának üzenetét: Isten szabadítása soha nem hagy cserben! Még akkor sem, ha időnként türelmetlenek vagyunk azt kivárni! Kovács István szerint a húsvét az élő derűlátás ünnepe. Ez mély hit abban, hogy életünk minden keresztje mögött ott ragyog a feltámadás ígérete.

Etichete:
Kelemen Hunor: fegyverszüneti kormány kellene
Műsorok hétfő, 2026 július 132026 július 13, 15:16

Kelemen Hunor: fegyverszüneti kormány kellene

Fegyverszüneti kormány kellene, legalábbis ideiglenesen – mondta rádiónknak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki ott volt a pártoknak az...

Kelemen Hunor: fegyverszüneti kormány kellene
Kilátástalan a romániai juhtenyésztők helyzete
Műsorok hétfő, 2026 július 132026 július 13, 14:54

Kilátástalan a romániai juhtenyésztők helyzete

A kiskérődzők pestise miatt az országot exporttilalom alá helyezte az Európai Unió. A járvány megfékezése érdekében 30 napos országos...

Kilátástalan a romániai juhtenyésztők helyzete
Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Műsorok hétfő, 2026 július 132026 július 13, 12:43

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés

Aki nem szívesen töltené irodában az életét, gyakran választ olyan szakmát, amely a természethez köti. Ezek közül egyhez közelítettünk...

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író
Műsorok hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:31

Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író

Nagyváradon 2006 tavaszán indult, és több mint 10 évig tartott a Szűcs László szerkesztő és Kőrössi P. József költő, író,...

Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író
Műsorok péntek, 2026 július 102026 július 10, 16:01

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE

Egy évszázadnyi közösség, hit és barátság – ezt jelenti a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a FIKE. Értékes...

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Műsorok péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Műsorok péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Műsorok csütörtök, 2026 július 92026 július 9, 16:41

Új, hiánypótló kötet Torda-Aranyos vármegye magyarságának évszázadairól

Torda-Aranyos vármegye magyarsága címmel jelent meg a kolozsvári Művelődés kiadó egyik legújabb kötete. A vaskos, Farkas Zoltán által...

Új, hiánypótló kötet Torda-Aranyos vármegye magyarságának évszázadairól