Ne siess, otthon várnak!
A vasárnapi baleset helyszínét elég közelről láttam, nem beszélve arról, hogy az interneten százfelé megtalálhatók a képek az autóroncsról, amellyel ütközött a szabálytalanul előző motoros. Légzsákok kinyílva, szélvédő beverve. A helyszínre két rohamkocsi szállt ki, az egyik, sajnos, hiába.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 június 9, 12:10
Lehet, hogy nem idézem szó szerint a néhány évvel ezelőtti magyarországi közúti kampány szlogenjét, hiszen csak néhányszor olvastam. Az autópálya mentén írták ki hatalmas táblákra. Közötte a többi reklámpannón azt mutatták meg, mekkora kellene hogy legyen a távolság két jármű között, hogy a sztrádán is biztonságos legyen a fékezés, hogy elkerüljük az ütközést: három jel a futófelületen. Hülyeség, gondoltam, minek akkora távolság, hiszen jól fog az autó fékje, tapadnak a szabványnak megfelelő állagú és nagyságú kerekek az úton. Mégis eltávolodtam az előttem haladótól, ha már 130 km/h sebességgel tudtam haladni, gondoltam, tényleg jobb megérkezni oda, ahová készültünk, ahol várnak ránk.
Kolozsvár közelében, Méra határában történt vasárnap estefelé szörnyethalt az a 36 éves motoros, aki szabálytalan előzés közben ütközött egy szembejövő autóval. Az érintett országúton percek alatt kilométeres kocsisor alakult ki az autópálya-csatlakozást meg az egeresi letérőt is jelentő körforgalom és a falu határa között. Az útszakasz Kolozsvár felé jövet egyetlen nagy balkanyar, ahol nyomjuk bizony a gázpedált, és kedve támad az embernek előzni, hiszen már közeledik, 15 kilométeren belül megérkezhet a célállomásra, ahol esetleg várják. Az én lelkem ott nagyon sietne már, mégis ritkán előzök. Nem egyébért, de a kanyar jelentős részén záróvonal van, ami engem – bizony – visszatart. Érdekes módon, könnyebben előzök azon a szakaszon a szaggatott vonalon is este, amikor jól kivehető a szembe jövők fénye vagy esetleg télen, amikor alacsonyabb a szegélynövényzet. És számtalanszor fékeztem már ott is (meg máshol is), hogy beférjen elém az autó, amely épp megelőzött, függetlenül attól, milyen a sávelválasztó, van-e ott esetleg záróvonal. Vasárnap este a Szilágyság egyik falujában előzött meg egy száguldozó őrült, természetesen záróvonalon, gyalogátkelőhelyen, és olyan hirtelen, hogy azt sem láttam, mikor került mellém a zebra előtt.
Akár fel is jelenthetném most magam, hiszen velem is megtörtént, igen, hogy túlléptem a sebességhatárt, kihalt falun hajtva keresztül. Lassan húsz év vezetés alatt sokszor kellett sietnem, és büntettek is már érte néhányszor, mindannyiszor jogosan. De olyat, amivel más életét veszélyeztetem, nem szoktam vezetés közben elkövetni: nem előzök záróvonalon, illetve elkerülöm a gyalogosokat és kerékpárosokat. Sőt, a motorosokat városon kívül is általában elengedem, hadd száguldjanak kedvükre – máshol, nem körülöttem.
Szolgálati autóban ülve, egyszer azt mondtam a minket megelőző motorosra: nézd, ott a következő szervdonor! Raed Arafat ült mellettem, és rögtön észhez térített: Mit beszélsz? Úgy kaparjuk össze őket! S ez a mondat azóta nem megy ki a fejemből.
A vasárnapi baleset helyszínét elég közelről láttam, nem beszélve arról, hogy az interneten százfelé megtalálhatók a képek az autóroncsról, amellyel ütközött a szabálytalanul előző motoros. Légzsákok kinyílva, szélvédő beverve. A helyszínre két rohamkocsi szállt ki, az egyik, sajnos, hiába. Az ütközés helyéhez közel egy autóbusznyi fiatal ölelte egymást az út mentén. Lehet, hogy nem csak a késlekedést sajnálták.
Amikor rövidnadrágos motorost vagy szabálytalan előzést látok, amikor százhússzal sietek, s valaki csak úgy elsüvít mellettem, mindig leveszem a lábam a gázról. Nem akarok szervdonornak se való lenni! Olyankor nem tudok tovább száguldani, mert eszembe jutnak azok, akik várnak rám.
Ne siessünk! Hadd ne várjanak hiába!
