Élő Kolozsvári Rádió

„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”

Az elszántság és a kitartás fontosságát is hangsúlyozta Kolozsváron Kapu Tibor. A Kolozsvári Magyar Napokon Birtalan Albert kollégánk beszélgetett a kutatóűrhajóssal.

„Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk!”
Foto: Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 december 4, 15:56

Az év egyik legfontosabb magyar személyisége, akire sokan odafigyeltünk, Kapu Tibor kutatóűrhajós, aki az Axiom–4-misszió tagjaként három hetet töltött június-júliusban a Nemzetközi Űrállomáson.

A vásárosnaményi születésű fiatalember a harmadik magyar, aki a világűrben járt Farkas Bertalan és Charles Simonyi után: előbbi a szovjet űrprogram támogatásával indulhatott el, utóbbi pedig – születési nevén Simonyi Károly – űrturistaként kétszer is megfordult a Nemzetközi Űrállomáson.

Kapu Tibor készülődését és indulását is izgatottan követtük idén, majd sikeres megérkezése után az odafent végzett kísérleteit, tevékenységeit is. Kolozsvári látogatása sokakat vonzott a magyar főkonzulátus udvarára, ahol a Kolozsvári Magyar Napok utolsó napján Birtalan Albert kollégánk beszélgetett vele és Ferencz Orsolya villamosmérnökkel, űrkutatásért felelős miniszteri biztossal.

Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár

Kapu Tibor adott pillanatban úgy fogalmazott: „Keressük azt, ami minket igazán érdekel, és amit igazán szeretünk! Például, ha az ember űrhajós szeretne lenni, nem kifejezetten az kell, hogy bizonyos tudományterületeken legyen jó vagy hogy azelőtt hol dolgozott; hanem az, hogy bármit is ért el korábban, azt a legnagyobb elszántsággal és a legnagyobb kitartással tudta megtenni, és azon a területen kiemelkedőt nyújtott.”

Ebből a találkozásból született az Arcél:

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
Arcél csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 17:00

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon

Dr. Nagy Tibor állatorvosra, a Csíki-medence legismertebb lógyógyászára mondhatni éjjel-nappal lehet számítani, és az sem szokatlan, hogy...

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 16:59

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál

Családias hangulatban edzenek együtt kisebb és nagyobb gyerekek a Báthory-líceum tornatermében, a Sendo-Ryu Karate Do által szervezett...

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 52026 március 5, 17:03

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről

Február elején, egy erdélyi zarándokcsoport tagjaként Ferencz Zsolt is a Szentföldön járt, ahol elmondása szerint úgy érezték magunkat,...

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Arcél csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Arcél csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 16:49

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila hat éve költözött északra, a tamperei egyetemen folytatja doktori tanulmányait....

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 17:17

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”

Február 4-én az egészségügyi szervezetek minden évben felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre és a korai...

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”