Élő Kolozsvári Rádió

Mindannyiunknak haza kell érni

A tragédia ismét rámutat arra, mennyire kiszolgáltatottak a gyalogosok a város utcáin. A járda, a gyalogátkelő már egyáltalán nem olyan biztonságos, mint amilyennek lennie kellene, mert egyre inkább a felelőtlenség és a szabályok semmibevétele uralja a közlekedést.

Mindannyiunknak haza kell érni
2026 március 19, 13:21

Ismét megrázta a kolozsvári közösséget egy súlyos közúti baleset: a napokban egy fiatal nőt gázoltak halálra a járdán. Október óta ez már a második alkalom, hogy gyalogos volt az áldozat. Akkor egy kisfiút ütött el egy, a sebességkorlátozást teljesen figyelmen kívül hagyó sofőr. A gyerek hónapokig feküdt kórházban, több műtéten esett át, és még mindig hosszú felépülési folyamat vár rá, míg a mostani áldozat életét vesztette, és mint kiderült, várandós volt. Egy meg nem született élet is odalett.

A tragédia ismét rámutat arra, mennyire kiszolgáltatottak a gyalogosok a város utcáin. A járda, a gyalogátkelő már egyáltalán nem olyan biztonságos, mint amilyennek lennie kellene, mert egyre inkább a felelőtlenség és a szabályok semmibevétele uralja a közlekedést.

Sokan azt mondják, hogy félnek a kerékpárral vagy a motorbiciklivel közlekedő gyorsfutároktól, mert zömük olyan országból érkezett, ahol a KRESZ csak a jogosítvány megszerzéséhez kell, utána mindenki úgy közlekedik, ahogy tud és ahogy a többiek hagyják. De ha jobban belegondolunk, Románia sem a civilizált forgalmáról híres: nálunk az ötvenes tábla a sofőrök olvasatában minimum hatvanat jelent, az irányjelző egyesek szerint dísznek van, a lámpánál a sárga pedig a halvány zöld. Itt az a balek, aki betartja a szabályokat, aki a sugárútakon nem nyomja fel nyolcvanasra, hanem továbbra is ötvenessel megy, mit megy, inkább totyog, a többiek pedig idegesen kerülgetik, ledudálják, beintenek neki. A normalitás fordult ki önmagából: nem az számít felelőtlennek, aki gyorshajt, hanem az, aki nem.

Az októberi balesetet egyértelműen gyorshajtás okozta, meg kellett tapasztalni ugyebár, hogy mennyit fog a Mustang a Petőfi úton, míg a mostani egy rossz sávváltás következménye volt, de a sofőr itt sem mehetett lassan, ha úgy meg tudta pöccinteni az előtte lévő járművet, hogy az felugrott a járdára és falnak nyomta a vétlen áldozatot. Az emberek pedig egyre nagyobb félelemmel és dühvel reagálnak: sokan úgy érzik, hogy ezek nem elszigetelt esetek, hanem egy mélyebb probléma tünetei. Szigorúbb sebességkorlátozást, fokozott rendőri ellenőrzést, hatékonyabb büntetést, járdaszegélyt védő oszlopokat követelnek, és átlátható, nyomon követhető felelősségrevonást akarnak. Igen, tudni akarják, hogy mi lesz a vétkesekkel? Hol tart például a fél éve elgázolt kisfiú ügye? És mikor helyezik vád alá a mostani tettest? Hiszen hány olyan eset volt már, amikor az áldozat egy életre megnyomorodott, a vétkes pedig – jogi kiskapukon átcsúszva – folytatta az életét? A kiskapuk, a hai să rezolvăm cumva helyett miért nincs zéró tolerancia a súlyos közúti balesetet elkövetőkkel szemben?

Mert a kérdés már nem az, hogy történhet-e még hasonló, hanem az, hogy hajlandóak vagyunk-e végre tenni ellene. Nem lehet tovább relativizálni a gyorshajtást, a figyelmetlenséget, a szabályszegést. Nem lehet minden tragédia után néhány napig felháborodni, majd visszatérni ugyanahhoz a közlekedési káoszhoz.

Valódi változás csak akkor lesz, ha a szabályok nemcsak léteznek, hanem érvényesülnek is. De ez rajtunk is múlik: ha körültekintően közlekedünk, ha nem előzgetünk folyamatosan azért a 20 másodperces előnyért, ha a sárga lámpánál lassítunk és nem gyorsítunk, ha odafigyelünk másokra is, akkor talán kevesebb lesz a baleset. És szem előtt kell azt is tartanunk, hogy az utcák nemcsak az autóké, hanem azoké is, akik gyalog mennek haza. Mindannyian haza kell érnünk.

Egyenruha ellen egyenfekete
Kanapéfilozófia szerda, 2026 szeptember 302026 szeptember 30, 12:45

Egyenruha ellen egyenfekete

Sok évvel ezelőtt egy kommunikációs guru arra hívta fel a figyelmem, hogy nem igaz az állítás, miszerint a fiatalok utálják a...

Egyenruha ellen egyenfekete
Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 szeptember 242026 szeptember 24, 14:21

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban

Stabilan működő, biztos vendégkörrel rendelkező és a minőségre alapozó helyet szeretne továbbra is Székely Attila, aki márciusban...

Ismeretlen ismerősünk: Attila, aki kávézót nyitott a belvárosban
Ma is nehéz az iskolatáska…
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
zAI
Kanapéfilozófia péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 12:48

zAI

A nyár, amikor az AI lejött a képernyőről és bemászott a kirakatokba. Ezzel a címmel jelent meg egy cikk augusztus végén a 444 portálon,...

zAI
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 15:26

Bombasztikus

A kanapéfilozofálgatásaim nagy részéhez a mindennapok szolgáltatják az ihletet, és mivel a világ ezen sarkában élek, nem kell attól...

Bombasztikus
Kanapéfilozófia szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 13:11

Úgynevezett. Mini. Körgyűrű.

A hatóságok által a városi kerülőút, körgyűrű (centură metropolitană) első szakaszának becézett, 3,5 kilométeres, a napi 70.000...

Úgynevezett. Mini. Körgyűrű.
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 11:53

Ismeretlen ismerősünk: Marika és a zserbós kürtőskalács

A kürtőskalács-készítésnek eredetileg a Zoltánék családjában volt nagy hagyománya, Marikára is így ruházódott át. A...

Ismeretlen ismerősünk: Marika és a zserbós kürtőskalács
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 13:53

Fiatalabbak is elkezdhetik

Hatvankettedik érettségi találkozójára gyűlt össze pár napja a szamosújvári Petru Maior Líceum 1964-ben végzett XI. B osztálya. Aki volt...

Fiatalabbak is elkezdhetik